Népszabadság, 1994. április 12.
BÄCHER IVÁN
A faluban, ahol a felszabadítás hevében tíz békés polgárembert — főként gyermeket, asszonyt — öltek meg a szovjet katonák, ahol aztán harminchetet vittek el három-négy évnyi malenkij robotra; a faluban, ahol a megmaradt német lakosságra finoman szólva is barátságtalanul rontottak rá az alföldi telepesek, akikből pillanatok alatt a születődő új rend legkeményebb harcosai lettek; a faluban, ahonnan náci időket idéző embertelenséggel rakták vagonba a lakosság nagyobbik részét; a faluban, ahol az amúgy is félelemmel, bizalmatlansággal eltelt gazdák épp csak kezdtek volna megszokni, amikor megjelentek a padlássöprögetők; a faluban, ahol aztán hatalmas pofonosztással keveredett a nép bele a közösbe; a faluban, ahol a lassan beinduló gazdaságot erővel hozzáverték a szomszéd faluéhoz, amely aztán gondosan lerabolt mindent a társtól; a faluban, ahol végül a körzetesítéssel lepusztíttatott minden maradék orvos, gyógyszerész, tanár; a faluban, amellyel az elmúlt rendszerben csak történtek a dolgok; a faluban, ahol senkit nem kérdeztek negyven éven át; a faluban, amely két és fél évszázadon át virágzott, és amely ma romokban hever, ebben a faluban háromszáztíz választópolgár kapott kopogtatócédulát.
Ebből nyolc-tízet tulajdonosa megtartott magának, kilencet eredményesen begyűjtöttek a kereszténydemokraták, az MDF, a kisgazdák, az SZDSZ, a Fidesz és a többi, ahogy a faluban mondják: „nem jól közelítették meg a kérdést”.
A fennmaradó kétszáznyolcvan-valahány cédulkát egyetlen párt jelöltje kapta.
Bächer Iván