Újraavatás

Ma a Dohány utcában újraavatják Európa legnagyobb működő zsinagógáját.

Föl volt már egyszer avatva, 1859. szeptember 6-án tette meg ezt vele Meisel Wolf Alajos akkori főrabbi, de most, 135 évvel később meg kell ismételni a műveletet — Istennek hála.

Mert most kivételesen nem az emberi barbárság szakította meg a szertartási élet folyamatosságát, hanem az építő szándék, az anyagi, lelki, szellemi megújulásra való makacs törekvés.

Kitatarozták a templomot.

Hatalmas munka volt, az egyház anyagi erőin, a külföldi segedelmeken túl benne van valamennyiünk jó pár forintja.

De végül is ezzel az újra páratlan szépségében pompázó gyülekezés házával nem csupán a zsidóság lett gazdagabb, hanem gyarapodtunk mindannyian.

Az építészetileg egyedülálló, keresztény katedrálisra emlékeztető, háromhajós, kétszintes karzattal keretezett templom az osztrák Ludwig Förster díjnyertes pályamunkája alapján épült 1854-1859 között. A belső terek kialakítása, dekorálása Feszl Frigyes tehetségét bizonyítja itt is. Romantikus stílusú, 27 méter széles, 75 méter hosszú, funkciótlan, de büszke tornyokkal ékesített, pazarul berendezett, az öntöttvas mesteri és művészi alkalmazásában egyenesen úttörő, orgonával is fölszerelt épület nem csupán közösségi színtér, hanem a pesti zsidó polgárság erejének, gazdagságának és öntudatának szimbóluma is volt.

Az elmúlt fél évszázadban nagyjából olyan állapotba került, mint a pesti zsidó (vagy akármilyen más) polgárság…

A Dohány utcai zsinagóga a maga korában egész Európában példaként hatott. De míg németországi vagy ausztriai társai kivétel nélkül porig égtek, ez a zsinagóga megmaradt legalább és folyamatosan működött.

A most megújult Dohány utcai templom immár nem csupán egy közösség háza, hanem egész Európába sugárzó szellemi, lelki és kulturális központ lehet.

Az elmúlt évszázadokban a mai Budapest területén meg-megtelepülő zsidóságot számtalan alkalommal tiltották és üldözték vagy irtották ki innen.

Ők mégis újra és újra megjelentek itt, hogy otthonra leljenek. És leltek is mindig, amíg csak időről időre a magyarság döntő többségének természetes befogadókészsége és a politikai akarat egymással szembe nem került. Az itt igaz hazára lelt zsidóság és mert ez kinek-kinek szabad akaratára volt bízva egykor — zsidóból lett magyarság anyagi és szellemi munkálkodása nélkül a magyar történelem és a magyar kultúra elmúlt kétszáz éve nem elképzelhető.

A legutolsó és egyben legszörnyűbb üldöztetés után a felejtés, a meghúzódás, a csönd évei jöttek.

Most a budapesti zsidóság erőre kap, régi helyeit újraéleszti, rendbe hozza, belakja. Századdal előbbi fényében talán már nem tündökölhet, a történelem okozta behegedt sebek fájdalma sem múlhat el soha, de mégis: föltámadhat és velünk maradhat és gazdagíthatja a várost.

Bächer Iván