Sárgarépás vese

1942 tavaszára nemcsak nagymama fáradt bele nagypapába, hanem anyámnak, az akkor tizenhat éves Erikának is elege lett Algériából.

Ő volt az iskola legjobb tanulója, a francia irodalmi verseny győztese, az első latinos, rajzai díszítették a folyosókat, ám mikor az úgynevezett osztályparancsnokság — háború volt és Petain — intézménye bevezetésre került, ő azért nem nyerhette el ezt a tisztséget, mert az iskola igazgatója étrengère-nek. idegennek minősítette őt.

Szinte ugyanebben az időben kellett megtudnia, hogy nemcsak hazája, hanem — a szó törvényes értelmében — apja sincsen, hogy nagypapa nem nagymamának, hanem a tót dédpapa egyik unokatestvérének a férje, hogy ő törvénytelen, „Király fürdői” gyerek, és még a neve sem az, ami.

S mindehhez jött még a túlontúl is készséges őzszemű, arab házvezetőnő, Tomi…

Összeszorított szájjal ment haza az iskolából a Rue Michelet-en lévő szép, tengerre néző lakásba, kettesével szedve a lépcsőket szaladt föl a negyedikre, előbb a szobájába sietett és megnézte a két kismajmot, majd belépett a konyhába és némán nézte a nagymamát, aki éppen sárgarépás vesét készített: előbb a veséről gondosan letisztogatott minden zsírt, faggyút, majd háromszor cserélt hideg vízben alaposan átmosta, ezután hosszában háromfelé vágta a veséket, majd kis csíkokra metélte és forrásban lévő vízbe dobta néhány percre, leszűrte és háromszor cserélt vízben újfent átmosta alaposan, ezután vajon megpirított egy arasznyi összevágott póréhagymát, rádobta a vesét, mellé tett kétmaréknyi kockára-karikára vágott sárgarépát, kicsit meghintette liszttel, egy deci vizet is öntött alá, negyedórát párolta, végén egy deci tejfellel keverte el, egyszóval épp úgy készítette a sárgarépás vesét nagymama akkor is, mint ahogy általában kéthetente egyszer ez szokása volt, csak most mindvégig csorogtak közben a könnyei.

Erika nézte némán, összeszorított szájjal nagymamát, amint sírva készíti a vesét, még nem tudta Erika, hogy éppen ennyi éves koromban majd én is gyakran nézem őt némán és ijedten, amint fönn áll a létra tetején, rendezgeti a könyveket és sír, vagy nekiugrik átrendezni a lakást és sír, vagy ül a rajzasztal mellett és sír, de ekkor ezt még nem tudta Erika, de már sok mindent tudott akkor és ezért így szólt:

— Mama! Hazamegyünk.

— Nem lesz jobb, de hazamegyünk — mondta nagymama és hozzátette — egyél egy kis vesét…