Népszabadság, 1991. október 17.

BÄCHER IVÁN

Van úgy, hogy az ember hazamegy este, fáradt, nem jut eszébe semmi, pénze sincsen, kedve sincsen — mégis vacsorát kell adnia.

Ilyenkor, ha akadna otthon némi füstölthús-maradék, például háromnegyed éve a spájz sarkában csüngő sonka csonkjáról letudnánk még kapirgálni egy maréknyit, vagy valami bab- esetleg lencselevesben felejtődne egy fölhasználható csülökdarabka, esetleg heteken, hónapokon át célzatosan gyűjtögettük volna az ilyesmit, akkor csinálhatnánk gulkát.

A gulka éppen úgy készül, mint egy jobbféle zsemlegombóc, pontosabban krumplis zsemlegombóc, vagyis knédligombóc, csak éppen lenne benne ez az apróra vagdosott hús, tehát lereszelnénk 6-7 szem krumplit, összekevernénk 2 maréknyi liszttel, beleütnénk 1-2 tojást, beledolgoznánk a húst, borsoznánk, sóznánk, de éppen hogy, hiszen a hús is sós lenne, beletehetnénk pirított zsemlyekockát, a masszából gombócokat formáznánk, amelyeket jó sok, lobogó sós vízben főznénk sokáig. Közben rengeteg, laskára vágott hagymát rengeteg zsírban barnára sütnénk, oda is kapatnánk szinte, és a tálba szűrt gombócokat ezzel öntenénk le. Ha gulkát csinálunk vacsorára, akkor csípős csalamádét és savanykás vörösbort adnánk hozzá sokat.

A gulkától garantáltan nem aludna semmit senki sem, úgyhogy szerencse, hogy nincsen füstölt húsunk, és ha lenne, akkor is: kinek jutna gulka az eszébe?

Ha viszont lenne mákunk és morzsolt kukoricánk, akkor készíthetnénk mákos kukoricát vacsorára: piríthatnánk cukrot barnára, felönthetnénk vízzel, megfőzhetnénk a morzsolt kukoricát alaposan, leszűrhetnénk, meghinthetnénk a darált mákkal és lelocsolhatnánk sziruppal.

Ettől már jobban aludnának a gyerekek, de hát az embernek vagy csak mákja van, vagy csak kukoricája — és már annak is örülhet.

Ha véletlenül krumplink lenne, akkor törhetnénk a fejünket, hogy dolgozni akarunk-e sokat ilyen fáradtan, vagy pedig várni ilyen éhesen. A krumpli ugyanis minden hiedelem dacára babrás, macerás, vagy nyersen vagy főzve, de hámozni kell, vagdosni, reszelni, tölteni, passzírozni, ráadásul rengeteg kosz marad utána, ha pedig csak például félbevágva, sóval bedörzsölve tesszük a sütőbe, akkor — azon túl, hogy előtte csak súrolni kell a kefével — legalább egy óra, amíg elkészül.

Ha tehát szerencsénk van, akkor se kedvünk, se erőnk, se krumplink nincsen, és akkor belenyugodhatunk ebbe, és fölszeleteljük a tegnapelőtti kenyeret, leszűrjük a tűzhely mellett két hete barnálló, bőrösödő használt olajat, három és fél perc alatt kisütjük a pirítóst, fölhasogatunk egy fej hagymát, csinálunk egy teát borral, tálcára tesszük és vád és önvád, és akarás és harag nélkül föladjuk az egészet.