Migráns szavak

Nemrég olvastam egy Facebook-posztban a magyar szleng csóró és a sóher szavairól. Az jutott az eszembe erről, hogy a nyelvészek voltaképpen csupán két dolgot nem tudnak a kölcsönzésről: miért történik és hogyan. Az alábbi írás tehát csupán kísérleti jellegű lehet.

Az askenázi zsidók nyelvében, a jiddisben a sóher ’fekete; szegény’ szó forrása a héber shachor ’fekete’. Arra, hogy a feketeség hogyan függ össze a szegénységgel, az a magyarázat, hogy a szegény ember „szinte elveszti a színét”, azaz „leég”. A sóher ’fösvény’ jelentése a jiddisben alig dokumentálható, a német tolvajnyelvben még kevésbé (a mai magyar szlengben egyébként ez a jelentés tipikusabb). Nem világos tehát, hogy honnan is érkezett meg ez a szó a magyar tolvajnyelvbe valamikor a 19. század közepén. Az etimológia, a szóeredet tudósai azt állítják, hogy ennek a jiddis szónak a jelentése a német schofel ’hitvány, fösvény’ szóval ütközve kapott gellert.

A csóró pedig cigány jövevényszó (< chorro ’szegény, árva’), akárcsak a csór ’lop’ (< chór-el). Ez a két szó megvan sok indiai nyelvben, sőt a tudósok szerint össze is függenek. Hangtani szempontból ez talán első pillantásra elfogadhatónak tűnhet (bár valójában nem az), a jelentéseket pedig nyilván azért kapcsolták össze, mert feltehető, hogy a szegény ember lopni kényszerül. Ami pedig feltehető, azt fel szokás tenni, ugye.

A jelentésváltozások persze néha szélsőségesek, és lehet, hogy nincs is a szókölcsönzésnek egyetlen olyan példája sem, ahol ne változott volna meg a jövevényszó jelentése, illetve ne rendeződött volna át az új jövevénnyel rokon értelmű szavak jelentésköre, amikor a jöttment szó integrálódott a nyelvbe. A 17. században az angolba befurakodik például a francia éventuel, éventuellement szó, és egy idő után már soha nem azt jelenti, hogy ’esetleg’ (mint a franciában), hanem csak azt, hogy ’végül’. Ilyen ismerősnek tűnő, de a nyelvtanulókat rútul becsapó álismerősök százai léteznek a nyelvekben (faux amis ’hamis barátok’ a nevük). Az eventually és újdonsült rokonai (finally, ultimately, in the end, at last stb.) a 18. században újra felosztották maguk között a terepet. Ezek a szavak néha ma is felcserélhetők egymással, de a használati körük nem teljesen azonos, pl. a következő mondat a halált kívánatos eseményként jeleníti meg He suffered a lot, and at last he died this morning ’Sokat szenvedett és ma reggel végre meg is halt’ (vö. végül). Amikor a 13. században az at (the/long) last megjelenik az angolban, akkor kedvezőtlen eseményekre is utalhat. Sőt még egy 1681-es szövegben is azt olvasom, hogy semmi sem nyújt vígaszt annak, akinek a lelke „végre” (at last) a pokolra jut (John Flavel Method of Grace 5). Még egy példa: a latinos conductor ’vezető’ francia nyelvi közvetítéssel (conduitour alakban) már a 15. század elején megjelenik az angolban, de míg a franciában a conducteur jelentése ’járművezető’ lesz, az angolban a conductor vagy ’karmester’, vagy ’kalauz’. Ilyen kérem egy igazi hamis barát.

A más nyelvekből való szókölcsönzés vélhető indítéka sokszor éppen az, hogy átrendezze a már megmerevedett használati szabályokat. Vegyük például a szerelem esetét a japánban. Az ai ’szeretet, szerelem’ és a koi ’szerelem’ szó hangulata komoly, mély, empatikus viszonyulást feltételez, viszont a rabu-rabu szó (< angol love) megengedi a könnyed, ironikus használatot: Senshú-made wa rabu-rabu datta hazu na noni ’Pedig múlt héten még nagyon dúlt köztük a szerelem…’. A szexualitásra utaló szavak mindig kényesek, ezért a legjobb az, ha kölcsönözzük őket, vagy legalább úgy teszünk, mintha kölcsönöznénk ezeket, például japán kisu máku ’kiszívott nyak, csóknyom’ (angolul hickey, nincs olyan angol szó, hogy kissmark), se-fure ’szexpartner’ (a szintén nem létező sex friend szókapcsolatból), sutekku-gyaru ’escort prostituált’ (az álangol stick girl szóból), vö. még a szexuális szolgáltatásokat nyújtó intézmények neveit: sōpu-rando (< ?soapland), fasshon herusu (< ?fashion health), pinku-saron (< ?pink salon) stb. Ilyen álangol szavak tömege létezik számos nyugati nyelvben is. Az angol anyanyelvű valószínűleg nem tudja kitalálni, hogy mi a fenét jelent franciául a le baby-foot [babifut] szó, vö. angol table football ’csocsó’. Hasonló feladvány lehet az angol anyanyelvű számára az olasz autostop (angol hitchhiking) vagy akár a magyar szmoking (angol tuxedo, dinner jacket). Az Ószakai Egyetemen egykori orosz diáktársaim pedig csak a fejüket csóválták, amikor a japán kachúsha ’hajpánt, reif’ szót meglátták az egyik olvasmányunkban, hiszen számukra a Katyusa vagy egy becézett női név, vagy pedig egy igen nagy tűzerejű szovjet sorozatvető (vö. orosz obodok ’hajpánt’).

Érdekes egyébként, hogy amikor a franciából beáramló szavak tömege elárasztotta a német nyelvet, akkor a germán nyelvtisztaság élharcosa, bizonyos Joachim H. Campe (1746−1818) 1807 és 1813 között egy vaskos szótárt publikált, amelyben mintegy tízezer németesítést javasolt az olvasóknak. Ezek közül számos sikeres lett, bár a Campe által gyártott német szavak általában nem szorították ki a franciákat, hanem békésen eléldegéltek mellettük, és az így létrejött szópárok jelentésárnyalata és használati köre pedig idővel elkülönült, például Kuriosum és Besonderheit (’ritkaság’ és ’rendkívüliség’), vö. még Resultat és Ergebnis, Kontinent és Festland, Epos és Helden­gedicht, Vase és Kunstgefäß, Ideal és Musterbild, Publizität és Öffentlichkeit, Revolution és Umwälzung, Pro­phet és Voraussage stb. Campe tehát feltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy a német szókincs gazdagabb és árnyaltabb legyen, de nem biztos, hogy örült volna annak, ha megéri azt, ami történt.

A tapasztalat az, hogy a nyelvművelők által javasolt szavak egy része gyökeret ver a nyelvben, de nem szorítja ki az idegen szavakat, hanem kissé különböző értelemben mintegy melléjük lép. A „felesleges” idegen szavak ezért néha nagyon jól jönnek nekünk. Azt szokták mondani nyelvészkörökben, hogy az „idegen szavak” és a „jövevényszavak” elválasztása képtelenség, hiszen fokozati különbségről van szó. A parázs és talán a darázs idegen eredetű szó, akárcsak a garázs, a montázs és a dekoltázs. Nem tudom, hogy ezek közül melyik minősül már polgárjogot nyert jövevényszónak, illetve melyik nevezhető zöldkártyás „idegen szónak”. Nagy különbség van viszont az idegen kultúrák tárgyait, dolgait megnevező kulturális kölcsönzés (vö. pl. szamovár, fjord), illetve az átvevő nyelvbe szervesen integrálódott mindennapi elemek között.

Bizonyos nyelvi kultúrákban hagyományosan puszta „nyersanyagnak” tekintik az idegen nyelvek elemeit. Mivel nem minden európai fogalomnak létezett pontos kínai vagy japán megfelelője, ezért a japánok a 19. század utolsó harmadától kínai írásjegyekből sok száz új kombinációt hoztak létre, illetve átértelmeztek régi kínai szóösszetételeket. Így született meg a ’kategória’ vagy a ’civilizáció’ szavak japán, sőt kínai megfelelője, ugyanis ezeknek az új szavaknak a nagy részét a kínaiak maguk is átvették. Ma főleg az angol elemeket használják ilyen módon. A japán bebí-ká ’babakocsi’ angol elemekből összerakott japán szó (baby + car), hiszen angolul, ugye, más szavak használatosak ebben a jelentésben (stroller, pram). Másfajta példa a japán sandobaggu, Létezik ugyan angolul a sandbag szó, pl. ’az árvízvédők homokkal töltött tömítőzsákja’ értelemben, de az ökölvívók edzéshez használt homokzsákjára angolul a punch / punching bag használatos. A japánok tehát nem az angol nyelvet „újították meg”, hanem hozott anyagból a japán nyelv egy új kategóriáját teremtették meg. Persze az angol anyanyelvű némi joggal mosolyodik el akkor, ha megért olyan remekbe szabott kifejezéseket, mint például a bájin ródo ’a menyasszony útja az oltárhoz’ (angol virgin + road).

Ez utóbbiak nyilván nem nevezhetők „jövevényszavaknak”, de „idegen szavaknak” sem. Lényegében persze ezek is migránsoknak tekinthetőek.