Magyarország, 1990. március 30.
BÄCHER IVÁN
Mindenekelőtt kívánom nekik, hogy ne tapossanak senkin nagyon. Kívánom, hogy mulassanak jól a diadalmas győzelmet köszöntő mámoros bulin: folyjon a pezsgő, harsogjon az ének, meredjen az ég felé a „vé” ujjú karok erdeje.
Kívánom, hogy aztán hazamenjenek — haza — és másnap szépen, megfontoltan, határozottan lássanak munkához.
Kívánom nekik, hogy miután ellenfeleiket legyőzték, ez egyszer, dacolva a történelem unott szokásaival, ne rögtön másnap essenek egymásnak.
Kívánom, hogy — dacolva a történelem beidegződéseivel — a győzelmet nagylelkűség, megbocsátás, megértés, vagy ha az ilyesmi már stílusidegen tőlük, akkor gúnyos mosoly, lenéző legyintés vagy megvető feledés kövesse.
Kívánom, hogy a pereket hagyják ez egyszer másra.
Kívánom nekik, hogy végre róluk is szülessenek pesti viccek.
Kívánom, hogy privatizáljanak, és kívánom, hogy holnap még ne kopogtasson ajtóm előtt Bauer Ferenc m. kir. kormányfőtan. és Bauer Louisa magánzó valamelyik unokája azzal, hogy takarodjak pereputtyommal együtt az ő lakásukból, amit teljesen törvénytelenül államosítottak a bolsevikok.
Kívánok nekik jó földosztást, de azt is kívánom, hogy ez alkalommal csak a földbe verjenek karót. Ha pedig igazán következetesre sikerülne ez a jóvátétel, akkor kívánom nekik, hogy legalább az ő pártvezetőik vadászhassanak néhanap az urasági erdőkben.
Kívánok nekik működő tőkét, kívánok nekik hazait, külhonit, feketét, zöldet, sárgát és kívánnám bizony vissza a Menyecske utcai Bächer-gyárat is, de sajnos azt még harmincháromban elkártyázta nagybátyám, az a svihák Oszkár.
Kívánom a győzőknek, akik mindent tökéletesen tudtak, mertek és tettek, megengedhetik, urambocsá’, hogy tévedjenek nem is egyszer.
Végtére tévedni emberi dolog, és nagyon kívánom, hogy az új hatalom emberi legyen.
Kívánom, hogy a győzőknek legyen erejük, méltóságuk, szellemi és erkölcsi hátországuk ahhoz, hogy elismerjék tévedésüket. Kívánom, hogy megértsék: nem tragédia az, ha egy politikus kiáll és imigyen szól: „Kérem szépen kedves népem, én egy nagy marhaságot mondtam tegnapelőtt, elnézést érte!”
Kívánom, hogy a hazudozás mellőztessék.
Kívánok mindenkinek, aki még nem bír ilyesmivel, bűbájos, természetes, melegszemű társat, aki a jövőjének asszonya lehet.
Kívánom nekik, hogy jóllakott, mosolygó, rózsaszín napköziseket ne csak a plakátokon lássak, hanem a napközikben is.
Kívánom, hogy ha megindul a Nagy Szoborcsere, akkor a győztesek szemét is zavarja Francia Kis Mihály példás gondossággal ápolt síremléke — a 301-es parcellában.
Kívánom, hogy évek múltán is csak röhögjenek rajtam, a vaskályha miatt, amit a jövő héten veszek.
Kívánom, hogy ne kívánják a múltat eltörölni, mert az nem alkalmas erre.
Kívánom, hogy ne figyelmeztessenek jóakaróim barátilag arra, hogy a tetején, aranyló, barnás, ropogós, ám belül a tejföltől, joghurttól, egy kis friss paradicsomtól, paprikától, lecsókolbásztól, pár karika parasztkolbásztól, amit az íze miatt nincsen szíve az embernek kispórolni, no meg attól a szép darab húsos császár hústól, ami mégis csak beleágyazódik az egésznek a közepébe, egyszóval mindettől bévül tocsogós, zaftos lédús rakottkrumpliról írjak mindenekelőtt, és ne zsidózzak.
Kívánom, hogy ne kelljen „zsidóznom”, se „cigányoznom”, kívánom, hogy honfitársaim hagyjanak magyarnak lennem, ha egyszer az vagyok.
Kívánom, hogy kifejezetten gondot okozzon majd szocialistának lennem.
Kívánom a győzőknek, hogy sokat forgassák, olvassák, mormolják, sőt tanulják meg kívülről annak a költőnek a verseit, akinek utolsó verscímét eloroztam, akinek mindenre, ami itt ma történik van legalább egy sora, és aki nem fog kapni Kossuth-díjat soha már.
Kívánok a győzőknek szabadságot, demokráciát, jólétet, függetlenséget, konvertibilis forintot, velünk levő Európát (eddigi szokásával ellentétben), istent (de szabadon választhatót), hazát, családot, bort (én fröccsnek iszom majd — ha megengedik), búzát, békességet!
Kívánom, hogy hagyjanak élni, mert én azt szeretek az életben a legjobban!
Bächer Iván