Bálint György

Ötven éve halt meg.

Ahogy Radnóti Miklós írná: természetes halállal.

Megölték.

A vöröskeresztes értesítés Sztarij-Nyikolovszkoje község zsidókórházából érkezett, ám Gondos Ernő kutatásai szerint ilyen nevű helység ukrán földön nincsen és soha nem is volt.

Bálintot 1942 őszén a m. kir. honvédvezérkar által fölállított „különleges” munkásszázadba hívták be, amelybe „nemzethűség szempontjából” megbízhatatlan elemek — kommunisták, szocdemek, sokat pofázó munkások, zsidók és magyar értelmiségiek — kerültek. A keret parancsnokai és tagjai, a manapság sokat emlegetett 2. magyar hadsereg katonái a rájuk bízott emberanyag fizikai elpusztítására kaptak parancsot.

A század ki sem jutott az első vonalba…

1906-ban született a Podmaniczky utcában. Papája bankigazgató volt. A nevezetes Markó utcai főgimnáziumba tanult, jól. Az egyetemre — valami numerus claususra való hivatkozással — nem vették föl. Igyekezett azért, olvasott sokat, németül is, meg angolul, meg franciául, meg olaszul és magyarul szinte mindent. Az olvasás híve vagyok, nem a ráolvasásé.

A kissé hosszúkás arcú, korán kopaszodó, kérlelhetetlenül szelíd, tanáros, félszeg, szomorú, barna szemű, szemüveges értelmiségi, az Est-lapok munkatársa lett

Sok mindent írt, verset, novellát, riportot, tárcát, könyvek, darabok tucatjait fordította le, de kötetei klasszikussá vált cikk-költeményei miatt maradnak kézügyben mindaddig, amíg magyar értelmiségi e tájon kínszenvedni fog.

A húszas, harmincas években, ha tehette, sokat utazott. Csendesen, de erősen érezzük, hogy tartozunk valahová.

Angol és amerikai lapok állandó tudósítója volt.

Múzeumokba, színházakba, hangversenyekre járt, a mozit is szerette. Mindent szeretett, ami az életben jó. Éljük az életet, ahogy lehet, munkába, gondolatokba, érzésekbe fogunk: és közben tudjuk, hogy mindez csak ideiglenes…

Szoros kapcsolatba került Radnótival, József Attilával, Babitscsal, Kosztolányival, Móriczcal, és az illegális kommunista párttal. De soha nem csatlakozott semmiféle hadhoz. A tömeggyűlölet, a „csorda” megvetése korunk egyik kardinális erénye.

A harmincas évek végétől szisztematikusan évenként behívják előbb katonának, majd munkaszolgálatra.

Közben pontosan és szépen megírta korát. Aztán sorra szűntek meg lapjai: 1937-ben a Gondolat, 1939-ben a Pesti Napló.

Elhatározta, hogy elmegy innét. Útlevele volt. Londonba utazott. Hazajött.

Miért éppen én? Ha mindenki elpusztul, miért kell éppen nekem menekülnöm.

1942-ben letartóztatták. Vádirat és ítélet nélkül hat hónapot töltött börtönben. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.

Aztán elvitték megölni.

Nem baj, kezdettől fogva tudtam, hogy veszedelmes munkára vállalkozom.

A múló rendszer újságíró-iskoláiban hiába tanították agyon — Bálint György él ma is. Nem véletlenül nem adják ki évek óta. Nem véletlenül támadják a róla elnevezett intézményeket. Nem véletlenül nem veszi szájára a nevét a mostani kurzus egyetlen szellemi vezére sem.

Hiszen megírta őket. Elég sűrűn előfordul, hogy egyes élőlények tintával próbálnak védekezni. Először színváltozással védekezik a modern tintahal. A feltűnő és élénk színváltozás egészen gyenge fegyver, pedig sokan kísérleteznek vele.

Bálint György ma rólunk, igyekvő epigonokról kerek szemüvege mögül egy pillanatra sem veszi le szigorú tekintetét. Nem fontos, hogy miért él az ember, de döntően fontos, hogy miképpen él.

Mint az ő magányos angol tigrisvadászának, még ha a dzsungelben vagyunk is, akkor is kötelességünk esténként szmokingot ölteni.