Népszabadság, 1992. május 28.
BÄCHER IVÁN
Folkmayer Ferencné, vagy ahogy az egész falu tiszteli, Irmama, mindig kétségbeesik, ha beköszönt az újkrumpli szezonja.
Mert van még a pincében régi, doszt.
Jön be május derekán az öreg, az ember és mondja: „Nohát, no szedek már egy fél vödörrel, jó sok zsírral pirítsd alá és ne sajnáld a zöldjét és ne is szecskázd apróra, hadd legyen mit harapni, és aprót szedek, akár a dió, ne is főzd, hanem párold, nohát, no…”
Az asszony persze nem szól semmit, csak megjegyzi, hogy bableves lesz, már be is áztatta, különben is még van régi krumpli, doszt, mire morog az öreg egy keveset, de nem sokat, mert szereti a babot nagyon.
De szombaton, megint kezdi, hogy nohát, no a rántott csirkéhez petrezselymes krumpli illik, már meg is kaparta az egyik bokor alját, nohom nagy szemek vannak már a földben, de Irmama lehűti, mondván, hogy tegnap annyira berúgott az öreg, hogy etetésnél belezuhant pofával a trágyába, és ott aludt volna el, és ilyenkor bizony, ilyen nagyon másnapon nincsen jobb a pürénél, amihez régi krumpli kell, már föl is hozott a pince homokjából vagy nyolc kilót, és már fő is a sparhelten, héjában.
Morog egy kicsit az öreg de nem sokat, mert tényleg úgy kellett lemosni a képét hajnalban, etetés előtt, mert azért úgy mégse mehetett be a marhákhoz.
De péntek magasságában újra előhozakodik az újkrumplival, mondván, hogy ugye most már aztán nohát, no…
„Jönnek a gyerekek, te ló! Nem tudod, hogy az Évi fiúja tót, és mindennél jobban szerette a sztrapacskát?”
És ezen a hétvégen sztrapacska lesz, ami persze csak régi krumpliból a jó, fogy is a pincében belőle, de még mindig van belőle, doszt.
Az öreg Folkmayer morog persze, de nem nagyon, mert szereti a sztrapacskát, a lányát, sőt még a Lajost is, pedig az tényleg tót.
Eltelik még egy hét, megint szóba kerül az újkrumpli de még mindig van odalenn a régiből, mondja Iramama, hogy valamikor említést tett az öreg a lapcsánkáról, úgyhogy az lesz most a hét végén, lereszeli a régi burgonyát, liszttel összedolgozza, sózza, borsozza, fokhagymázza, újhagymát, petrezselymet is kever bele és kisüti, és persze az öreg morog, de nem szól, mert valóban szereti a lapcsánkát is, de június derekán csak elveszti türelmét az öreg sváb és kivörösödő arccal elkezdi kiabálni, hogy azt nohát, no neki, véget ért már az újkrumpli szezonja és őneki még mindig azt a vacak kicsirázott, fonnyadt, nohátos régi nohát kell zabálnia, és ha ezen a másmapon nem lesz végre petrezselymes újburgonya ebédre, akkor ő majd megmutatja, mire Irmama csöndesen megjegyzi, hogy „Most elmész a szőlőbe hurulni fiam, aztán majd kapsz újkrumplit a pofádba…”
És szegény Folkmayer gazda veszi a hurulót és megy, mert nem csupán a petrezselymes újkrumplit szereti ő, hanem azért, no, nohát, no…