Népszabadság, 1998. február 5.
BÄCHER IVÁN
Tepertő, töpörtyű — akinek van falusi barátja, annak biztosan áll ilyenkor a kamrában egy jókora tállal. Nemigen fogy már, elmekdonelcesedtek a gyerekek, finnyázva vagdossák le az ezerötszáz forintos prágai sonkaszelet széliről a két milliméteres zsírszegélyt, tepertőt nem esznek ab ovo, de az emberibb ízlésűek is ráuntak némiképp, ilyenkor leginkább betévedő vendéget meglepni alkalmas a három-öt hete kisütött tepertő.
Meg pogácsának, persze.
De van gond azzal is, nem is hinné az ember, hogy ennyi.
A tepertő ledarálása még vidám munka, percek alatt végez vele az ember, el is bízza magát.
A keletkezett anyagot el kell aztán morzsolni cirka harmadmennyiségű liszttel, aztán összegyúrni gondosan szép, csillogó, sima golyóbissá.
Ezután kiszór az ember a deszkára húszdekányi lisztet, krátert képez a halom közepin, beleügyeskedi két tojás sárgáját, belehint kis sütőport, félpohárnyi tejfelt, sót, kicsiny rumot, csöpet borocskát.
Igen ám, de alig nyúl az ember a tésztává gyúrandó halomhoz, a folyékony komponensek azonnal, mint kis patakok kezdenek csorogni sebesen a deszkán a nadrág felé. Kétségbeesett kapkodás, liszthintés, terelés, csapkodás következik, míg el nem hárul a baj, ha elhárul.
Nekiáll az ember gyúrni tehát valamit, de alig lendült bele, hökkenhet megint.
Nézi a deszkát: üres. Eltűnt arról minden egészen.
Széttárja két mancsát az ember ilyenkor, hát látja, hogy bizony azokon tapad, csüng, csimbókosodik az egész kulimász.
Ilyenkor megmutatkozik a hátránya annak, ha az ember szőrös kezet örökölt őseitől.
Na de végül csak keletkezik két golyóbisa. Egy barnás zsírgolyó és egy rumszagú lisztes.
Ez utóbbit kinyújtja szépen, a tetejére teszi a zsírgolyót és szétlapogatja ügyesen. A kétrétegű lapot óvatosan, vajas tészta módra, négyrét hajtogatja.
Ezután az ember megpihen. Elemezgetheti az addig történteket. Aztán a kinyújtás, hajtogatás, elemzés műveletét még megismétli kétszer.
Kinyújtja végül, sűrűn besráfozza késsel, kiszaggatja vékony falú pohárral, kiszedegeti az üvegszilánkokat, bekeni tojássárgájával, fölrakosgatja a pogácsákat a kicsit kikent, lisztezett tepsibe, sütőbe teszi és reménykedik.
És nem hiába. Gyönyörűen kisül a pogácsa. Omlós lesz, ropogós, jóízű, és a gyerekek — vannak még pedagógiai örömök — pillanatok alatt fölfalják az egészet.
A visszamaradt tepsit, amelyben centi vastagon tocsog a kisült disznózsír, nem kell megmutatni nekik.
Bächer Iván