Reformkarfiol

Tartsch Kálmánnak eszébe jutott a nagyanyja minap. Nem az anyai, hanem az apai. Aki se nem szeretett, se nem tudott főzni. És akire persze fél évszázados szüntelen konyhai ténykedést mért a sors.

Néhány dolgot azért elsőrangúra tanult vagy inkább szokott meg készíteni ez a nagyanya, mint például a pirított grízt, a zöldborsófőzeléket, de mindenekelőtt a csőben sült karfiolt.

Ehhez támadt gusztusa Tartschnak, a nagymamára emlékezve. Vett is egy szép fej karfiolt, gondolta, elkészíti úgy, ahogy Mama szokta volt.

Tehát — gondolta — mindenekelőtt megfogja a karfiolt, forgatja, gusztálja kicsit, majd elébb kézzel leszedi levelének, torzsájának a nagyját, aztán késsel ügyesen kivágja belőle a torzsát mind, vigyázva, hogy értékes, tehát emberi fogyasztásra alkalmas rész veszendőbe véletlenül se menjen.

Ezután rózsáira bontja a karfiolt. Ez szép munka, már kimondani is szép: rózsáira bontom — mintha tudna franciául Tartsch. (A Mama — ez a nagyanya — sem tudott.) Átmossa a bontott rózsákat még egyszer, és fölteszi sós vízben főni. Amíg a rózsák puhulnak, addig egy serpenyőben disznózsírt hevít. Megpirít rajta két jó maréknyi prézlit. Odafigyelés munka ez, könnyen odakap a morzsa. Folyamatosan kell kevergetni, kapargatni az alját, hogy egyenletesen aranybarnára piruljon.

Miután ezzel végzett, egy jénait vesz elő vagy tepsit, vagy más efféle sütőbe alkalmatos edényt, s kikeni zsírral vékonyan. Ezután megnézi, hogy megfőtt-e a karfiol. Látja, hogy még nem, még nem vajpuha, még nem omlik szét a szájban, tehát főzi tovább.

Tíz perc teltével leszűri — gondolta szépen eligazítja a kikent tepsiben, hogy a virágjukkal felfelé sorakozzanak a rózsák. Sózza, borsozza kicsit. Rákapargatja a morzsát, egy pohár tejfellel leönti az egészet, sütőbe teszi.

Gondolta ő. Igen ám, de, hogyan gondolta? Hangosan.

— Milyen tejfel? — kérdezte asszonya a hangos gondolkodásra. — Teli van az tartósítószerekkel. Tudod, hogy én azt nem bírom.

Tartsch csak kézbe vette a karfiolfejet erre, és a megnyitott csap alá tartotta szótlanul.

— És mit akarsz a zsírral! Évek óta nincs is zsír a háznál!

— Nincs — sóhajtott Tirtsch, és a konyhakést kezébe vette.

— És ha margarinnal csinálod, hát tartósítószerekkel van tömve az is.

— Igen — mondta Tirtsch, és kezdte leszedegetni leveleit a karfiolnak.

— És csak nem gondolod hideg vízben tenni fel? A karfiolt lobogó vízben kell föltenni! Hogy ne főjön ki az íz belőle! Meg a vitaminok, nyomelemek, a kálium meg a többi! A karfiolt nem is kell főzni szinte! Van neked fogad! Vagy nincsen?

— Van.

— És különben is! A mama egy szörnyeteg volt. Lássuk be, Kálmika, lássuk be.

— Belátjuk — mondta Tartsch, és jó fogával, mint egy bánatos, szelíd ló, egy hatalmasat harapott ki a nyers karfiolnak hófehér húsából.

Bächer Iván