Népszabadság, 1992. május 14.

BÄCHER IVÁN

Bók László magyartanár ilyenkor tavasszal megrészegül.

A baj április elején kezdődik, amikor három csomag hónapos retekkel és e szavakkal állít be: „Itt a tavasz gyerekek!”

Ekkor Bókné kimegy a konyhába és a kredenc kisfiókjából kiveszi a kosztpénzt.

Pedig amúgy a derék pedagógus télen és ősszel — a nyár nem számít, mert akkor lecsó van — inkább húsos, vagyis henteses, de ilyenkor tavasszal, amikor fölmelegedik az idő, a hűtőpultok megengednek, és a húsok kezdenek bennük elszíneződni, Bók tanár úr rákap a primőrre.

Retekkel kezdi tehát, szép húsos, de nem túl nagy, nem pudvás, nem szálkás, nem lakott retekkel, aztán április derekától mind gyakrabban markol pár csomag vékony, alul hófehér, száránál haragoszöld újhagymacsomót, mondogatja is, mert ilyenkor még eszénél van, hogy „Nesztek család, népnemzeti primőr…”

Amikor aztán megérkezik kora délután — tehát nem is téli szokása szerint, este nyolc körül — hat fej halványzöld, zsenge karalábéval, mondván, hogy „Biz, én ezt most megtöltöm a mindenségit ennek a világnak, megtöltöm, megpucolom, kifaragom a belsejét, kibélelem apróra metélt, összedolgozott, nyers tojással egybefogott füstölt szalonnával, gombával, sóskalevéllel, sóval, borssal, tárkonnyal, majoránnával, a levelét és a faragványokat mellé dobálva megpárolom, és a végén meglocsolom tejföllel, zárjátok már el azt a tévét…”, nos ilyenkor az asszony titokban betelefonál az iskolába, hogy ura fizetését májusban már ne kézbe adják, hanem utalják betétszámlára…

De hiába minden…

A következő héten egy kisebb iszák sóskalevéllel érkezik a Bók, s miközben jól lemossa, lecsepegteti, összevágja, vajon párolja, újhagymával feldobja, sóval, borssal ízesíti, liszttel staubolja, tejszínnel finomítja, nem győzi hangsúlyozni, hogy ez a sóska aztán igazán olcsó, aztán pár nap, és jön a saláták korszaka, friss uborka, roppanó sárgarépa, már szabad ég alatt nevelkedett fejes saláta kerül a Bók család asztalára, majd mikor egy verőfényes reggelen az öreg tanár, hóna alatt a téli irhával óvatoskodik kifelé, mindenki tudja már, hogy eljött a spárga szezonja, kazalnyit hoz belőle Bók, mondván, hogy ez világ legfinomabb étele, készít belőle levest, hagyományosan, megtisztítja, karikázza, vajon párolja, húslével felengedi, ízesíti, tojással elhabart tejszínnel finomítja, erre az időre már összebarátkozik a kofákkal, hitelbe hordja haza a legfurcsább ínyencségeket, az öklömnyi kis tökök tucatját, a libegő levelű kelfejeket, a francia madársalátát, a zsenge pitypanglevelet, a töltikének való szőlőzöldjét, az endiviát, a mángoldot, a levesnek való csalánt, az édesköményt, articsókát, csicsókát.

Aztán beköszönt a lecsószezon, az idegeroppant, szegény asszony utolsó erejével kér egy kis fizetési előleget, vesznek a Bóknak egy mázsa paprikát, feleannyi paradicsomot, az öreg leül a konyhában végre, és csöndesen elkezd csumázni.