Magyarország, 1989. augusztus 4.
BÄCHER IVÁN
Történelemtanári működésem alatt az egyik legemlékezetesebb diákelőadást Csík Huba tartotta IV. (közismertebb nevén Rettegett) Ivánról.
Az akkor tizenhét éves Huba vékony, furcsa fiú volt.
Óráimon általában számítógépes programok lepedőnyi lapjai borították el padját, ha meggondolatlanul valami kérdéssel találtam zaklatni, fölemelte fejét és nagy, ártatlan kék szemeit rám emelve, csak ennyit mondott: „Passz!”, és már el is mélyedt a munkában. Huba nagy forgalmú fogadóirodát működtetett, verseket, drámákat írt, briliáns rejtvényfejtő és -készítő hírében állt, s rendkívül szerteágazó üzleti tevékenységet is folytatott. Egyáltalán nem reméltem, hogy a rábízott feladat teljesítésére végül is tud majd időt szakítani.
Ám érdeklődését, úgy látszik, fölkeltette a reformjaival birodalmát katasztrófába sodró uralkodó mert egy nap alatt elolvasta és kijegyzetelte Szvák Gyula könyvét, és mikor beléptem az osztályterembe, ő már ott állt a katedrán, előadásra készen.
A munkát már a szünetben elkezdhette, ugyanis a háta mögött a táblát teljesen megtöltötték Rettegett Iván le- és fölmenő rokonainak, nevelőinek, kortársainak, ellenfeleinek, hadvezéreinek, kollégáinak nevei. A bal felső sarokban meg ez állt: macskák, kutyák.
„Hát akkor kezdem” — mondta Huba és izgatott mosollyal az arcán, kézbe vette a szivacsot.
„IV. Iván már kisgyermek korában nagy örömét lelte kutyák és macskák kínzásában és leölésében — e szavakkal a fiatal előadó letörölte a kutyákat és a macskákat a tábláról. — Tizenöt éves korában aztán az ifjú Sujszkij herceget sintérek elé vetette (törlés), majd két Glinszkij fejedelemfi következett.” (Újabb törlés.) Ezt családostul borban megfőzte, ezt megköveztette, ezt medvebőrbe varrva fojtotta meg, ezt jég alá tuszkoltatta … Így dolgozott a szivacs egészen addig, míg csak Rettegett Iván sajátkezűleg agyonvert fiának neve is letöröltetvén, egyetlen egy név maradt a fekete táblán.
A kiselőadás osztatlan sikert aratott, és mitagadás az én tetszésemet is megnyerte, úgyhogy néhány zsíroskenyér-utalvány ellenében megvásároltam a Huba-féle szivacsmódszer szabadalmát, és magam is alkalmazni kezdtem. A zsíroskenyér-utalvány egyébként szintén Huba találmánya volt, ezt a kis papírdarabot, amely az általános egyenértékes szerepét töltötte be az iskolában, Hubánál lehetett vásárolni 10 fillérrel olcsóbban, mint egy zsíroskenyeret. (Mint később kiderült, Huba a büféstől minden eladott utalványért húsz fillért kapott…)
A francia polgári forradalom eseményeinek ismertetésénél, tehát már a szünetben bevonultam az osztályterembe, szép színes krétával fölírtam a táblára a résztvevők nevét: royalisták, alkotmányos monarchisták, girondiak, hegypártiak, Danton, Robespierre vezettek, Napóleon stb. — szépen nyilakkal, vonalakkal jelezve: ki honnan vált ki, miután a közös ellenséggel végzett, aztán kézbe vettem a szivacsot és elkezdtem az órát.
Remekül alkalmazhatónak bizonyult a módszer az angol polgári forradalom vagy a harmincas évek szovjet belpolitikájának az oktatásakor is. Bebizonyosodott: néha a történelmet szivaccsal lehet a legszemléletesebben tanítani.
Nemrégiben Huba értesített az örömteli hírről: pár hét múlva apa lesz.
Azóta föl-fölötlik képzetemben a látomás: 2006-ban egy tizenhét éves gimnazista, aki meglepően hasonlít majd a fiatal Csík Hubára, mosollyal ártatlan pofáján, egy teleírt fekete tábla elé lép, közli: a kilencvenes évek honi pártharcairól fog referátumot tartani, s kezébe veszi a szivacsot…
Bächer Iván