Sonkás kocka

Régi barátom. Katorka Lajos fölhívott minap, hogy mennék át vacsorázni, sonkás kockát csinál, elég soknak mutatkozik, jut bőven belőle. Föl is kerekedtem, miután bekaptam pár falást.

Ahogy beléptem, és megláttam Katorkáné arcát, már tudtam, hogy jól cselekedtem. Reggel óta csinálja. Szabadságot vett ki — mondta az asszony. — Hónap vége van, nincs egy vasunk se, mondtam neki, valami egyszerű tésztát kellene összedobni, erre tessék mutatott a szerencsétlen asszony a konyha felé, ahol a nagy asztal zsúfolásig volt már megrakva mindenféle nyersanyaggal, kellékkel, hozzávalóval: egy jókora gyúródeszkán hatalmas halomban állt liszt, mellette tálcányi tojás hevert, messzire vöröslő nagy tétel húsnemű, aztán tányérok, ibrikek, deszkák, kések, sziták, lapátok, üres és ürülő sörösüvegek.

Délután öt óra volt. Katorka az asztal mellett ült, és telefonozott.

Már harmadszor hívta az anyját Tiszafalun. A rövid, negyedórás beszélgetés után Katorka kitörő örömmel üdvözölt, sört töltött, majd gyorsan összeállította a tésztát: egy kiló lisztet összegyúrt tizenegy tojással, félmaréknyi sóval.

— Ez tészta, mama! — Amíg a tészta pihent, újabb sör után elkezdte Katorka szelni a sonkát. — Egész délelőtt vásárolt — sóhajtott Katorkáné. Csak a sonkára ezerkilencszázat adott ki. Kölcsönkért pénzt.

— De ez aztán sonka, mama. Harminc deka Pannon, harminc deka Kapos és még valamilyen fajta. Meg az otthoniból is teszek bele, mama.

Csak azt nem tudom, hol talált húszért tojást. Az egész városban tizenhét a tojás, de ő addig talpalt, amíg talált húszért.

De ez aztán tojás, mama — mondta az ember, miközben kezdte szelni a sonkát. Gombostűfejnyi darabkákra gondosan, pontosan. Közben elmagyarázta, hogy milyen fontos, hogy a sonka apró legyen, nagyon apró, mert csak úgy oszlik szét az íze, de darálni az istenért sem szabad, mert akkor pépes lesz.

Fél hatra végzett ezzel is. Sör következett, majd tésztanyújtás.

Papa, nem lesz vastag az a tészta?

Ez, mama? — kerekedett el Katorka szeme — Ez? Nem, mama, ez épp olyan lesz, amilyennek lennie kell! — és avval már fogta a kést, és szépen, szisztematikusan kockákra vágta a tésztát.

Aztán sört ittunk, majd a tészta belekerült a már forró sós vízbe.

Negyedóra múlva leszűrte Katorka a tésztát. Aztán állt az eredmény felett és vakarta a fejét:

— Hát ez tényleg vastag lett kicsinyt, mama.

Nem baj, papa legalább lesz mivel a gyereknek dobókockáznia.

Katorka kezdte tehát elölről, újabb sört pattintott, újabb kiló lisztet öntött a deszkára, komótosan beletörögetett újabb tizenegy tojást, aztán újra sózott és gyúrt, aztán amíg a tészta pihent, fölhívta a mamát Tiszafalun, hogy elég lesz-e hat tejfel.

Közben Katorkáné megetette, megfürdette és lefektette a gyerekeket. Aztán mi Katorkával lementünk tejfelért, mert a mama kevesellte a hatot, vettünk még ha­tot meg egy liter tejszínt is a biztonság kedvéér és persze bedobtunk egy sört, a sikeres vásárlást lecsengetendő.

Fél nyolc körül kezdte nyújtani a tésztát Katorka, nyújtotta, nyújtotta, míg csak hajszálvékony nem lett. Akkor fölkockázta és kifőzte.

— Odanézz, mama, ez tészta! — mondta diadalmasan, miután leszűrte.

De Katorkáné már, miután elmajszolt pár vajas kenyeret, elbóbiskolt a tévé előtt. Mindig korán fárad, ha Katorka főz.

Azután Katorka sört ivott, majd kikent egy hatalmas jénait vajjal, megszórta morzsával, és egy tálba beletett tíz doboz tejfölt. Ebbe beleszórta a sonkát és a tész­tát, az egészet összedolgozta, hogy csak úgy szuttyogott. Mondta is: ide nézz, hogy szuttyog, mama.

Ezután beborította az egészet a jénai­ba, ráöntötte a tejszínt, megszórta vajjal, és betette a sütőbe, ivott még egy sört, és elaludt. Katorka ugyanis mindig elalszik, ha sört iszik. Ott maradtam a tésztával egyedül. Megvártam, amíg a teteje szép aranybarnára sül. Elzártam a sütőt, még egyszer körbenéztem a koszos edényekkel, lábasokkal, deszkákkal, ibrikekkel és üres üvegekkel elborított konyhán, és csönd­ben, nehogy valakit zavarjak, távoztam. Még hallottam, amint Katorka álmában felnyög: veszünk egy tésztacsináló gépet, mama.

Bächer Iván