Egy sűrű év sodra

Ahogy 1904 végén vagy 1916-ban, az erdélyi román betörés nyomán, 1938 tavaszán Teleki megérezte, hogy az ország újabb megpróbáltatások előtt áll, és ezért szerepe van a politika élvonalában. Az év elején már részt vett azokon a háttérbeszélgetéseken, amelyeken a még be sem nyújtott első zsidótörvény következményeit vitatták meg. A nemzetközi politikai viszonyok gyökeres fordulatát pedig az anschluss jelezte.

A „több nemzedékre kiható változás” közepette nem akart tétlenkedni, és amikor Imrédy Béla alakított kormányt, 1938. május 14-én elvállalta a kultuszminiszteri tárcát. A Klebelsberg (ma: Hold) utcai minisztérium tisztviselői előtti bemutatkozó beszédében Teleki hangsúlyozta, hogy nem „reszortminiszterként” jött vissza, hanem mint „öreg szegedi harcos”, akit most előástak, mert „meg kell fogni a dolgokat, éspedig keményen és szigorúan”.

Részletes programot június 11-én hirdetett a képviselőházban. Magát elsősorban „nevelésügyi miniszternek” nevezte, aki nemcsak az iskolásokat, hanem a nemzet egészét szeretné oktatni. Beszédében letette a voksot az elméleti képzés hasznossága mellett. Másrészt – a magyar kultuszminiszterek közül talán elsőként – a népi kultúra állami támogatását állította törekvései középpontjába.

Tárcájához tartozott az 1937-ben létrehozott Értelmiségi Munkanélküliség Kormánybiztossága. A szervezet az első, majd a második zsidótörvény társadalompolitikai programjának, az „őrségváltásnak” – jogfosztásnak – a legfontosabb lebonyolítója lett.

A nyár a költségvetési viták után utazással telt. Az időt jórészt országjárással töltötte: cserkész- és leventetáborokat, valamint egyetemi munkatáborokat látogatott. A rá jellemző hiperaktivitással egyszerre sok mindenbe belekezdett: pontosan nem körvonalazott országos minősítési rendszert akart kidolgoztatni a középiskolai tanárokról. Nagyszabású, a kormányzat által támogatott és koordinált falukutató, szociografikus munka elindítását határozta el. Új kultuszminiszterként hozott két, rá tökéletesen jellemző szimbolikus döntést is: engedélyezte az iskolákban a levente- és cserkészjelvények használatát, és szeptember 11-i dátummal dörgedelmes levelet közölt a közoktatás félhivatalos lapjában, amelyben megtiltotta, hogy arcképét kiakasszák az iskolákban. 1938. szeptember elején pedig megpályázta a tokaji mandátumot.

Hegyalján tartott beszédeiben elítélte az álláshalmozást, a fegyelmezetlenséget, a középosztálybeli fiatalok nyugdíjas állások utáni hajszáját. Szólt természetesen a tokaji bor értékesítésének gondjairól is. E rövid és ellenjelölt nélküli kampány egyik figyelemre méltó mozzanata volt többszöri és látványos kiállása Imrédy Béla miniszterelnök reformpolitikája mellett.

Kevés ideje maradt saját elképzelései keresztülvitelére. Az európai politika fordulatai úgy hozták, hogy Magyarországnak és a magyar kormánynak nem az oktató-nevelő Telekire, hanem a revízió ideológusára volt szüksége. Az 1938. szeptember 29-én megszületett müncheni egyezmény úgy rendelkezett, hogy a Csehszlovákiával szemben felmerült, magyar és lengyel kisebbségeket érintő kérdéseket tárgyalásos úton kell rendezniük az érdekelt országoknak. Némi huzavona után Komáromot jelölték ki a magyar és a csehszlovák fél találkozásának színhelyéül. A magyar delegációnak tagja lett Teleki is.

A magyar területi követelések tükrözték azt a kompromisszumot, amely döntően etnikai szempontokra korlátozta a területcserét. Az 1910-es népszámlálást véve alapul a magyar küldöttség 14 153 négyzetkilométer terület átengedését kérte egymillió-kilencvenezer lakossal, akik közül 848 969 volt magyar (77,9 százalék). A szlovák fél az időhúzásra játszott. A tárgyalássorozatban a kultuszminiszter kulcsszerepet játszott. Másfél évtizedes szervezőmunkájáról kellett számot adnia. A csehszlovák felet szinte kizárólag szlovák politikusok képviselték, sebtében összeszedett háttéranyagokkal. Teleki megszólalásaiban éreztette a fölényt, s gyakran sürgette vagy gorombította le partnereit. Ragaszkodott az etnikai alapú határkorrekcióhoz, elvetve minden egyéb szempontot. Ajzott kedélyállapota a németek elleni ingerültségbe fordult, amikor egy rögtönzött sajtókonferencián a fiatal német nemzetiszocialista újságírók egy „Was glauben Sie…” kezdetű kérdésére odavágta: „Istent hiszem, és jó katolikus vagyok.”

A tárgyalások kudarccal végződtek. Bő héttel később Berlin közvetítésével a szlovák fél újabb ajánlattal élt, amelynek pontjai már csaknem egyeztek az etnikai határvonallal és a magyar követelésekkel. Ám a nagyvárosokat Csehszlovákiánál hagyta volna, ezért Budapest elvetette.

A komáromi tárgyalások sikertelensége, Imrédy harciassága, a sajtó által felajzott közvélemény nyomása és a szélsőjobboldali propaganda október közepére feszült hangulatot alakított ki Budapesten. A nyilaskeresztesek hevesen támadták a „tehetetlen kormányt”, amely nem tudta elérni a revíziót. A kormány mögött nem állt igazi tömegtámogatás, a kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja széthullóban volt az Imrédy által szeptemberben meghirdetett „csodás forradalom” programja és a miniszterelnök egyre kevésbé titkolt antiparlamentáris elképzelései miatt.

Teleki támogatásával október 16-ra a különböző katolikus és ifjúsági egyesületek szervezésében nagygyűlést hirdettek a budapesti Szabadság térre, az Ereklyés Országzászlóhoz. A tíz-tizenkétezer főt megmozgató tömeggyűlésen nagyobbrészt radikálisnak tűnő, ám a kormánypolitikához simuló és a szélsőjobboldal szándékait keresztező követelések hangzottak el. A tüntetést meghirdető „Névtelen Magyar” mozgalmában szerepelt tanítványai egy részétől Telekinek is el kellett határolódnia, amikor kirobbant a Táj- és Népkutató Intézet kiállításának botránya. Az intézet létrejötte logikus betetőzése lett volna Teleki 1920 óta követett gondolatainak, a néprajz és földrajz összekapcsolásának, a népismeret felértékelésének, az etnográfia iskolai oktatásának. Az intézet első nyilvános jelentkezése egy, a Károlyi-palotában rendezett kiállítás lett. Ez rögvest a megnyitó után botrányt kavart. A hagyományos politikai és társadalmi elit tiltakozott. A tárlatot Teleki két hét elteltével bezáratta. Előtte magához kérette a rendezőket, több mint egy órán keresztül szapulta munkájukat. Fejmosása a híres szavakkal zárult: „most pedig visszatérek az osztályomhoz”. A kiállítás körüli botrány jó alkalmat adott a kormány szélsőjobboldali ellenzékének arra, hogy bizonyságot tegyen szociális érzékenységéről. Teleki nagyvonalúságát és belátását jellemzi, hogy bár megtagadta tanítványait, a kiállítás egyik szervezőjének sem származott később baja abból, hogy részt vett a rendezésben.

1938. november 2-án, az első bécsi döntés nyomán visszakerült Magyarországhoz a Felvidék 87 százalékban magyarok lakta déli sávja. Teleki feladata azonban még nem ért véget: ő volt a magyar küldöttség irányítója a magyar-szlovák határmegállapító bizottságban. Itteni munkáját nehezítette a novemberi kormányválság. Imrédy Béla átalakította kormányát: lecserélte néhány túlzottan retrográdnak tartott miniszterét, a helyükbe új, a jobboldali reformpolitika mellett elkötelezett politikusok kerültek. A kormánypárt jelentős részében már ez is visszatetszést keltett. A konzervatív-liberálisok és a mérsékelt katolikus politikusok megriadtak a miniszterelnök kiszivárgó terveitől a kormánypárt totalitárius tömegpárttá alakításáról és a rendeleti kormányzás bevezetéséről. Egy sikertelen novemberi kísérlet után az ellenzék megtalálta a módját, hogy a végzetesen meggyengült Imrédyt kiüsse a kormányzásból. Rassay Károly, a szabadelvű ellenzék vezére Imrédy zsidó felmenőiről szerzett be dokumentumokat. Telekit Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ajánlotta a kormányzó figyelmébe, aki elfogadta a megbízást, és 1939. február 16-án megalakította kabinetjét.

(Részlet a szerző Teleki Pál-életrajzából, amely áprilisban jelenik meg az Osiris Kiadó gondozásában.)