Kormánylap II.

Természetesen egy főszerkesztő leváltását meg kell indokolni. A lap munkatársainak indoklásul először hazudjuk tehát azt, hogy a lap példányszáma drasztikusan visszaesett. Miután állításunk valótlansága bizonyítást nyert, hazudjuk azt, hogy a lap veszteséges. Persze ez is hazugság, de ne veszítsük el önbizalmunkat, mondjuk például azt, hogy alig van a lapban belpolitika. Miután a munkatársaik megszámolgatják az oldalakat, végső érvként hazudjuk azt, hogy a leváltott főszerkesztő negyven évvel ezelőtt verőlegény volt.

A begyakorlott hazudozás közben akár hibázhatunk is párat — ne felejtsük el: hatalmon vagyunk! Nyugodtan hagyjuk például megnyilvánulni eredendően antidemokratikus és korporatív szellemiségünket és minősítsük az újságírók valamennyi érdekvédelmi szervezetét törvénytelennek és uszítónak. Majd, mivel ebből per lenne, kérjünk bocsánatot később — belefér.

A megbeszélés címén lefolytatott komédia közben ne felejtsük éreztetni az újságírókkal, hogy ki itten a laptulajdonos. Mondjunk nekik például ilyen szellemes dolgokat: „Végtére is a farok nem csóválhatja a kutyát…”

Miután a régi főszerkesztőt kirúgtuk, keressünk újat. Keressünk egy hivatását és kollégáit figyelmen kívül hagyó hírlapírót. Ne féljünk: találunk. Kuktának fogadjunk föl egy bürokratát, aki évtizedes gyakorlattal rendelkezik az állampárti sajtó működtetésében, aki büszke is arra, hogy ő bármely hatalmat képes kiszolgálni és akitől ne felejtsünk el majd később szintén megszabadulni.

A lap régi munkatársaival szemben viselkedjünk olyan hitvány módon, hogy közülük csak a megalkuvóknak és a legkiszolgáltatottabbaknak legyen gusztusuk maradni, örüljünk annak, hogy a többiek elmennek, hiszen úgyis kirúgtuk volna őket.

Munkánk végeztével még egyszer nézzünk szét diadalmasan, vessünk egy pillantást egy szétvert lapra, a tucatnyi utcára került újságíróra és a százezernyi cserbenhagyott olvasóra, majd engedjünk meg magunknak egy nyugodt, fölényes mosolyt és menjünk el vacsorálni.

Jó étvágyat!

BÄCHER IVÁN