Népszabadság, 1991. szeptember 26.
BÄCHER IVÁN
A libához persze szerencse is kell. Nem mindenütt jutni olcsón jó libához.
Az én szerencsém az volt, hogy a kormánykoalíció nekiveselkedett hadállásokat kiépíteni a sajtó frontján. Mit tesz isten, azt a lapot is megkaparintandónak ítélték, amelynél tavalyig dolgoztam. Egy szép napon jött három úr, egy osztálytárs, egy komisszár és egy, aki nagyon sok pénzt kapott, kiszálltak az urak, először meg akartak vesztegetni, aztán a szemembe hazudtak, s végül közölték velem, hogy a farok nem fogja csóválni a kutyát.
Mivel nem volt messze, és időmbe is belefért, átmentem egy másik laphoz. Ehhez.
Nagyon jól tettem.
A régi szerkesztőségben ugyanis az égvilágon semmit sem lehetett kapni. Az ember bement, vagy nem, dolgozott, vagy nem, aztán hazament, vagy nem. De vásárolni a boltban kellett.
Itt azonban egészen más a helyzet. Ebben a házban, ahol — sajnos: még — a szerkesztőségem székel, mindent kapni.
Eleve itt van ugye a Blaha Lujza tér, ahol nem verekedheti úgy át magát az ember, hogy ne tukmáljanak rá valamit. De benn a házban is majd’ mindennap áll a vásár. Vettem itt már virágföldet, műanyag zacsit, irodai komódot, könyvet, vattát, zoknit, egészségügyi betétet, klozettpapírt, és följebb baktatva is, minden szinten szinte minden, akár a szomszédban: kapni itt néha autót, villanyírógépet, önköltséges trikót és mindenekelőtt: libát.
Szépen megpucolva, frissen érkezik faluról, havonta veszek ötszázért egyet, és miközben hazaviszem, kiterítem a deszkára, szépen feldarabolom, a húsról gondosan lefejtem a hájat, nehogy túl zsíros legyen a leves, amit azonnal föl is teszek a háromba vágott nyakából, a szép nagy zúzából, az egyik szárnyából, a bárddal kettévágott hátából, jó sok mindennel: zöldpaprikával, paradicsommal, hagymával, fokhagymával, zellerrel, zöldséggel, kis gombával, sóval, borssal, lestyánnal, gyömbérrel, kazalnyi petrezselyemmel, egy evőkanálnyi borocskával, sóval, borssal, és urambocsá, ha akad, egy kicsiny kis marhacupákkal, és miközben a májat kisütöm a hájával, hogy aztán leszűrjem, és a töpörtyűt elrágcsáljam lila hagymával, a májat pedig betegyem a hűtőbe, ahol, ha teljesen ellepi a zsír, hetekig, hónapokig is elállhatna, és miközben a tepsibe készítem a sültet, köré adjusztálva jó kis hájdarabokat, mellékelve hozzá hagymát, almát, paradicsomot, paprikát, fokhagymát, miegymást és aztán órákon át meg-meglocsolva sütöm.
Mindvégig hálásan gondolok a kormánykoalícióra, hisz az ő sajtóéhségük nélkül nem juthattam volna ehhez a pompás libához, meg is tisztelem az urakat azzal, hogy soha nem készítek belőle töltött libanyakat, és soha nem teszem füstölve a combját a sóletbe bele gerslivel.