Mieink

Szokásos keddi kártya közben történt, hogy családunk egyik érdemes tagja — miután Lajosnak drillje lett — éktelen káromkodásba tört ki. Egy harmadik állandó partner — Ágnes — erre megszólalt csöndesen: „Gyerekek, ha így beszéltek, én nem játszom tovább.” Játszottunk tovább, de nekem szöget ütött a fejemben valami, és meg is kérdeztem: „Ágnes, te két rendszer börtönében is megfordultál, ott talán nem káromkodtak?” Erre Ágnes, aki első fordulóban 1942 és 1944 között Márianosztrán, majd 1953-tól 1954-ig a Fő utcában volt szabad mozgásában korlátozva, így válaszolt: „Tudjátok, Horthyék alatt csak a külső őrséget adták férfiak, ránk odabenn apácák vigyáztak, ők civilizáltan viselkedtek. De később a mieink… mint az állatok…

A mieink…

Sokba került ez a mieink. Sokba került egy jobb sorsra érdemes gondolatnak, sokba Ágnesnek, sokba az országnak, sokba a föld egyhatodának — hogy többet ne mondjak.

Nagyon jó, hogy ennek vége van.

Nagyon jó, hogy — ebben a szigorú, emberfelőrlő, elkötelezett értelemben — nincsenek többé mieink, akik lehettek korrupt csirkefogók, félállat szadisták, szenvtelen tömeggyilkosok akár — mégis a mieink maradtak.

Nagyon jó érzés, hogy engem már a mieink bizonyosan nem vernek agyon.

Nagyon jó, hogy az ember — ahogy egy magyar író mondta volt — nem a hűség, nem a kategorikus szembeszegülés, nem a pártfegyelem szellemében, nem mindenféle magasabb történelmi összefüggéseket figyelembe véve, hanem csak úgy, szabadon, saját lelkiismerete szerint, a saját eszére hallgatva lehet hülye…

Nagyon jó dolog látni, hogy eszméhez csatlakozó emberek fölszólalnak, föllázadnak és — bizonyára nem kis vívódás után — kilépnek, ha az ügy elárultatni látszik.

És nagyon rossz látni, hogy miként „miénkülünk” újra el.

Nemrégiben fölhívott telefonon egy reszkető hangú bácsika, aki fölpanaszolta, hogy megbántottam őt, amiért szóvá tettem, hogy egy bizonyos szellemiségű pedagógiai szövetség kongresszusán sommásan ítélkezett a magyar pedagógustársadalom felett.

E bácsika ezen bizonyos szellemiségű értelmiségi szövetség pedagógiai tagozatának elnöke.

Ezen értelmiségi szövetség kongresszusát a miniszterelnök, a belügyminiszter, a népjóléti miniszter és a kultuszminiszter tisztelte meg személyes jelenlétével.

A pedagógiai ügyekért felelős bácsika, aki soha életében iskolában nem tanított, sem felső-, sem középfokú végzettsége nincsen, hetvenkét éves, becsületes, budakalászi, nyugdíjas kubikos.

Gazsó Ferenc, Honti Mária, Beke Kata szolgálataira a magyar közoktatás irányitói nem tartanak többé igényt.

Megvan a saját emberük.