Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 11. szám, 2025. március 14.
BOKROS LAJOS
A két- és háromgyerekes anyák élethosszig tartó adómentessége
Legutóbbi évértékelőjén a magyar miniszterelnök a világon példa nélkül álló újdonságként címkézte legújabb választási ötletét, miszerint a két- és háromgyermekes anyák hazánkban egész életük folyamán mentesülnek a személyi jövedelemadó (SZJA) fizetésének kötelezettsége alól. Orbán Viktor szavaiból egyértelműen kitetszik, hogy javaslatát nemcsak igen komolyan gondolja, hanem hallatlanul pozitívnak, előremutatónak, sőt világraszóló vívmánynak tekinti, ami szerinte érdemi előrelépést jelent a családok egyre nagyobb mértékű támogatását célzó hazai népesség- és szociálpolitikában.
Rövid írásommal igyekszem leleplezni ezt a várható hatásában minden józan szociális szempontnak, társadalmi szolidaritási felfogásnak élesen és nagymértékben ellentmondó, velejéig romlott és cinikus javaslatot.
Mivel a kormány képviselői és támogatói az ötletet teljesen félrevezető módon az anyák további megérdemelt kedvezményezéseként adják el a gyanútlan tömegeknek, a fő veszély most az, hogy a szavazók jelentős része mélyebb megfontolás nélkül hajlamos lehet besétálni a csapdába. Hiszen ki ne akarhatná az anyák elismerését? Az egész tudatosan úgy van kitalálva, hogy aki a felkínált kedvezményből bármekkora hasznot húz, az boldogan megszavazza, és nem törődik azzal, hogy a nála jóval többet keresők durván aránytalanul és bizony érdemtelenül sokkal többet kapnak. Az oligarchikus kormány cinikusan rájátszik a magyar társadalom beidegződött felfogására, ami szinte kizárólag a rövid távú és szigorúan egyéni hasznot nézi, és a közkárokat szinte egyáltalán nem. Fel kell ismerni, hogy a hamis tudatot erősítő javaslat aláássa a már csak halványan pislákoló társadalmi szolidaritást. Ráadásul nemcsak a kedvezmények kirívóan igazságtalan kiterjesztésével kecsegtet, hanem azzal is, hogy az államháztartás ebből fakadóan tovább szaporodó hiányát a kormány majd olyan intézkedésekkel igyekszik ellensúlyozni, amikkel azok, akik a kedvezmények kiterjesztéséből alig részesültek, más csatornán többszörösen megfizetik a költségvetésen ütött újabb lyuk befoltozásának árát. Biztosak lehetünk abban, hogy ennek a felszínen igen tetszetős ötletnek a megvalósításával a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Ezt akarjuk?
Egy egyszerű számtanpélda
Képzeljünk el három édesanyát – mindegyiküknek három gyermeke van. Az első nem dolgozik, mert a három gyerek nevelésének szenteli teljes idejét, vagy nincs a közelben szakmájának megfelelő munkahely, vagy nincs olyan képzettsége, tudása, tapasztalata, amivel annyit keresne, amivel érdemben hozzájárulhatna családja eltartásához. Számára az SZJA-mentesség értéke tehát nulla.
A második édesanya dolgozik, de csak részmunkaidőben. Van piacképes tudása, tapasztalata, de kevés a közelben a kívánságainak megfelelő állás, vagy saját idejéből többet akar áldozni gyermekei nevelésére. Fizetése havi bruttó 300-350 ezer forint, ami után a 15 százalékos mai SZJA-kulcs szerint 45-52,5 ezer forint adót kellene fizetnie. (Az egyszerűség kedvéért a jelenleg érvényes kedvezménytől eltekintek.) Az élethosszig tartó SZJA-mentesség értéke az ő számára tehát nagyjából 50 ezer forint.
A harmadik édesanya jól képzett középvezetői állásban van, fizetése havi bruttó egymillió forint. Neki ezután havi 150 ezer forint adót kellene fizetnie. Az orbáni javaslat alapján az ő jövőbeni nyeresége 150 ezer forint lesz.
A szegény kedvezménye nulla, a nem jómódúé 50, a jómódúé 150 ezer. Éves összesítésben a három érték: nulla, 600 ezer, illetve 1,8 millió forint. A szegény nem kap semmit, a közepes jövedelmű nem többet, mint ma, a magas jövedelmű viszont már a másodikhoz képest is háromszor annyit.
Ez eddig nem politika, hanem csak matematika.
Mivel a szakértők egy része tud számolni, ezért néhányan már felismerték, hogy az örök életre szóló SZJA-mentesség rendkívül aránytalan. Egyesek ebből azt a következtetést vonták le – és ez már politika, nem matematika –, hogy az ötlet úgymond „szembeállíthatja” egymással az édesanyákat.
A felismerés részben jogos, részben viszont félrevezető. Nem elsősorban az anyákat állítja szembe egymással, hanem éles különbséget tesz a gyermekek között. A szegény, illetve a gazdag családban élő gyerekek között fennálló jövedelmi és vagyoni aránytalanságokat az SZJA-mentesség kitalált rendszere – ahelyett, hogy csökkentené – szélsőségesen tovább növeli.
Adórendszer és szociálpolitika
Az immár tizenöt éve hatalmon lévő kormány unalomig ismételt célja a születések számának növelése (demográfiai szempont) és a gyermekek támogatása (szociális szempont). A harsány szónoklat üres és álszent. A gondolkodó és szolidáris társadalom előtt ez világos, mert a kormány a demográfiai célt nem képes, a szociális célt pedig nem is akarja elérni.
Ha az elérni kívánt célok szempontjából pusztán két közismert eszköz, az adórendszer és a szociális támogatások párosát vesszük szemügyre, akkor nagyjából az alábbi négyféle megoldás közül választhatunk:
Gyerektámogatás kizárólag SZJA-kedvezményként. Ennek kétszer két alváltozata képzelhető el, attól függően, hogy a kedvezmény az adóalapból vagy az adóból vonható-e le, illetve hogy egykulcsos vagy többkulcsos az SZJA-rendszer. A legerősebben az a megoldás torz, ahol a kedvezmény az adóból vonható le, és több adókulcs van. A teljes SZJA-mentesség az első szempontból a lehető legrosszabb változat.
Gyerektámogatás részben adókedvezményként, részben azon kívül. A ma fennálló rendszer 15 évvel ezelőtt ebből indult ki. Mivel azonban a családi pótlék abszolút összege 16 éve változatlan, az egyre inkább adókedvezmény formájában nyújtott támogatás növekvő mértékben a jobb módúaknak kedvez. A teljes SZJA-mentesség ennek a tudatos torzítási folyamatnak a logikus végpontja.
Az eltartottak számával arányosan növekvő adómentes alapjövedelem. Ez sávosan növekvő adókulcsokkal dolgozó SZJA-rendszer esetében vegyíthető azzal, hogy a házastársak összevonhatják jövedelmüket. Ez a megoldás még mindig a magasabb jövedelműeknek kedvez, de csak akkor, ha a levonható alapjövedelem jelentős, és a progresszió gyors. Ha létezik negatív adó, akkor a torzítás jelentősen csökkenthető.
A gyerektámogatás teljes elválasztása az adórendszertől. Ha teljesen ki akarjuk küszöbölni a támogatási rendszer antiszociális torzítását, akkor vagy korlátlanná kell tenni a negatív adót, vagy a gyermekek után járó szociális támogatásokat bruttó módon az adórendszeren kívülre kell helyezni. A legjobb megoldás tehát a családi pótlék, mert az nem tesz különbséget a szülők jövedelmi és vagyoni helyzete között.
Ha a kormánynak a két- és háromgyermekes édesanyák adómentességére vonatkozó javaslatát az előbbi vonatkoztatási rendszerben helyezzük el, akkor világosan előtűnik a valódi szándék. Az egyre kevésbé lopakodó, de mindig cukorral bevont intézkedések valódi célja a magyar társadalomban fellelhető jövedelmi és vagyoni különbségek további fokozása.
A gyermektámogatások célja a gyermek
Normális társadalomban a gyermekek alkotmányos jogállása abszolút egyenlő, közöttük mindenféle különböztetés elfogadhatatlan. Mivel még az önkényuralmi alaptörvény is kimondja a gyermekek abszolút egyenlőségét, ezért nyilvánvaló, hogy minden olyan megoldás, ami az édesanya jövedelme alapján tesz közöttük sokszoros különbséget, abszolút alkotmányellenes.
Ha a gyermek jövőbeni életútjára vonatkozó esélyek egyenlősége felől közelítjük meg a kérdést, akkor még rosszabb a helyzet. A jóval magasabb jövedelmű szülők eleve jóval magasabb életszínvonalat (jobb lakhatást, magasabb táplálkozási értéket, kulturális közeget, továbbtanulási esélyeket stb.) képesek nyújtani saját gyermekeiknek, mint a (többszörösen) hátrányos helyzetű szülők. Ezeket a különbségeket a gyermeket célzó támogatásoknak nem növelni, hanem érdemben csökkenteni kellene.
Az önkényuralmi kormány legújabb csodafegyvere ezeket a különbségeket ráadásul nemcsak akkor fokozza, amikor a gyermek még szülei gondozására szorul, hanem akkor is, amikor már nem. A két- vagy háromgyermekes anya a javaslat szerint élete végéig jogosult lesz a teljes adómentességre, tehát még akkor is élvezi a kedvezményeket, amikor gyermeke már felnőtt, saját jogon keres, de ő maga még nem ment nyugdíjba. A jómódúak körében látványosan növekvő várható élettartam közismert tapasztalata azt bizonyítja, hogy sok év van abban a késői felnőttkorban, amikor a gyermek már kirepült a szülői házból, már eltartja önmagát, de a szülő még dolgozik, sőt egyre magasabb jövedelem és vagyon megszerzésére képes. Az elképzelt gyerektámogatási rendszer ebben az életszakaszban a jobb módú szülők teljesen indokolatlan többszörös támogatási rendszerévé változik.
A gyermektámogatási rendszer akkor hatékony, ha célzottan a gyermekek támogatását, életesélyeik viszonylagos kiegyenlítését eredményezi.
Végezetül fontos kiemelni, hogy az élethosszig tartó anyai adómentesség folyamatosan jelentős bevételkiesést fog okozni a hazai költségvetésben. Ennek fedezetét a kormány majd más adók és az infláció növelésével bízvást visszaveszi. A később felszaporodó megszorítások az SZJA-mentességből csekély vagy semmi hasznot nem húzó szegény, illetve kevésbé tehetős tömegeket viszont már nemcsak a jómódúakhoz viszonyított helyzetükben érintik hátrányosan, hanem abszolút életszínvonalukat is csökkentik majd.
Az önkényuralmi rendszert hazánkban elsősorban azért kell megdönteni, mert uralma és működése a magyar társadalom végzetes szétszakítását, a szegények még szegényebbé süllyesztését, a gazdagok még gazdagabbá emelését eredményezte és eredményezi. A gazdasági és társadalmi kárt erkölcsi bűnné fokozza a sértés, hogy intézkedéseit ezzel éppen ellentétes irányultságúnak álcázza. A nemzeti szégyen kormányának javaslata valóban egyedülálló, de nem mint jótétemény, hanem mint aranyérmes gonoszság.