Italkör

Mi tagadás, sörös vagyok.

Szeretem a sört.

Volt idő, amikor boros voltam, egészen pontosan fröccsös, még pontosabban kisfröccsös, de évek óta — magam sem tudom, miért — a sör esik jól, meg is iszom naponta pár palackkal, napközben soha, ha csak nincs valami kényszerítő esemény, akció, rendkívüliség, vasárnap, falusi munka, disznóölés, más efféle, de ha nincs, akkor délután négyig, fél ötig csak teát iszom, egy-két literrel.

A második, tehát délutáni kutyasétáltatást szoktam összekötni az első pohár sör elfogyasztásával, mely általában valamely vendéglátóhely hűvösében történik, azért ott, hogy naponta legyek egy kicsit valahol, hogy legyen honnan sietnem oda, ahonnan indultam fél órával elébb, haza.

Otthon aztán a főzés közben megiszom még egy sört, egy harmadikat vacsorához, aztán még eggyel megköszöntöm az estét, ha jönni talál valaki, nem vagyok oly bárdolatlan persze, hogy elnézzem, amint magában iszik, ha fölindulok valamin, bizony akkor előadódik, hogy izgalmamban, idegességemben még egy plusz butéliát fölnyitok, ráadásul, ha a kelleténél többet iszom, akkor könnyen föl is indulok — mindennek dacára lényegiben vigyázok magamra, nemigen iszom töményet, évek óta, na jó, hosszú hónapok óta nem voltam másnapos, délelőtt tízkor majd mindennap ott ülök a szövegszerkesztő előtt, akár valami robot.

Mindazonáltal egy véletlenül becsúszott rutinvérvizsgálat kimutatta, hogy a májamnak valamicsodája épp négyszerese a normálisnak. A derék doktor azt javasolta, hogy ne igyak annyit, próbáljam csökkenteni az adagot, esetleg igyak valami mást. Ezen ne múljon, gondoltam, én eddig sem azért ittam a sört, mert gyönge vagyok, mert nem tudtam volna megállni, hogy ne igyak, hanem, mert szeretem a sört, és eszembe sem jutott nem annyit inni, amennyi jólesik.

De ha azt mondják, ne igyak sört, hát nem iszom sört, az nekem nem egy feladat.

Vettem egy karton paradicsomlevet, gondoltam, szeretem azt is, megpróbálkozom vele.

Délelőtt, mint addig, teáztam, délután és este leveztem. Egy-két nap után konstatáltam, hogy paradicsomléből épp ugyanannyit iszom, mint sörből, az ívás nem az alkoholszomj és nem is a folyadékbevitel céljából történik énnálam, hanem idegi alapon, hogy ugyanis fogjam a poharat, töltsek, szájhoz emeljek, vagyis csináljak valamit, ha már nem csinálok semmit éppen.

Nem is zavart volna ez a fölismerés, ha három nap elteltével nem kezdett volna égni úgy a gyomrom, mint a gyehenna. Kimarta annak az átkozott paradicsomnak a sava.

Gondoltam ekkor egy nagyot, vettem pár karton tejet.

Megmondom őszintén, jólesett, messzi gyermekkor ízeit, hangulatait idézte föl bennem, miközben kortyolgattam, iszogattam, vedelgettem a tejet.

Estére aztán olyan konzekvenciái lettek a tejezésnek, amelyek részletezésétől megkímélném az olvasót — legyen elég annyi, hogy lemondtam a tejről, de azonnal.

A szódát együtt élő társaim tiltották be, mondván, hogy ilyen csuklás és böfögés mellett nem lehet élni, a limonádétól fölment a cukrom, a narancslé a koleszterinszintet ugrasztotta meg rémesen.

Már-már arra gondoltam, hogy semmit sem iszom, de nem akartam kockára tenni egyetlen egészséges szervem, a vesém egészségét.

Úgy döntöttem végül, hogy teázni fogok, hisz ha délelőtt teázom_f nyugodtan folytathatom azt délután is. Úgy is tettem, nem is volt semmi gond, a teával igen jól el lehetett babrálni, beüzemeltem az ócska szamovárt, mindenféle finom teafüveket vettem, Jásmint, Earl Grayt, sárgát, zöldet, kéket, s pár nap teltével már szinte éreztem, ahogy regenerálódik a májam.

De akkor kiment csúnyán a szívem.

Úgy kalimpált, zörömbölt össze vissza, oly kapitális extrákat produkált, hogy az EKG-n összeszaladtak a nővérek a biciklim körül.

Kérdezték, nem iszom-e túl sokat, mondtam, nemigen és csak teát, kérdezték, mennyit, mondtam, hogy ha hat-nyolc litert.

No a doktor letiltott a teáról legott.

Viszont új iniciatívával rukkolt elő: hogy ugyanis igyak gyümölcsteát.

Megfogadtam a tanácsát, vettem hársfa-, kamilla-, csipke-, levendula-, borsmenta-, fodormenta-, mittudom-még-hovamentateákat, és kipróbáltam ezt a dolgot is. No ez végre beválni látszik. Nem marja a bélést, nem okoz álmatlanságot, nem hódít, nem kábít, nem élénkít, impotenciát sem okoz annyira, nem kell tőle böfögni, úgy mondják, még egészséges is.

Egy baja van.

Nem szeretem.

Bächer Iván