Heti Válasz, 2001. július 27.
ABLONCZY BALÁZS
Trianontól Belvedere-ig: e könyv megírásában akasztotta meg a halál Pethő Sándort, a Magyar Nemzet alapítóját. Pedig a neves publicista-történész Világostól Trianonig című művének folytatását már reklámozták 1940 nyarán. Némi túlzással most azt mondhatnánk: a könyv megvan. Zeidler Miklós megírta. És nemcsak Pethő Sándorét. Az ELTE BTK fiatal oktatójának összefogott munkája voltaképp logikus folytatása a vele egy időben megjelent, trianoni békeszerződésről szóló Romsics-műnek. Zeidler több, e témába vágó publikáció után (Gömbös Gyula revíziós koncepciójáról, a Revíziós Ligáról vagy Apponyi Albert életének bizonyos időszakáról) az Osiris Kiadó számára foglalta össze azt, hogy miképpen volt jelen a magyar politikában és társadalomban a revízió gondolata a két világháború között.
A diplomáciatörténet valójában roppant statikus műfaj. Művelői – Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is – gyakorta megelégednek azzal, hogy dátumokat, szerződésszövegeket és diplomáciai jegyzékváltásokat vetnek egybe, és tárgyalási stratégiákat elemeznek. A megújítással sokan kísérleteztek: így manapság már inkább „nemzetközi kapcsolatok történetéről” szokás írni. Zeidler munkája azért nagy jelentőségű a magyar történetírásban, mert az elsők között vesz figyelembe olyan tényezőket a külpolitikai gondolkodás alakításában, mint a közvélemény, a sajtó, az irodalom vagy éppen a bel- és külföldi propaganda. Könyvének egyes fejezeteiben a békeszerződés létrejöttének és feltételeinek ismertetése után e tényezőket tekinti át. Jóllehet belátja, hogy a korszak elején a magyar közvélemény, a szó modern értelmében, „még csak a szellemi önállósulás kezdetén” tartott.
Könyvének Kultusz és közvélemény című részében nagyon szemléletesen mutatja be, hogyan jelent meg Trianon a két világháború közötti Magyarország mindennapjaiban: írásban, képben, irodalomban, művészetekben és a mindennapi életben. Az ábrázolások a Kosztolányi Dezső által szerkesztett Vérző Magyarország írásaitól egészen a Nem, nem, soha! felirattal ellátott szódásüvegekig terjedtek. Valahol közbül helyezkedtek el a magyar köztereket akkoriban benépesítő emlékművek, amelyek közül némelyik még ma is áll.
Németh László írta Szekfű Gyuláról szóló, maró esszéjében, hogy a Magyar Történet lapjain a történész bámulatos ügyességgel varázsolja elő éppen azt a levéltári forrást, adatot, amely igazát bizonyítja. Hasonlót mondhatunk – a mélyen lesújtó morális ítéletet természetesen nem számítva – Zeidler Miklósról is. Magyar diplomaták bizalmas levélváltásai, Hankiss Elemér szociológiai megfigyelései éppúgy szerepelnek művében, mint néhány számot megért irredenta lapocskák, Budapest utcanévkönyve vagy a magyaros öltözködés divatjáról szóló tanulmányok. Ezeket idézve Zeidler néha még az iróniát is megengedi magának, műve azonban mégsem tiszteletlen, és a legkevésbé sem érzéketlen a nemzetet ért fájdalom iránt. „A trianoni rendezés (…) kirívóan kedvezőtlen, sőt méltánytalan volt a magyarság számára. A béke ugyanis adott formájában nyers volt és megalázó, általános elveiben radikális, arányaiban túlzó, végrehajtásában érzéketlen, hatásaiban pedig végiggondolatlan és ezért sok tekintetben kimondottan kártékony” – ezt az alaptételt és a nyomában kialakult magyarországi közhangulatot Zeidler egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Gondosan mérlegelte, hogy egy rossz helyesírással közreadott, ügyetlen vers vagy jó szándékú, de dilettantizmustól szagló propagandakezdeményezés mögött ki állhat, és ítéleteit ez vezette. Ugyanakkor Réthey Ferencné, a Pro Hungaria Nők Világszövetségének elnöke, a Magyar Külpolitika című folyóirat vagy Ágoston Lajos és Rózsási József irredenta motorcsónakosok szereplése és egyes magyarnóta-szerzők munkássága láthatóan inkább a komikum oldaláról foglalkoztatta. A megértés és a racionalizálás mozzanata uralja a könyv erőtlenebbnek tűnő részeit, például a kisebbségi magyarokról szólót is. Zeidler középkori oltárfestő módjára magát is belepingálta a képbe: a könyvből megtudhatjuk, hogy a revíziós célú irodalom egyik legfőbb lelőhelye a két világháború között a Nemzeti Kaszinó épületében működő „Pfeifer Ferdinánd (Zeidler testvérek)”-féle „nemzeti könyvkereskedés” volt.
De mindez biztosan csak véletlen.
A megértett, hol szeretettel, hol fenntartásokkal kezelt mellékalakokon kívül a könyvben felvonulnak a kor fontos szereplői: Bethlen István, Teleki Pál, Gömbös Gyula, valamint a revíziós mozgalom nagy alakjai: lord Rothermere, Herczeg Ferenc, Nagy Emil egykori igazságügy-miniszter, Rákosi Jenő, Apponyi Albert. Zeidler egyébként külön fejezetben, térképekkel mutatja be az egyes revíziós terveket is. Mindezekből látható: a két világháború közötti Magyarországon az integer revízióra csak nagyon kevesen törekedtek a vezető politikusok közül. Kényelmesebb volt azonban a közvéleményt a „Mindent vissza!” jelszavával traktálni. E magatartásnak 1938 és 1941 között lettek tragikus következményei, amikor a teljes terület-visszaszerzésre kondicionált közvélemény szerencsétlen nyomás alá helyezte a kormányt. A szűkített mozgástér pedig az ismert következményekkel járt.
Zeidler Miklós könyvét olvasva újfent bizonyossá válik: a harag nem jó tanácsadó. Megérteni és feldolgozni – e törekvések vezették a szerzőt kutatómunkájában. Más választásunk nekünk sem maradt.
(Zeidler Miklós: A revíziós gondolat, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, Ára: 1500 Ft)
Ablonczy Balázs