Népszabadság, 1995. április 11.
BÄCHER IVÁN
— Kisasszonyom!
— Halló!
— Egy költő…
— Rögtön kapcsolom a titkárságot.
— Én nem tudtam…
— Itt a titkárság!
Tessék várni egy kicsit!
— Istenem…
— Halló! Kire tetszik várni?
— Egy költőre.
— Ki keresi?
— Költő vagyok…
— Ne haragudjon, de az elnök úr bejelentés nélkül nem tud senkit sem fogadni…
— Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül is bejöhetsz hozzám…
— Ne tegezzen…
Na várjon… Esetleg holnap… Mi dolga van holnap?
— Ezt a széket odábbtolni…
— Most az elnök úr éppen a világszövetség elnökségi ülésén elnököl.
— Külön világszövetséget alkotott maga?
— Utána a szervezet helikopterlizingelési tervét kell egyeztetnie…
— …hogy olyan légy, mint a többi nyomorult…
— Kettőkor a harmadik székházunk ügyében lesz fontos tárgyalása…
— Magyarország messzire van…
— Háromkor a határon túli…
— Ó, Európa, hány határ…
— Aztán a Duna problémáit beszéli meg az illetékesekkel.
— …mely múlt, jelen s jövendő…
— Később a miniszterelnökkel lesz tárgyalása a hatvanmillió ügyében…
— Szegényember hova menjen…
— Négyre az érsek úr őeminenciája jelentkezett be hozzá.
— Nekem mindegy: van isten, vagy nincsen…
— Ja, szóval maga is szabadkőműves… Akkor a viszontlátásra…
— Talán eltűnők hirtelen.
— Hol tetszik lenni mostan?
— Gyémánthegyen.
— Na, ne tessék hülyéskedni. Nem érünk mi arra rá…
— Komoly lett már hejehuja lelkem…
— Ne tessék velem kiabálni!
— Nem én kiáltok…
— Egyáltalán: ki ajánlotta be magát?
— Nincsen apám, se anyám…
— Ne haragudjon, de az elnök úr nem szereti az identitás nélküli feleket…
— El is megyek innen a tengeren túlra…
— No látja, azt jól teszi. Ez legyen csak a mi országunk…
— A tengeren túlra: társaim szívibe.
— No, várjon csak. Most látom: holnap délelőtt valami Szárszóra ugrik le koszorúzni az elnök úr… Esetleg van még egy hely a felvezető kocsiban… — Köszönöm, de visz a vonat…
Bächer Iván