Élet és Irodalom,
LIX. évfolyam, 27. szám, 2015. július 3.
CSERESNYÉSI LÁSZLÓ
Azt hiszem, sokak számára elfogadható az alapelv, amely szerint a tudományos minősítés, illetve a tudományos fokozatok megszerzése mindig és mindenütt független kell legyen a politikai hűségnyilatkozatok megtételétől vagy akár a hit nyilvános megvallásától. A pártállami időkben persze általános volt az a nézet, hogy aki nem tesz hitet szocialista hazánk, a Magyar Népköztársaság társadalmi rendje mellett, az nem is méltó a doktori címre. Én például — jó harminc éve — az avatási ünnepség során tudtam meg, hogy esküt kell tennem. Nem szépítem a dolgot: megmérettem és könnyűnek találtattam.
Változnak az idők, és a legtöbb magyar egyetem a doktoravatás során leteendő eskü, illetve fogadalom hagyományos intézményét nem törölte ugyan el, de az eskü szövegét módosította — lényegében az etikus tudósi magatartás normáinak betartására korlátozta. Nemzeti felsőoktatásunk zászlóshajójának, az ELTE‑nek bölcs vezetői azonban 2013‑ban úgy döntöttek, hogy továbbra is őrzik, sőt alkotóan továbbfejlesztik a haladó hagyományt. Az érvényes doktori szabályzat 78. § (2) szakasza szerint: „A doktori fokozat elnyerését tanúsító cím viselésére csak az esküt tett személyek jogosultak”, az eskü szövege szerint pedig a doktorandusznak ki kell nyilvánítania, hogy: „Én, …, esküszöm, hogy Magyarország Alaptörvényéhez … mindenkor hű leszek …” (3. számú melléklet). Az Alaptörvény többek közt politikai hitvallás, amelyet a parlamenti többség szentesített. Mint tudjuk, vitát váltott ki számos megfogalmazása, megállapítása és az azokból következő dolgok — például a házasság, illetve a hajléktalanok – kérdésében. Az Alaptörvény ügye azonban érvelésem szempontjából most irreleváns. Arra a megállapításra szorítkozom csupán, hogy bár az alkotmányok (alaptörvények) az állampolgár számára kötelező érvényűek, bárkinek — akár még egy doktorandusznak is — joga van arra, hogy a szövegbe foglalt politikai hitvallást (részben vagy egészben) ne érezze a magáénak. Ostobaság tehát valakit arra kötelezni, hogy esküt tegyen arra, amiben nem hisz, vagy csak részben fogad el. Az Alaptörvényre tett kötelező eskü szerintem még a politikai vagy közigazgatási területen tevékenykedő személyek esetében is vitatható, viszont a nyilvános politikai hitvallást egy biokémikus vagy matematikus esetében a tudományos fokozat megadásának feltételévé tenni — ez akár mulatságos is lehetne. Talán tévedek, de tudtommal nem létezik olyan felsőbb utasítás vagy rendelet, amely az egyetemek vezetőinek előírná, hogy a doktoranduszokat kötelező felesketni az Alaptörvényre: székesfővárosi tudósaink tehát saját hatáskörükben döntöttek.
Horribile dictu: most akadt egy doktorandusz, aki úgy érezte, hogy lelkiismereti okokból nem szeretné letenni a kötelező esküt. Az ELTE vezetői pedig úgy döntöttek, hogy pokolba a „lelkiismereti okokkal” meg más ilyen ostobaságokkal. Egy ilyen kis liberális nőszemély akar diktálni nekik (nemzetközi hírű tudósoknak), és kioktatni őket (nemzetközi hírű tudósokat) arról, hogy a politika és a tudomány közé netán valamiféle vonalat kellene húzni? És hogy is venné ki magát politikailag az, ha kimondanák, hogy tévedtek, azaz nem is kell felesküdni sem az Alaptörvényre, sem pedig bármi másra, hiszen az egész esküdözés úgy hülyeség, ahogy van. Megjegyzem, tudós kollégáim éppen azért viselkedhetnének akár tisztességesen is, mert zömükben már a Szent Érinthetetlenek közé tartoznak, sok veszítenivalójuk nincs. Kár lenne egy fiatal tudós doktori diplomája árán bizonyítani mélységes elkötelezettségüket és olthatatlan szeretetüket a hatalom iránt.
Amennyiben viszont képtelenség az, hogy az ELTE rektora sürgősen bocsánatot kérjen ettől a doktorandusztól, az ostoba szabályt pedig eltöröljék, akkor a másik irányba még mindig tudok megoldást ajánlani. A nemzetközi jogi gyakorlatban ugyanis az eskü a problematikus személyek esetében helyettesíthető az igazi eskütételre alkalmatlan személy egyszerű megalázásával. Például a középkortól a modern korig egész Európában élt egy jól bejáratott gyakorlat — a zsidóeskü, amelyet Franciaországban 1846-ban, Magyarországon 1869-ben, Romániában viszont csak 1912-ben töröltek el (vö. Scheiber Sándor, Zion 37, 1972). Az eskütételre alkalmatlan személyeknek — adott esetben a zsidóknak — a juramentum judaeorum hely és idő szerint változó szabályai szerint például meztelenül, de ágyékuk körül töviskoszorúval egy megnyúzott koca testére vagy bárány frissen lehúzott bőrére kellett térdepelniük — a legszörnyűbb átkot szórva magukra. Manapság az aragóniai változat látszik kézenfekvőnek: egyetlen gyertya által megvilágított, elsötétített, kőpadlós szobában, önmagát átkozva térdepelhetne a doktorandusz — miközben künn, a boldogok világában esküt tehetnének a jók s az igazak.