Mi meg itt mennyit

Az ember, ha, mondjuk, csataképfestő, el-eljut egy-egy csatakép-festőkonferenciára. A csataképfestészet dolgai természetesen nem itt dőlnek el, hanem a csataképfestők szobáiban, hogy ne mondjam műtermeiben, azok a valóban fontosak, a csataképfestők azonban időről időre mégis összejönnek, ők tudják, miért, sőt olykor még jól is érzik ott magukat.

Akárhogyan is, eléggé érdekes látni ezeket az embereket, Uruguaytól Kanadáig, Costa Ricától Franciaországig, gyökeresen különböző emberi, társadalmi, politikai tapasztalatokkal — ahogy mégis valamiképpen ugyanarról beszélnek, hogy volna a céhnek valami titkos, közös jegye, ahogy mondjuk van, gondolom, az agrármérnököknek is.

Arról beszéltek, hogy manapság mennyire nehéz megmondani, mi is az a csatakép, nyögvenyelősek a definíciók, és hogy míg a régiek szabadon dönthettek fikció és nem-fikció közt, és a nagyok úgy döntöttek, hogy nem tesznek különbséget, addig most nem lehet különbséget tenni, az egész világ maga egy csatakép, melynek a szereplői vagyunk, s nem nekünk van a világról egy álmunk, hanem a világnak rólunk — ami finoman szólva bonyolulttá teszi a csataképfestők, így a csataképfestők, mindennapjait.

A magyar csataképfestő (rólam van szó) némiképp meglepetten látta, hogy más országok fiai-lányai milyen magától értetődőséggel bírják a saját kultúrájukat, hogy építenek rá, illetve mennyire meg vannak határozva általa, úgy is, hogy korlátozva vannak, és úgy is, hogy bizonyos dolgokat értelemszerűen nem tesznek, azaz nem gondolnak.

Konkrétan akkor jutott mindez az eszébe, amikor egy kanadai csataképfestő, kiöregedett hatvannyolcas, aki két napon át kizárólag a csataképfestészet szociológiai, pszichológiai és morális miegymásairól beszélt, különös tekintettel a vietnami háborúra és a kapitalizmus ostorozására, arra a kérdésre, hogy mi is lett volna a csataképfestészetben a legfontosabb, akkor vigyorogva, gondolkodás nélkül azt mondta (amit minden csataképfestő Uruguaytól Kanadáig, Costa Ricától Franciaországig), hogy hát a színek, a színek, a festék, merthát más: nincs. Erre nem is vesztegettek szót.

Mi meg itt mennyit elszarozunk evvel a népi-urbánus agyalágyultsággal.