Népszabadság, 1991. május 15.
BÄCHER IVÁN
Merőben szubjektív okokból, de nem szokásom manapság kormánylapokat vásárolni. Hogy úgy mondjam: szubjektíve nincsen rá pénzem. Két napja azonban kinyitottam otthoni postaládikámat, és nicsak! mi hullott ki belőle?
Egy kormánylap! (No jó: kormánybarát.)
Fölvittem, átlapoztam, majd — rövid habozás után — úgy döntöttem, belecsúsztatom nagyapámtól, apámtól rám hagyományozott és általam másfél évtizede gyarapított újsággyűjteményembe.
Ha már ott álltam a stósznál, találomra benyúltam, és kiemeltem egy alig-alig sárguló sajtóterméket.
Egy 1988-as — kimondom — Népszabadság volt az. Rápillantottam a címoldalra, és megnyugodtam.
Hadd csinálják …
Forgattam kezemben a lapot, és emlékeztem.
Emlékeztem egy korra, amikor — alig hihető — az egész sajtó kormánybarát volt, valamennyi lap valamennyi kolumnájának valamennyi hasábja és valamennyi sora a fönnálló rendet volt hivatott szilárdítani, és többé-kevésbé ezt a funkciót töltötte be a rádió és a televízió, és a híradó, és minden csatorna, és — ha jól emlékeztem — hatalmas kormánybarát lap- és könyvkiadók működtek itt, amelyek ontották a kormánybarát lapokat és könyveket, elképzelni is nehéz, hány és hány százezer és millió és milliárd kormánybarát brosúra, kiadvány, füzet látott napvilágot itt, és hány tanfolyam, kiképzés, fejtágító, szeminárium, továbbképzés, kiegészítő képzés, tájékoztató, tájékoztató jellegű megbeszélés, ülés, és micsoda hatalmas intézményhálózat, milyen szövevényes társadalmi hierarchia és mennyi-mennyi pénz támogatta a rendet, és bizony akkoriban kormánybarát volt valamennyi párt és valamennyi ifjúsági szervezet, és hány és hány ember, titkár, bizalmi, összekötő és agitpropos — én is voltam, jesszusom! — ténykedett itten lankadatlanul, és a kultúra, a színházak, de még az egyházak is többé-kevésbé barátai voltak a kormánynak, akárcsak az egyetemek, az iskolák, a tankönyvek, a munkafüzetek, még — alig hihető — nyelvet is kormánybarátok oktattak valamennyi magyar gyereknek nyolc-tíz éven át — elképesztő így a messziből visszaemlékezve, mi minden volt itt kormánybarát hajdanám: a szavak, a jelszavak, a képek, a jelképek, az ünnepek, nevek, megszólítások, dekorációk, dalok, érzelmek, vágyak, dühök, színek, hangok, szagok …
Aztán egy kisebb sóhajtásra úgy elszállt az egész, akár egy tollpihe…
Hadd csinálják, gondoltam magamban, és eltettem a lapot a gyűjteménybe, hogy elővehessem, amikor majd egy újabb hatalom veselkedik neki minden hatalom legelőrevalóbb feladatának: a feledésnek.
Persze addig még sok idő telik el, nagyon sok idő. Talán három év is.