Borsó

Itt van a borsó szezonja megint.

Lányok, asszonyok serege settenkedik a sok esőtől sűrű dudvával lepett kertek alján, kotorászik a dús vegetációban és szedi a zsenge hüvelyest vederszám.

Mert borsó van.

Este aztán kiborul az egész a nagyasztalra, és — ha tetszik, ha nem — nekiveselkedik gyerek, nagyanyó, sőt még — ha egy sört kap hozzá — az ember is megadóan pattintja, kaparja vég nélkül. Lassan gyűlik a vájdlingban a borsó, végtelenül lassan, igazán kitarthatott volna Micsurin, amíg föltalálja a teniszlabdányi borsót, már mindenkinek pudvás a pofája a rengeteg nyers golyótól, de nincs mese, csinálni kell — ember a konzervet, mirelitborsót boltban megvenni nem tudhatja már.

Nincs alma, nem is volt, nincsen barack, nem is lesz, nincsen semmi — borsó van.

És borsóleves.

A tizenhetedik.

Pedig hogy vártuk az elsőt. Hűvös tavaszi estéken mily sok szó esett a zöldborsólevesről, magyarosról, frissen szedett sárgarépával, amelyet alig kell megkaparni majd, kiskazalnyi petrezselyemmel, hófehér galuskával, amely se nem túl nagy, se nem túl kicsi, épp akkora, amekkorára a zöldborsólevesnek szüksége van, szinte láttuk, ahogy majd a vidáman fortyogó zsiradékon megdinszteljük együtt a fölvagdosott, harsogó színű zöldséggel, az aprított, friss, idei főzőhagymával, felöntjük a lével, húslével, kockával dúsítottál, esetleg stauboljuk kicsinyt, vagy magyarosabbra véve a dolgot, berántjuk vékonyan, a sózás, borsozás után lehet cukrozni is, istenem, hogy vártuk a borsólevest egykor.

Aztán a negyedik, ötödik levest csináljuk tejjel, később tejfellel, a nyolcadikat aludttejjel, joghurttal, kefirrel, végül kísérletezünk íróval, savóval, sajttal, reszelttel, de hiába minden — a tizenkettedik borsóleves után, akárhogy csűrtük, csavartuk, variáltuk, a tányér alján csak ott marad a borsószem maradéktalanul. Ekkor már ugyanez a sorsa a főzeléknek is, pedig az is mily kívánatos volt még márciusban, de nyári napfordulóra kiviláglik, hogy az is csak borsóleves, csak kevesebb a víz benne és több a liszt.

Jön tehát a rizibizik kora, de az sem tart sokáig, nem veszi be már a gyomor az apró golyóbist, lehet aztán még kísérletezni angolosan vele, de hát angolosan egye, akinek angol volt az anyja…

Kész. És még mindig rengeteg a borsó.

Piacra kivinni nem érdemes, filléres áru a borsó ilyenkor, a fagyasztóban már van vagy tíz kiló, csak a helyet fogja, hisz nem lehet teljesen kizárni, hogy lesz még zöldbab is, előfordulhat, hogy a tököt sem veri el a jég, talán, mégis és esetleg, és főként mindennek dacára még egy kis lecsó is kerülhet az idén, és — mert a jóisten akarata ki nem fürkészhető — tán az a pár csirke is megmarad már, amelyik nem döglött meg eddig.

De most még csak borsó van.

Retek volt, de már nincsen.

Borsó van.

Bächer Iván