Magyarország, 1990. június 22.
BÄCHER IVÁN
Az idén eltörölték végre a történelmet. Igaz, még nem az egészet, csak az 1945 utánit. De azt legalább gyökeresen. A negyedikes tankönyvekből egyszerűen kitépték az ide vonatkozó két anyagrészt, összesen mintegy százharminc oldalt, gondosan nem tettek helyébe semmit, továbbá sem az érettségi, sem a felvételi tételsorokban nem szerepelhetett az elmúlt fél évszázadra vonatkozó kérdés, és természetesen az iskolai történelemórákon sem hangozhatott el idén egyetlenegy, a közelmúlt történetére vonatkozó információ sem.
Csak helyeselni lehet ezt a bölcs döntést. Hiszen a tankönyvnek ezekben a fejezeteiben hemzsegtek a valótlan állítások, kommunisták, akik mindenütt a haladást képviselik, legföljebb néha tévednek egyet-egyet, revizionisták, akik ezeket a tévedéseket uszításra használják föl, ellenforradalmárok, akik nem átallják visszafelé forgatni a történelem kerekét, és védelmi jellegű katonai tömbök, mind hatékonyabb gazdasági integrációk és átalakítás, fejlődés, virágzás és sorolhatnánk vég nélkül a kommentárokat…
Bizony ebben a szellemben oktatták a történelmet az elmúlt időszakban a történelemtanárok.
(Mellesleg így aztán az is érthetővé válik, miért van olyan sok elkötelezett marxista, kommunista a mai tizen-huszon-harmincévesek között…)
Arra természetesen egy megfontolt döntéshozó nem is gondolhat, hogy addig is, amíg elkészül az új, s természetesen minden tanárra szigorúan kötelező kommentár, addig is lehetne beszélni csupán csak a tényekről — ekkor ez ennyi százalék volt, akkor ők annyit öltek meg stb. —, hátha a puszta tényekből is ki lehet olvasni valamit…
Arról a bohókás játékról pedig végképp nem lehet szó, hogy az új koncepció elkészültéig egy tizennyolc éves fiatal képes lehet arra, hogy a régi tankönyvet értelmezze, hogy tanulhatna egy kis historiográfiát, hogy az is lehet történelem, hogyan kommentálták a történelmet pár hónappal ezelőtt…
Az pedig végképp a parttalan fantáziálás terméke lehet csak, hogy esetleg a történelemtanárokra is rá lehetne bízni valamit, legalább provizórikusan. Egy minisztériumi döntéshozó nem is gondolhat arra, hogy egy történelemtanár önállóan, legbennsőbb meggyőződése szerint tárgyalja a kényes időszakot.
Mely időszakért — valljuk be — nem is nagy kár.
Hiszen — ha a mindenkori kormányzat kellőképpen instruálná is, ki is képezné, be is programozná — mivel traktálhatná a történelemtanár az ifjúságot az elmúlt ötven évről szólván? Megbocsáthatatlan tévedésekkel, érthetetlen melléfogásokkal, émelyítő hazugságokkal, orcátlan csalásokkal, koholt perekkel, korrupcióval, közönnyel, kegyetlenséggel, cinizmussal, erőszakkal és öléssel.
Hát nem okosabb a fejlődő szervezetet mindettől megkímélni?
Hiába, e bölcs döntésben már megmutatkozik az a tény, hogy mind a leköszönő, mind a színre lépő kormányzatban voltak és vannak történészek és tanárok, akiknek hála, a most végző fiatalok tízezrei végre úgy hagyhatják el az iskolapadot, hogy egy árva szót sem hallottak sem kékcéduláról, sem Rajkról, sem Kádárról, sem Rosenbergről, sem Kominformról, sem Vietnamról, sem Chiléről, sem Afganisztánról.
A mai tizennyolc évesek számára a történelem 1945-tel véget ér.
Csak az lehet a bökkenő, miért éppen 1945-tel?
Hát megérdemlik ezek az ártatlan fiatalok Auschwitzot, Francót vagy Kun Bélát?
Vagy itt van a dualizmus korából az a Wekerle. Biztos, hogy olyan nagy vívmány volt a polgári házasság? Vajon nem ennek köszönhető a rengeteg válás?
Vagy szabad-e szólni a géprombolókról, akik szétverték a gépet, amely nem is volt az övék?
Avagy aktuális-e bolygatnunk holmi keresztes háborúkat, melyeknek néhány mozzanata nem a legjobb fényt veti az egyházra?
Vég nélkül sorolhatnánk, ám a lényeg egyértelmű: ez az egész, történelem úgy rossz, ahogy van. Legjobb lesz elfelejteni az egészet.
Csupán az a kérdés marad, hogy mi legyen a történelemtanárokkal.
Mindenekelőtt le kell szögezni: nem kár értük, hisz súlyos bűn terheli lelkiismeretüket: ott volt a kezükben, és mégsem tudták megváltoztatni a történelmet! Ha valaki a történelemről tehet, az nyilván az, aki a történelmet tanítja.
Ám a mai közállapotoktól idegen a bosszú gondolata. A történelemtanárok számára is megadatik majd a lehetőség, hogy beilleszkedjenek az ezeréves új magyar társadalomba. A pedagógusok egy része már megkezdte az „átképzés” néven ismert bűnbánó processzust. Ez az út a történelemtanárok előtt is nyitva áll. Azok előtt is tehát, akik elügyetlenkedték a történelmet.
Ne feledjük: pillanatokon belül óriási igény lesz jól képzett, elkötelezett hittantanárokra.
Ősztől, aki magyar, hittant tanul. Természetesen nem a templomban, nem az egyházak visszaszolgáltatott épületeiben, hanem az állami iskolákban.
Az a néhány elvetemült gyerek pedig, aki mégsem, aki a hittanóra alatt ott téblából majd a kongó folyosókon, az méltán érdemli ki társai megvetését — hisz az vagy zsidó vagy komcsi.
Bächer Iván