Népszabadság, 1999. április 29.
ÍZ-LELŐ
BÄCHER IVÁN
Tóth Jenő számítástechnikus beszerbült.
A múlt hét végére beszerbült egészen szegény.
Ő, aki nem volt szerb, nem volt az se anyja, apja, se kutyája, macskája soha, ő aki nem tanult, nem tudott szerbül, nem olvasott szerb szerzőket, nem ismerte Andricsot, ő aki Szerbiában nem is járt, csak Dubrovnikban egyszer, de az sem Szerbia, ő váratlanul és hirtelen, valamikor úgy március végén elkezdett szerbül főzni.
És nem is főzött másképp azóta, csak úgy. Szerbül.
Volt egy szerb barátja, azt fölhívta naponta, és azzal gyakran találkozott, beszerzett valahonnan egy szakácskönyvet, ha nem is szerbet, de valami jugoszlávot, el is keverte néha, és nem szerbet főzött, hanem horvátot, macedónt, de ő szerbnek főzte azt is.
Halászléjét például — híresen értett hozzá Tóth Jenő — attól fogva csorbásította: tojássárgájával sűrített tejszínnel habarta és citrommal savanyította. És halászlének keresztelte el viccesen.
A fasírtba többé nem kevert tejben áztatott, nyomkodott zsemlét, viszont jóval több hagymát metélt bele, szevapcsicsának keresztelte el, és integetett is hozzá mindig valami pá-pá-félét, mikor feladta.
Ha lecsót csinált, húst is kockázott alá, zöldséget és rizst tett bele, a töltött paprikát azontúl nem lében főzte, hanem sütőben készítette el, a töltött káposztát pedig édes káposztalevelek fölhasználásával tette föl, és rákapott a zeljanicsára, ami spenóttal töltött tésztaféleség.
Gyakran készített gyuvecset is — mindig megmagyarázta, hogy az vegyes lakosságú tájakon annyit tesz: lángoló éj —, tehát pörkölt, paradicsom, paprika, padlizsán, illetve rizsrétegekből készült egytálat, de leggyakrabban mégiscsak szerb, más néven bácskai rizses húst csinált Tóth Jenő. Azt tudott, szokott és szeretett főzni addig is.
Nagy öntöttvas lábasban pörköltet csinált, egyszerűt, de jót, beleszórta a megmosott rizst, beleaprított három szem paradicsomot és három cső paprikát, sózta, borsozta és nagyon pirospaprikázta, összekutyulta az egészet, és beletett egy jókora keresztbe felébevágott egész fokhagymát — egy felet ágyazott a tál egyik, másik felet a másik fertályába, lefedte és sütőbe tette.
Csudálatos volt ez a koszt, aki ette, sokáig emlegette, alighanem a fokhagyma íze tette oly felejthetetlenné Tóth szerb rizsét, aki csak kóstolta, az mondta is, hogy nem mos két napig fogat utána.
Tóth Jenő ezt főzött azon a napon is, bácskai rizses húst, sok paradicsommal, paprikával, zaftosat, csípőset, fokhagymásat, mikor megkapta a behívót.
Komótosan evett három jó tányérral belőle, és hiába ivott meg két féldecit, egy liter bort és egy kávét utána, mikor kilépett hatodikon lévő lakásának ablakán, a bácskainak ízét, zamatát érezte szájában akkor is.
Bächer Iván