Születésnapi csecsebecse

Akkor még egyszer: nem találunk szavakat. Most mondjam azt, nem hiszek a szememnek? Hogy immár? Hogy ennyi meg ennyi éve fennáll? Ennyi meg ennyi évre rúg? De bizony, hogy hiszek a szememnek. Majd ha én se leszek 42, akkor nem hiszek. Nagyon is rendben van, hogy NP ötvenéves, öregedjék csak, ahogy illik, pelyhesen és törékenyen. Vagy mondjam azt, hogy ötvenéves Nádasomat elcserélném két huszonöt évesre? Nem cserélem el. Igaz, nem is tudom, milyen volt huszonöt évesen. Az írásokból meg fotókból arra következtetek, hogy kellemetlenebb, elvibb. Amikor én megismertem (S. Gy.-ék konyhájában), akkor már 35 volt, Grotowskiék előadásáról számolt be hosszan, én pedig szájtátva figyeltem ezt a kivételesen pontos és részletező beszédet, melynek egyszerre volt ura és kiszolgáltatottja a halk beszélő; ezt is láttam. Handke tud még ilyen iszonyatosan megfigyelni, és J. tanár úr tud így elidőzni a tárgyi részleteknél, amiből azután összeáll valami nagyobb.

Nádas valóban nagy megfigyelő, a legnagyobbakhoz mérhető. Mindent megfigyel, obszervál, a szőrszálat, a csillagra vágott uborkát, a történelmet és persze önmagát. Tör-zúz, nem kímél semmit. Miközben elsőrendűen polgár. Mint ilyen, Magyarországon raritás. Mindent belülről ismer, első kézből, Európát, a testet, a hazáját, az észt, a szellemet. A földet is, a gombosszegi remete. Ó, a móriczi hagyományok! És tud kaszálni is. Az egyetlen parasztíró, — többek közt.

De nem temetni jöttem Cézárt.

A magyar irodalom egyszerre túl elnéző és figyelmetlen önmagával szemben. Ajnározza és nem szereti önmagát. Nem kéri keményen számon a teljesítményeket, és egyszersmind nem értékeli azokat, ha mégis vannak. Vagy legalábbis nem örül eléggé. Ez választott, ünnepi tárgyunk esetében is regisztrálható.

A figyelmes Népszabadság. Erről jut eszembe, családilag, hogy könnyedén fejezzem ki magam, elég messze állunk egymástól. Az én apám nem sokat tudott és akart volna mondani az ő apjának, és viszont. Azután mégiscsak úgy áll a helyzet, hogy a világon kevés emberben bízom meg annyira, mint őbenne. Nekem nagyon jó, hogy van ez az ember. És persze (öncenzúra):

Isten éltessen, öregem.

Esterházy Péter