Serénykedés

Szombat van.

Falun valék.

Csuda idő van, trikóban, gatyában lehet kiülni a ház elé a gangra, és nézni a tájat örömmel. A falu közepén áll a ház, a ház-táj a falu, szemmel látható az egész. Van mit nézni ilyenkor.

Minden mozgásba lendül. Csak mert az idő jó.

A magamfajta városi ember nincsen hozzászokva ehhez. Hogy a meteorológia legyen az úr.

Városban ha esik, ha fúj, ha hét ágra süt, a nép így is-úgy is reggel útra kél, délelőtt zsezseg, délben kosztolni rándul, délután tülkölve araszol, este megül vagy pörög kicsinyt — de bármit csinál, azt nem befolyásolja külső körülmény, évnek szaka, járása időnek.

Városban a meteorológia a híradó után jön közvetlenül.

Falun viszont mindennek előtte van.

Ülök a gangon és ámulok csupán:

Azért mert süt a nap, mindenki máris indul.

A Nagykörúton nincs ekkora mozgás. Mindenki igyekszik valahová. Mindenki jön, aki nem — megy az is. Szomszédba, boltba, kertbe, földbe, erdőbe, szőlőre, előre, hátra, oda, vissza, le, föl.

Mindenki szaporáz, battyog, kerekez, totyog, botoz, traktoron kotyog, trónol platón, zötyög csotrogányon. Mintha mindnek dolga lenne.

Üres kézzel senki se moccan. Mindenki visz valamit. Aki nem, az hoz.

Farácsos hordszékben malacot, fejivel lelógó tyúkot, babakocsironcson gázpalackot, taligán tápot, ölben trafót, zsákban baknyulat, ingben csibét, kézben ásót, kapát, dolgot, mütyürt, valamit, be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza, túl.

Mert most jött el az ideje a dolognak.

Az egyik föltesz, a másik szed le valami mást.

Betesz a vő, kirámol a sógor, igazít a szomszéd, a papa pótol.

Zajok kószálnak, kavarognak, keverednek a tájon. Metszőolló csetteg, fejsze csattog, köves úton tárcsa karistol, gép pöfög, fűrész rí és mindenki üvölt hozzá persze, hisz falun a táv miatt így szokás.

Mindenki kinn van, odakinn.

Minden élni kezd.

Csak azért, mert véletlenül jó az idő.

Csuda dolog ez. Az idő.

Ülök a gangon, s csak ámulom, örülöm.

Bächer Iván