Toldi titkáról

Jankovics Marcell Toldi című rajzfilmjét nézzük.

– Miért mérges a bácsi? – kérdezi hatéves unokám suttogva, kissé megrettenve Toldi György látványos dührohamaitól: a „rókalelkü bátya” Miklós elleni mérgében hol elsárgul, hol elkékül, hol elvörösödik, hol habzó szájú, veszett kutyaként hörög, vagy sebzett farkas gyanánt fogát csattogtatja. – Később elmagyarázom – nyugtatgatom a kislányt. De amikor a film után megint rákérdez, elhessegetem a témát. Amit mondhatnék neki, az éppenséggel nem hatévesnek való tartalom.

Arany János alakja – a mindentudó narrátoré – mindvégig ott lebeg a Toldi-film jelenetei felett. De a költő sem adott igazán meggyőző magyarázatot Toldi György megveszekedett testvérgyűlöletére. A konfliktus eredetét talán azért fedi homály, mert – bármilyen furcsán hangzik – maga Arany sem ismerte a Toldi fivérek közti viszály valódi okát 1846-ban, amikor megírta a Toldit. Az elbeszélő költemény olvasója szinte azonnal belecsöppen a fiútestvérek közötti ellenségeskedés feszült hangulatába. György lustasággal vádolja Miklóst, anyjukba is beleköt, mondván: „Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet”. De Miklós sem marad adós a válasszal: „Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba, / Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba.” Felmerül a gyanú, hogy Györgynek alig titkolt szándéka, „hogy birtokából jó öccsét kinyomja”. Szó szót, sértés sértést követ, Miklós eldobja a malomkövet, megöl egy szolgát, és bujdosóvá lesz. Egy izgalmas farkaskaland során agyonver két fenevadat, és a dögöket – ezt az ötletet Francis Ford Coppola is megirigyelhetné – alvó bátyja ágyába teszi: „Azzal a két farkast az ölébe vette, / Az öreg nyoszolya szélire fektette, / Így beszélve nékik: »tente, tente szépen: / A testvérbátyátok fekszik itten épen«”  – dörmögi Miklós, és már szedi is a sátorfáját – jól ismerjük a folytatást és a befejezést.

A magányos hőst egyvalaki segíti kalandjai során: az édesanyja. Anya és fiú rendkívül szeretetteljes viszonya az Arany-költemény egyik vezérfonalát képezi. Anyja küldi Miklóshoz hű szolgáját, Bencét már akkor is, amikor a farkasok lakta nádasban bujkál. Később is ő segíti meg cipóba sütött száz arannyal a fiát, akkor, amikor a hős élete első nagy párviadalára készül a rettenetes cseh vitézzel a Duna szigetében. Miklós megöli a csehet, Lajos király pedig igazságot tesz a testvérek viszályában.

A „vértagadó” Toldi György megszégyenül, a király pedig testőrségébe fogadja a győztes ifjú bajnokot. Ekkor egy igen érzelmes jelenetre kerül sor: Toldi „anyját kérdte minden tizedik szavában.” „És hogy örömében ne maradjon hiány, / Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván, / Épen mintha álma kezdődnék most elől, / Anyját látja jőni a korlátok felől. / Elfelejtett mindent és futott elébe, / Kimélve szorítá páncélos ölébe.”

Az általános iskolások is tudják, hogy Toldi Miklós történetét Arany (saját megfogalmazásában) nem az „ujjából szopta”: a teljes szüzsét egy 16. századi énekmondó, Ilosvai Péter elbeszélő költeményéből vette. Ezt az 1574-ben írt históriát dolgozta át Arany János oly módon, hogy Ilosvai egyes verssorait vagy mottóba emelte, vagy szó szerint beépítette a saját szövegébe. Ám maga Ilosvai sem az ujjából szopta, amit írt, hanem jórészt szájhagyomány útján terjedő meséket, mondákat dolgozott össze históriás énekké. Talán meglepő, de minden jel arra mutat, hogy Ilosvai Péter eredeti költeményében egyetlen szó sem esett a Toldi testvérek anyjáról. Ilosvai saját kezű verskézirata nem maradt fenn, a szerzés időpontját az utolsó strófából ismerjük. A história első ismert nyomtatott változatai az 1620-as évekből maradtak ránk. Bizonyos azonban, hogy ezek a nyomtatott kiadások sok helyen hibás szöveget adnak: szándékos (és elég durva) utólagos beavatkozás nyomait őrzik. Létezik viszont Ilosvai versének egy kéziratos másolata is. Ez is kései forrás, a 17. század végéről való, de a nyomtatványoknál sokkal megbízhatóbb, pontosabb szöveget kínál. Ezt a kéziratos Ilosvai-variánst már a 19. század második felében is jól ismerte a tudomány. Mégis mindenki igyekezett hallatlanná tenni, eltussolni egy fontos körülményt, nevezetesen azt, hogy ahol a nyomtatványokban az anyja szó szerepel, ott a kéziratban ángya, vagyis sógornője olvasható. Toldi Miklós titokzatos segítőtársa tehát nem az anyja, hanem bátyja ifjú felesége, az ángya volt – ahogy ezt legújabban Pap Balázs kollégám egy tanulmányban felelevenítette.

Ilosvai szerint Miklós fiatal, húszesztendős legény, amikor bátyja megházasodik. Toldi György általában Budán tartózkodik, fiatal felesége pedig otthon lakik Nagyfaluban. Miklós is: „Otthon Toldi Miklós lakik az atyjánál” – ez áll a kéziratban, nem pedig az, hogy az „anyjánál”, ahogy ezt a verssort a nyomtatványok hozzák. Nem az édesanyja az, aki megsajnálja Miklóst, amikor gyilkossága miatt bujdosni kényszerül: „Igen keserűli Miklóst az ő ángya, / Titkon ezen Miklóst ő étekkel tartja, / Szárcsamonnyal néha ő asztalát tartja, / Míg megkegyelmezne nékie az ő bátyja” – így szól a kéziratos változat. Ugyanez a fiatalasszony az, aki a hősről később is nagylelkűen gondoskodik: „Rá gondolá magát, két lóval indula. / Ángya Toldi Miklóst Györgyné szánja vala, / Száz aranyat rozstésztában csináltata; / Ő hütös szolgája csak ez dolgot tudja vala.” Ugyanez a nyomtatványokban így áll: „Rágondolván magát, két lóval indula. / Anyja Toldi Györgynek Miklóst szánja vala”.

Bár a különbség csupán néhány betű, mégis jelentős. Teljesen bizonyos, hogy elírásról, sajtóhibáról szó sem lehet. Hiszen a nyomtatott változatokba durva körülményességgel sikerült csak becsempészni Toldi anyját az ángya helyett. Az „anyja Toldi Györgynek” megfogalmazás olyannyira erőltetett, hogy szinte már értelmetlen. Hiszen Miklós anyjáról kéne szólni itt még akkor is, ha két fia van a derék asszonynak. Mindazonáltal éppen ezt a rendkívül gyanús Ilosvai-sort Arany János is mottóba emelte. Toldi György házasságának megemlítése egyébiránt csak abban az esetben érdekes, ha tudjuk, hogy Miklós és sógornője közt később bizalmas érzelmi viszony alakult ki.

Egyértelmű, hogy Arany János Toldijának hatására ezt a cselekményváltozatot senki sem kívánta az előtérbe helyezni. Pedig voltaképp homogénebbé, egységesebbé teszi az egész sztorit. A Toldi-rajzfilm egyik legizgalmasabb jelenete, amikor Toldi György már-már meztelenül, egy szál ágyékkötőben a lovára pattan, és esőben-sárban, vérben forgó szemekkel üldözi öccsét. Miért? Persze, a döglött farkasok miatt. Ám ha elképzeljük, hogy dühét a szerelemféltés motiválta, még hatásosabbá válik az éjszakai hajsza. De hogyan magyarázzam ezt el a hatéves unokámnak? Hogyan próbálnám megértetni ezt Arany János olvasóival? Nehezen. Pedig valamit Arany is megsejthetett mindebből, noha a Toldi ángyát szerepbe helyező Ilosvai-változatot költeményének megírásakor nem ismerhette, akkor ő még csak a nyomtatott variánst olvasta. A Toldi utolsó énekének végén olvassuk ezeket a nevezetes sorokat: „Így szerette anyját a daliás gyermek, / Szívét nem bántá még nyíla szerelemnek; / Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága, / Azután sem lépett soha házasságra.”

Arany János is érezte, hogy Toldi Miklós szerelmi életében valami nincs rendjén. Kimondatlanul bár, de ő is arra utal, hogy a hős „szégyenítő búja, búsító haragja” mögött akár egy súlyos szerelmi csalódás is állhatott.