Krumplileves

A krumplileves az legyen krumplileves, mondta egyszer valaki, és nagyot tévedett, pontosabban igaza volt, meg nem is, mert az igazságok már csak általában ilyenek, legtöbbször nem igazak, de azért van bennük valami, mint ahogy a nem igazságokra is igaz ez. Meg nem is, ugye.

Az olyan magyar ember, mint amilyenek mi vagyunk, magyaros krumplilevesre gondol, amelyhez sózott, borsozott, babérozott, köményezett, füstölt kolbászozott, szalonnahajazott, esetleg kicsit zöldségezett vízben meg kell a kockára vágott krumplit főzni, és a végén jó vaskos, paprikás, fokhagymás rántással megadni, ami jár neki. No de aztán, lehet savanykásítani. Lehet tejfelezni. Lehet öt-hat szem hámozott paradicsomot belefőzni, és akkor máris paradicsomos krumplileves lesz krumplilevesünkből. Lehet tárkonyosan, szerecsendiósan, köményesen, majorannásan csinálni. Meg persze virslisen, kelkáposztásan, gombásán, pórésan és kukoricásan is.

Lehet kimenni a vásárba, ott venni egy szitát, és hazatérve a levest szitán áttörni, tejszínnel tojássárgájával legírozni, és akkor burgonyakrémleves lesz legott belőle. Ha soká lesz a vásár, akkor hideg burgonyakrémleves. Az is jó.

A krémlevest lehet húslével megtámogatni, megszórni sajttal, gazdagítani pirítással, csinosítani petrezselyemmel. De ekkor már úgy kell szólítani: soupe creme pommes de terre.

Dobos József nagy francia szakácskönyvében beszámol egy krumplilevesről, amelyhez a krumpliszemeket meg kell főzni, hámozni, hagyni hülni, majd lereszelni. Ezt aztán pirított zsemlekockával és hat főtt tojás fehérjével mozsárban össze kell zúzni, a pépet húslével fölengedni, átfőzni, átszűrni, tálba tenni, újabb adag zsemlekockával adni. Nem gondolná az ember.

Lajos Mari férjképezett leveses könyvében lévő krumplilevesbe, mielőtt megszórná rokforttal és zellerlevéllel az ember, retket szel bele levelestül — kíváncsi vagyok rá, vajon a valós konyhai magánéletben is megtörténik-e ilyesmi náluk, vagy ez csak írói munkásság.

Polcz Alaine erdélyi illatokat árasztó „tegezős” konyháskönyve a pirított szalonnán, hagymán és kukoricaliszten alapuló krumplilevesbe csipetkét szaggat, és referál a klasszikus krumplilevesek mellett a szülővilága krumplileveseiről is és végül — csak most látom, hogy hozzáolvasom — összefoglalásul épp oda jut, mint ahová magam is szerettem volna: hogy ugyanis a krumplileves éppolyan végtelenül változatos, egyedi és megismételhetetlen, mint a többi más dolog, mint a húsleves, töltött káposzta és persze a sólet mindenekelőtt.

Bächer Iván