Népszabadság, 1995. május 10.

BÄCHER IVÁN

Lassan, tétován, könyvesekhez, zöldségesekhez, írókhoz, trafikos nénikhez, szerkesztőkhöz, hentesekhez, drámaírókhoz, gázszerelőkhöz, kritikusokhoz, cipész kisiparosokhoz, pedagógusokhoz és fényképezőgép- javítókhoz be-betérve, -nézve, -ülve, a kirakatok előtt meg-megállva, számolgatva, spekulálva, kalkulálva, végül megkönnyebbülten persze semmit se véve, ám ismerősökhöz, ismeretlenekhez, magyarokhoz, idegenekhez, ifjakhoz, vénekhez, lányokhoz s persze mindenekelőtt: asszonyokhoz intézendő pár kedves szón soha nem spórolva, nap mint nap járja Pest utcáit egy úr.

Igen finom, zakója elegáns, szeme kék.

Ha a húsbolt ajtajában bukkan föl zömök alakja, a hentes már tűnik is el a hátsó fertályban, hogy egy perc múlva visszatérve a létező legszebb hátszín virítson a kezében.

A könyvesbolti eladóhölgy azonnal kiakasztja boltja ajtajára az ebédszünet táblát, ha az úr a pult melletti székre lezöttyen.

Ha a sarki sörözőben könyvkiadóval fut össze, bizonyos, hogy a létező legelőnyösebb szerződést kínálják föl neki a még egyáltalán nem létező könyvre.

Pedig igazán nem fontos ember ő.

Lapja, kiadója nincsen, nem úszik utána slepp, nem épült iskola köréje, kuratóriumnak nem feje, kollégáknak nem oszt pénzt kegyesen, politikusoknak sem tanácsot titokban, nem elnök, nem ülnök, semmi sem ő.

Csak egy magyar író.

Mégis szeretik. Csak úgy. Ki magamagáért, ki könyveiért, ki mindkettőért együtt. Mindenki szereti, mert ő is mindenkit és mindent szeret az életben, aki-ami jó.

Az írást kivéve persze.

Az egész székesfőváros és Győr-Sopron megye harsányan röhögött, amikor híre ment: „A Gyuri regényt ír…”

És egyszer csak megjelent az Avraham Bogatir hét napja, a fél világban ismert és népszerű, Palesztinában játszódó, mindenekelőtt Kelet-Közép-Európáról szóló könyv, „a legszebb magyar parasztregény’’, ahogy Veres Péter mondta volt, majd a két folytatás, és negyedszáz évvel később kiszorongatták belőle a negyedik könyvet is.

És még nincsen vége!

Kardos G. György még csak hetvenéves.

Követi is egyik interjú a másikat.

Tévéfilmek, riportok, portrék, életút-ismertetések, elemzések, tanulmányok, tárcák, glosszák és novellák méltatják — kollégák, esztéták, irodalmárok, filmesek, rádiósok, operettesek, színészek, rendezők, könyvesek, drámaírók, költők ünneplik az írót fennállásának szép évfordulóján.

Ez is fontos.

Kórházban volt, aggódott utána minden magyar, aki tud még silabizálni betűt.

Lemegyek Sálihoz, a Kertész utcai kisboltoshoz.

Az alacsony, sötét bőrű, kedves perzsa arca ezer ráncba fut, szétömlik rajta a féltés, a szeretet. Köszönés helyett kérdi:

— Mi van Gyurival?

Ez még fontosabb.

Bächer Iván