Népszabadság, 1997. szeptember 5.

BÄCHER IVÁN

Egy átlagos, háromgyerekes családnak hatvanezer forintjába került a tanévkezdés az idén.

A nyugdíjasokon fölül milliónyi embernek a jövedelme nem éri el a 25 ezer forintot.

Ma már nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy gyermeküket szakmunkástanulónak adják.

Nem lehet fizetni ruhát, tankönyvet, füzetet, taneszközt, utazást, kollégiumot — ha van még ilyen.

Ki emlékszik már a hetvenes évek vitáira, amikor tudós szociológusok bírálták a Kádárkor iskolarendszerét, mondván és bizonyítván, hogy az titkon leképezi az előző korszak antidemokratikus, antiszociális iskolarendszerét.

Ma már nincsen szó sem leképezésről, sem titokról.

Nyíltan folyik és lassan bevégződik a Horthy-korszak iskolaszerkezetének visszaállítása.

Persze sok minden lesz más, nem lesz annyi pofon, nem lesz egyenruha, lesz viszont Internet meg sok minden egyéb — de a lényeg azonos: a kultúrához, a tudáshoz való jutás az anyagi és a társadalmi helyzet függvénye lesz.

Kicsit persze így volt ez mindig is.

De most nagyon így lesz.

Aki hová születik ott marad.

A hetvenes években az esélyegyenlőségért síkraszálló szakértők azt követelték, hogy az iskolatípusok között minél később kelljen választani.

Ma ezek a szakértők jórészt kormányon vannak.

És ma egy gyerek sorsa akkor végérvényesen eldől, amikor hétéves korában az első osztályba lép.

Az esélytelennek — ha mégoly értelmes is nincsen már esélye.

A zseninek persze, ha jómódú a papája, a tehetségesnek, ha jómódú a papája, a közepesnek, ha jómódú a papája és az idiótának, ha jómódú a papája, nem lesz oka panaszra: kerül majd elitiskola, ruganyos edzőcipő, nyelvtanfolyam, számítómasina, utazgatás, ösztöndíj, tudás, kultúra, érettség, műveltség, világra szóló diploma.

A szellem napvilága jó néhány ház ablakán vakítón ragyog föl. De még több ablakon szárad majd vaksin az üveg helyett felszögelt disznóhólyag.

Bächer Iván