Népszava – 1913-09-20 / 221. szám
— Mert az asszony kacérkodott. A bácsmegyei Hercegszántón csütörtökön éjjel Nagy János földesgazda összeveszett a feleségével. A veszekedés onnan származott, hogy a felesége szivesen és gyakran állt szóba fiatal béreslegényekkel, ami Nagy Jánost szörnyen bántotta. Veszekedés közben aztán elővett az asztalfiókból egy konyhakést és hétszer az asszony hátába, kétszer pedig a karjába szurta. Az asszony borzalmas kiáltásaira elősiettek a szomszédok. Bejutni azonban nem birtak a házba, mert az ajtó belülről el volt reteszelve. Néhány markos béreslegény rontott hát az ajtónak és azt fölfeszitette. Rémületes látvány tárult eléjük, amint lámpásokkal megvilágitották a szobát. Az asszony ott fetrengett az ágyban, a vértől egészen átázott ingben. A másik ágyon két kis gyerek feküdt; ijedtükben szóhoz sem birtak jutni. Az asszonyt erre átvitték a szomszédba és gyorsan orvost hivtak. Mialatt pedig a félholtra szurkált asszony sebeit kötözték, a véres házban folytatódott a tragédia. Nagy Jánost, amint a véráztatta bútorok közt egyedül maradt — elfogta a félelem. Megijedt tettének következményeitől és ugyanazzal a késsel, ami a hitvestársa vérétől volt még nedves, fölvágta az ereit, azután a mestergerendára erősített kötélre fölakasztotta magát. Hajnalban az egyik szomszéd benyitott a házba és akkor már ott lógott Nagy János eltorzult arccal. Levágták a kötélről, de már nem lehetett életre kelteni.