Népszabadság, 1992. december 17.
BÄCHER IVÁN
Mielőtt nekiláttak volna az ünnepi vacsorának, özvegy Jelinkei Árpádné így szólt a konyhában: „Látod-látod, Jenő, a töltött káposztát mindenki ette. Már a vásárlás is micsoda izgalom volt. Hétkor indultunk anyával a csarnokba, istenem, a Csarnok, micsoda tömeg volt, micsoda zaj, micsoda forgatag, nyüzsgés, kavargás, hatalmas sorok, szinte fortyogott a csarnok, de nem volt ideges senki sem, nem volt veszekedés, idegesség, álltunk békésen a káposztáshordók előtt a sorban, anya mindig három egész fejet vett, és öt kiló káposztát, én kóstoltam meg mindig, nyam-nyam-nyam-nyam, ma is érzem savanykás ízét, és külön két literes üvegben kértünk hozzá levet, aztán mentünk, sodródtunk a húsosokhoz, anya mindig háromféle húst vett darálni, ő választotta ki a dagadót, a szép, színhús marhát és egy fél kiló füstöltet is vett otthon a töltelékbe beledarálni, vettünk persze oldalast is, egy kevés combot, valami füstöltet, egy félméternyi gyulait, esetleg valami csülköt, vagy fejet. Aztán mentünk a halasokhoz, akkor még a Csarnok végében voltak a halasok, jaj Jenő, de gyönyörű volt, előfordult, hogy kilógattak kétméteres harcsát, szegény nagymama nagyon nem szerette, ahogy a halasok a fehér bottal, puff, csapkodták a pontyokat, puff-puff-puff, aztán csavarták a papírba, de hát ő később nem is jött ki velünk, szegény nagymama, ő csak ette szenteste a rántott halat, és mindig elsírta magát gyertyagyújtáskor, egyedül ő vette komolyan a karácsonyt, azért vettünk neki halat, aztán mentünk haza, és nekiláttunk, jaj Jenő, de szép volt, jött segítség is, a húsdarálás bátyám reszortja volt, apával daráltak, aztán volt egy idő, amikor az uram darált, szegény Árpád, ő remekül tudta a tölteléket is összeállítani, anya ezért nagyon szerette, a rizst Árpád sose főzte meg, nyersen keverte össze a háromféle darált hússal. pirított hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, majoránnával, néhány tojással, pirospaprikával, boszorkányos ügyességgel, jaj Jenő, micsoda keze volt Árpádnak, ha te azt tudnád, ma is látom, ahogy szétteríti a leveleket, kivágja a középső eret, beleteszi a tölteléket, villámgyorsan összetekeri, két végét ügyesen benyomja, jaj, Jenő, és teszi is a lábasba, amelyben anya közben megcsinálta a jó paprikás pörköltalapot sok hagymával, apa úgy szerette, meg Pista is, apa testvére, amikor még ehetett, az mindig azt nézte szenteste, hogy milyen vörös a töltött káposzta, ő csak a harapós színű töltött káposztát szerette, csak a felesége ne szólt mindig volna rá a gyerekekre, hogy „Hogy eszel! Hogy ülsz! Hogy beszélsz!” Jaj Jenő… Szóval a pörköltalapra tettük a káposztát, arra a tölteléket, legalább hatvanat, de inkább nyolcvanat, jaj Jenő, hisz legalább harmincan voltunk este, a töltelékre újabb réteg káposzta került, és az egészet mindenütt, minden réteget, szélit, közepit, alját, telidugdostuk oldalas-, dagadó-, csülök- és kolbászdarabokkal, az egészet felöntöttük káposztalével és húslével, sőt ha volt füstölt lével, jaj Jenő, és hagytuk legalább öt-hat órán át egészen piciny lángon totyogni, micsoda szag volt a konyhában, a szobában, még a lépcsőházban is, jaj Jenő, csak a végén rántotta be anya, közben készültek a hidegtálak, húsok, saláták, de azért fél szemmel mindenki a töltött káposztára figyelt, mindig a töltött káposzta volt a középpontban, hisz a töltött káposztát mindenki ette, apa is, anya is, a testvérek is, nagypapák, nagymamák, nagybácsik, sógorok, sógornők, jó barátok, és a rengeteg gyerek, a töltött káposztát mindenki ette, na gyere Jenő… kapsz egy tölteléket…”
És özvegy Jelinkei Árpádné a kis piros lábaskából kivett egy omlós kis húsgombócot a négyből, kettévágta, és cicegve, mérgelődve a tűzhely mellé, a macska tányérjára tette.