Anyégin

Mikor 1920 szeptemberének egyik verőfényes délutánján Jakab Jenő, alig húszéves hírlapíró belépett szerkesztőségi szobájába, asztalánál egy nagydarab, őszes, hátrafésült hajú, fáradt és gyönyörű tekintetű urat talált.

— Gyula bácsi — sóhajtott a fiatalember megilletődötten.

— Szervusz fiam. Hogy vagy? — Krúdy rápillantott Jakab Jenőre, akinek szeme alatt jókora véraláfutás sötétlett.

— Köszönöm, Gyula bácsi. Most már jobban. Csak a törött bordám fáj nagyon… Mi járatban, ha nem sértem meg, Gyula bácsi…

— Egy cikket kértek tőlem. Kiadták újra Puskin Sándor Anyéginjét, fiam. Azt kell énnekem beharangoznom.

— Anyégin… Istenem… Az anyám és a húgom is betéve tudta. Hányszor hallottam: Miért is jött látogatni? Én itt / E csendes elvonult helyen / Nem tudva önnek létezésit, /Nem tudnám, mi a gyötrelem, / S lecsillapulván egykoron még / Hullámzó lelkem zajlata: / Jött volna egy más, kit a szent ég / Férjül szánt, és leendék / Hű nő s erényes jó anya. / Másé;… Nem, senki e világon / Nem bírta volna e szívet; /Az ég akarta, hogy világom / Te légy s tied vagyok, tied!

— Na látod, fiam…

— De ma, Gyula bátyám, ma Anyégin! Kinek kell ma az Anyégin ebben a világban?

— Fiam, az Anyégin népszerűsége nem függ az áramló divatoktól, sem a politikától, sem ideológiáktól, sem társadalmi bajoktól. Az Anyégin azon kevés könyv közé tartozik, amelyekben egyetlen tanítás foglaltatik, hogy élni csak az igaz szerelemért lehet. Mindig olvassák majd, amíg csak szívek élnek a földön. Mikor született Puskin?

— 1799 nyarán. Tálán június elején. Hatodikán, meglehet.

Na látod, fiam. Akkor majd 1999. június 6-ra is lesz egy kolléga, ki megkapja majd szerkesztőjétől penzumként a költőre való emlékezést. A kolléga fellapozza majd az Anyégint, és hideg, fásult, kérges. cinikus szíve éppúgy felizzik a versekből áradó varázslat áramától, mint mindenkié, mint az Anyégin minden olvasójának szíve száz, százötven évvel azelőtt bárhol és bármikor. Az Anyégin az üdvösség könyve, fiam. Az üdvösség könyve és a szabadságé, amely mibennünk van, fiam. Különben is: kell a pénz. Hónapok óta nem közölnek.

—Tudom, Gyula bátyám, tudom. Hazaárulónak tetszik lenni éppen, akárcsak én.

Krúdyt azokban a hónapokban tiltotta ki a magyar irodalomból és közösítette ki a magyar nemzettestbői az író-kultusz-politikus Pekár Gyula és Négyesy professzor, a derék verstanos, Jakabot pedig pár héttel előbb a különítményesek elkapták a Körúton, berángatták a Britanniába, és ott félholtra verték.

— Nem baj az, fiam. Puskin is volt hazaáruló, minthogy minden igaz magyar író is életében egyszer-kétszer kiérdemli ezt a minősítést.

— De engem a vallásom miatt vertek majdnem agyon, Gyula bácsi. És a java csak most jön. Cifrább dolgok jönnek, mint az eszlári pör volt. Elmegyek innen, Gyula bácsi. Én nem benn akarok szabadságot, hanem odakinn a társadalomban. Az Anyéginek kora lejárt. Oroszországban forradalom van. Az álmodozó Anyégint elsöpri a történelem vihara. Amiért Puskin lelke izzott, az Oroszországban most válik valóra. És pár hónap, legfeljebb néhány év, és az orosz szabadság megtisztítja évezredek minden mocskától az egész világot, Gyula bácsi.

A megfáradt író szomorú mosollyal nézett fiatal és megvert kollégájára, majd így szólt:

— Fiam, megkérhetlek valamire?

— Parancsoljon, Gyula bátyám.

— Itt van pár korona, menj le a Rothhoz, hozz fel nekem egy liter bort.

— Vöröset?

Fehéret. És jegyezd meg fiam: az Anyégin forradalmi költemény. És egy üveg szikvizet is kérj hozzá.

Mire a kis Jakab visszatért a borral, Krúdy elkészült a Puskin-cikkel — előtte az asztalon teliírva hevert a három kutyanyelv.

A kis cikk azóta is elhagyhatatlan darabja minden válogatásnak. Jakab Jenő pedig két hét múlva Bécsbe ment át, majd Berlinben, Moszkvában, Spanyolországban és végül újra szovjetorosz földön szolgált mint a világforradalom egyik névtelen kiskatonája.

Úgy mondják, az utolsó napokban, a Ljubljankán az Anyégint olvasta, persze már oroszul, azt skandálta, magolta, szavalta. danolta társainak, mielőtt a pisztoly golyója szétloccsantotta volna a fejét.

Bächer Iván