Heti Válasz, 2001. szeptember 14.
ABLONCZY BALÁZS
„Aligha a haláltól féltem (ahhoz nem volt elég fantáziám)” – írta a Holmi egyik nyári számában, ’56-os emlékeit idézve. Talán üzent a hosszú betegségében érte aggódóknak.
Meghökkentő volt, kereste a kíméletlen igazságokat, és csaknem minden írását finom irónia itatta át. Azon kevés magyar történész közé tartozott, akinek írásai szórakoztatóak voltak. Lábjegyzetbe, okleveleket jelző titokzatos szám- és betűkombinációk elé szarkasztikus félmondatot helyezett el Károly Róbert feleségeiről. És bár minden lehetséges fórumon elmondta, hogy utál írni, és a tudományos kutatást a közléstől elválasztandónak tartja, cikkei, tanulmányai arról győzték meg olvasóit, hogy kijelentése ugyan biztosan nem póz, de túlzottan erős önkritikát takar.
Történésznek készült, de sokáig nem a magyar középkor, hanem Bizánc érdekelte. Mígnem egyszer, dühében elégette Bizáncra vonatkozó céduláit, hosszú évek termését. Pedig jól jönne most egy magyar Bizánc-történet, sok vérrel – mert az az igazán érdekes, mondta sokszor -, cselszövésekkel, megvakított trónörökösökkel, kolostorba zárt anyacsászárnékkal. Sokáig a Magyar Posta műszaki könyvtárának élén állt, így lett ez a nem kimondottan medievisztikai szakkönyvtár az Anjou- és Zsigmond-kor kutatásának egyszemélyes központja. Már „céhbeli”, az MTA Történettudományi Intézetben dolgozó történészként írta a Magyarország Európában című könyvsorozat középkort tárgyaló kötetét, amely a kilencvenes évek legelejétől sokaknak lett életre szóló élmény és biztatás: így is lehet történelmet írni. A napokban jelent meg utolsó, sajnos már posztumusz könyve, az angolból magyarra fordított Szent István birodalma, a középkori Magyarország átfogó története.
Ung középkor végi nemeseiről írt, Valkó vármegye településszerkezetéről, és nemrég nagy visszhangot kiváltó publicisztikát a budai konzervatív középosztály – ahonnan maga is jött – hanyatlásáról és bukásáról. A letűnt világokat szerette.
Most, hogy elköltözött egy elsüllyedt, határon túlivá lett vármegyébe, olyanba, amely sohasem szerepelt Kogutowicz Manó térképein, oktondiság volna azt írni, hogy hiányozni fog.
Máris hiányzik.
Ablonczy Balázs