Ha...

Ha füledet megüti az a szó, hogy „privatizáció”.

Ha egyre hosszabbak az értekezletek.

Ha rendszeressé válnak a rendkívüli értekezletek.

Ha az értekezleten a főnők kijelenti, hogy túl sok papír fogy a női vécében.

Ha négyórás rendkívüli értekezlet dönt arról, hogy ezentúl három Népszava helyett csak kettőt rendel a cég.

Ha négy hónappal ezen értekezlet után azt kell konstatálnod, hogy változatlanul három Népszava jön.

Ha a nagyfőnök, akit élőben még soha nem láttál, váratlanul megjelenik az értekezleten.

Ha a nagyfőnököt váratlanul leváltják.

Ha új nagyfőnök jelenik meg az értekezleten.

Ha az új nagyfőnök azt mondja az értekezleten, hogy nagyon elégedett a munkáddal, nagyon elégedett a főnököd munkájával és nagyon elégedett az egész kollektíva munkájával.

Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy semminek semmi köze nincsen a politikához.

Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy dolgozz csak nyugodtan tovább.

Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy nagyon sajnálja, de neki fél négyre mennie kell.

Ha füledet megüti az a szó, hogy „átvilágítás”.

Ha ezzel kapcsolatosan öt-hat idegen pofa kezd sertepertélni körülötted.

Ha helyedet, íróasztalodat váratlanul egy másik szobába telepítik.

Ha általában azt tapasztalod, hogy mindenféle költözködések vannak körülötted.

Ha füledet megüti az a szó, hogy „karcsúsítás”.

Ha ötvenöt éves, egész életében pártonkívüli kollégád, aki harminchetedik évét gyűri le a cégnél, váratlanul megkérdi tőled, nem tudsz-e valami állást.

Ha váratlanul olyan kolléga hív el buliba, akinél — bár már tíz éve dolgoztok együtt — még soha nem jártál.

Ha váratlanul egy másik olyan kolléga is meghív, akinél még nem jártál soha.

Ha a főnök hív meg.

Ha füledet megüti az a szó, hogy „együttgondolkozás”.

Ha beszélni akarnak veled.

Ha beszélnek veled.

Ha rájössz, hogy azzal már beszéltek, aki beszélt veled.

Ha azzal, aki azzal beszélt, aki beszélt veled, azzal is beszéltek.

Ha azzal az új nagyfőnök beszélt.

Ha füledet megüti az a szó, hogy „kompromisszum”.

Ha azt hallod, hogy „Nézzük meg, kire lehet számítani?”

Ha kollégáid beadványokon, javaslatokon, ultimátumokon, követeléseken, tiltakozásokon, nyílt leveleken és más elaborátumokon dolgoznak.

Ha alá kellene írnod.

Ha arra leszel figyelmes, hogy meg kell gondolnod, melyik szobába, kihez ülsz be.

Ha arra leszel figyelmes, hogy figyelsz, lesel, fülelsz, vigyázol szavaidra, és szakadatlanul résen vagy.

Ha az ajtókat mindig becsukják.

Ha főnöködtől nem hallasz több blőd szóviccet.

Ha főnökeid sokéves programot dolgoznak ki.

Ha kollégád nem köszön annak, akivel tegnapig hetente teniszezett.

Ha szavak helyett már csak célzások, szúrkálások, megjegyzések röpködnek munkahelyeden.

Ha nem szállsz be a liftbe, mert már vannak benne ketten.

Ha már nem mész le ebédelni, mert nincsen gyomrod elnézni-hallgatni, ahogy mindenki mellébeszél, kedélyeskedik, célzásokat tesz, puhatol, dörgölődzik, odaül, elül, átlát a szitán, rákérdez, hazudik, elhallgat, érzékeltet vagy úgy tesz, mint aki mit se sejt.

Ha azt tapasztalod, hogy munkahelyed felé közeledve lelassulnak lépteid, és mindent megnézel útközben: a zöldségest, a virágost, a hentest, a sarkon felejtett autóroncsot, a mindig kitárt ajtajú üzletlakást, Lili nénit és a kutyás bácsit, és azt érzed, hogy hiába ugyanolyan minden, mint máskor, mint tegnap, mint tegnapelőtt, mint egy vagy kilenc éve, hiába, minden megváltozott, már másként, másképp látod, másképp nézed a megszokott dolgokat, figyelmesebben, mélyebben, szomorúbban, mintha szeretnél emlékezetedbe rögzíteni mindent.

Nos, akkor pár héten belül ki leszel rúgva.

BÄCHER IVÁN