Háztartási könyv

Lomb Elvira, amióta csak önállósította magát, tehát egyetemista korától, vezet háztartási könyvet, ami egy kis füzet persze.

Vezetett ilyet anyja, nagyanyja, dédanyja is, hát ő is vezet, még ha nem divat már, ő akkor is vezet, nem kérkedik vele, nem mutogatja barátainak, barátnőinek sem, magának vezeti azt, a jelennek s jövőnek, pontosabban a múltnak, mert pontosan tudja már—megőrizvén és gyakran lapozgatván anyja, nagyanyja háztartási könyveit — hogy nincs érdekesebb a tegnapi háztartási könyvnél, annál legfeljebb csak a tegnapelőtti, tíz évvel, száz évvel előtti érdekesebb.

Kisméretű, puha, halványlila fedelű szószedetbe kezdte a vezetést tizenkilenc éves korában Lomb Elvira, a bevétel oldalra mindig beírta a szülői apanázst, az ösztöndíjat, később a kisebb alkalmi munkákból keresett pár száz forintokat, a kiadás oldalra pedig szépen, amit kell: hat forint kenyér, hat tej, két forint krumplira, huszonöt palack vörösborra.

Tanár lett Elvirából, szegény magyar magyartanár, gondosan be kellett osztania minden forintot, különösen, amíg egyedül élt, márpedig pár évig bizony úgy élt, szülei ugyan minden megtakarított pénzüket és minden kölcsönforrást mozgósítva vettek neki Pesten, a Baross utcában egy kis garzonlakást, de azt sokáig maga lakta az ifjú tanárnő, voltak ugyan vendégei gyakran, előadódott, hogy aludnia sem kelleti egyedül, de tartósan még jó darabig nem ragadt még oda senki, maga vezette a bevétel, kiadás rovatokat az évente cserélődő füzetekbe Elvira, maga írta be az egyikbe, hogy fizetés háromezer-négyszáz forint, anyától háromezer, a másikba pedig, könyv: kétszáz, kenyér negyven, tej harminc forint és így tovább. Aztán istennek hála, Lomb Elvira is emberére lelt, egy derék mérnökemberre, aki az egyetem elvégzése után a tanszéken maradt, össze is költöztek, hamarosan két kis gyermekkel is megajándékozták egymást, a magyarságot és a jóistent, de hát a két fizetés se volt sok, be kellett osztani minden fillért.

Írta is be Elvira minden hónapban, minden héten, mindennap a bevételeket és kiadásokat: iskolai fizetés kilencezer-háromszáz, Laci fizetés tizenegyezer-kétszáz, kiló kenyér nyolcvan, liter tej hetvenöt, benzin ezer egy. Aztán Lacinak meghalt egy nagybácsikája, akitől örökölt százezer forintot. Ehhez kölcsönkért megannyit a Laci. Ezzel a kétszázezerrel pedig — dacolva Elvira tiltakozásával — tőzsdézni kezdett. Volt egy barátja, osztálytársa, még az általános iskolából, a Huba, aki eleinte segített neki. Később már segítségre nem szorult. Nem panaszkodhatott a szerencsére sem, brókerére is rátalált, de mindenekelőtt tehetsége volt a tőzsdéhez Lacinak, isten áldotta.

Úgyhogy kilencvenötben át is cihelődtek Budára. Kilencvenhét őszén pedig megkezdődött az építkezés Telkiben. Közben Elvira vezette a füzeteket rendületlenül. Beírta a bevétel rovatba, hogy iskolai fizetés: huszonkilencezer, egyetemi fizetés harminckétezer, Lacitól rezsire százezer, kosztra kétszázezer. A másik rovatba pedig szépen, napról napra rótta a kiadásokat: villany tízezer, gáz tizenötezer, nagybevásárlás hetvenezer. Aztán sorjáztak a napi kiadások: tej háromszáz, kenyér kétszázötven.

Aztán vezette Elvira a füzetet automatikusan tavaly is, de azért kicsit megremegett kezében a toll, amikor a második, a kiadás rovatba beírta ősszel: kenyér kétszáz, tej kétszázötven, gyufa nyolcvan, tőzsde ötvenmillió.

Bächer Iván