Ököruszály

Tóth Tihamér kisiparos szert tett egy farokra.

Örült neki erősen. Hazavitte, mutogatta, magyarázta. Felesége mondta neki: „Nagy farok vagy. Jobb a csirke.” Anyósa, aki éppen ott volt, mondta neki: „Ez nagyon jó. Majd én megcsinálom…” A gyerekek nem törődtek a farokkal. Tóth Tihamér öreg anyja, aki a cselédszobában húzta meg magát, csöndesen mondta: „Én nem akarok beleszólni az életedbe, fiam, de hülyét csinálnak belőled…”

Tóth Tihamér sóhajtott. Lement a boltba. Vett zöldséget, sokat. Gondoljátok, hogy aztán betért egy fröccsre, ugye? Betért. Nemcsak, hogy betért, de jó félórát ücsörgött is odalenn, kezében a hűvös pohárral, lábánál a teli kosárral csöndesen morogta magának: „Jó lesz a farok, jó lesz, nagyon jó lesz…”

Hazament, megtisztította a zöldséget. Felesége mondta, hogy használja föl a hűtőben lévő tavalyi répát. Anyósa, aki éppen ott volt, mondta, hogy jó, de ő akkor nem eszik. A gyerek segített. Elvágta a kezét. A Tóth mama mondta, hogy ő nem akar beleszólni a fia életébe, de kéne a levesbe kis aprólék, meg kis disznócsont talán. Tóth felesége mondta, hogy ők nem lopják a pénzt.

A Tóth lement a boltba, vett aprólékot és csontot. Betért.

Odafönn az anyós, aki éppen ott volt, megmosta a farkat. Tóthné mondta, le kéne zsírozni. Tóth mama mondta hogy föl kéne darabolni jobban. A gyerek vette a bárdot, Tóthné sikoltott velőtrázón.

Tóth egy serpenyőbe zsírt hevített, beletette a farokdarabokat, mellé a nagyobbacskára szelt, tisztított gyökeret, répát, krumplit, zellert, hagymát, fokhagymát. Pirított. Anyósa, aki éppen ott volt, mondta, hogy sütőben kéne. A mama mondta, hogy ő nem akar beleszólni, de csinálja csak a Tivi úgy, ahogy akarja, úgysem veszi észre, hogy hülyét csinálnak belőle.

Mikor pirosasra pirult a hús, egy szedővel áttette a zöldséggel együtt egy hatalmas fazékba. Felöntötte vízzel, beledobott négy húsleveskockát, egy zacskó csirkeaprólékot, kevés orja-csontot, hagymát, zöldpaprikát, paradicsomot, fokhagymát, még egy adag zöldséget, zeller- és petrezselyemzöldjét, egész borsot, és persze sót.

Főzte a Tóth öt órán át. Anyósa, aki éppen ott volt, mondta, hogy túl zsíros lesz. Mama mondta, hogy ő nem akar beleszólni, de a Tivi imádja a cupákot. Persze, ő annak idején tett hozzá kis színhúst is. Tóthné mondta, hogy még nem örököltek senkitől.

Elkészült a leves.

Tóth leszűrte, lezsírozta, szép tálba merte.

Főzött hozzá tésztát.

Aztán fogta a százéves, öblös tál fülét, és a sűrű, mélysárga, áttetsző lével megindult. A hófehér damaszttal fedett kerek nagyasztal körül ott ült már a Tóthné, ott ültek a gyerekek, ott ült az anyós, aki éppen ott volt, és ott ült a mama is, aki éppen azt mondta, mikor fia odaért: „Én nem akarok beleszólni az életedbe, fiam, de…”

És akkor Tóth Tihamér kisiparos magasba emelte a forró levessel teli, drága tálat, és letette, és így szólt csöndesen:

— Egyetek.