Népszabadság – 1963-12-03 / 282. szám

A hírnév felé

Ki tudja, hol van Hercegszántó? Valószínű, hogy csak kevesen. Legfeljebb azok, akiknek arrafelé visz az útjuk Jugoszláviába. Határállomás, egyéb nevezetessége, legalábbis pillanatnyilag, nincs. Az itt gazdálkodó szövetkezetekről még nem írt a sajtó, nem szerepeltek a rádióban és a televízióban. Ennek ellenére érdemes„felfedezni’’ a Lenin Tsz-t. Baján így jellemzik: „Csendben, észrevétlenül gazdálkodik. Ahogy mondani szokták, nem sokat adnak a hírverésre, de jól osztanak. Még hallani fog róluk az ország…“

Az ötödik esztendő

A Lenin Tsz kurta létének ötödik esztendejében eljutott a hírnév első állomására. „Járási viszonylatban” már a legjobbak között emlegetik. S ez nem csekélység. A kezdet itt sem volt könnyű.

— Volt-e olyan pillanat, amikor arra gondolt, hogy lemond? — faggatom Nagy Andrást, akit előbb 20, majd 480 gazda közös akarata emelt az elnöki posztra.

— Volt, nem is egyszer — vallja be szégyenkezés nélkül. — Az első két évben sokszor azt sem tudtam, hol áll a fejem. A földek szerteszét, a lovak, ahány pár, annyi istállóban. Az én 12 holdamhoz képest már a 200 hold is borzasztó soknak tűnt, hát még a 3200! Az aggasztott leginkább, hogy nem volt semmink. Egyetlen közös épületünk sem. Csoda-e, ha egyszerre mindent szerettünk volna? Tehén istállót, sertésólat, traktort, teherautót, de a vezetőség óvakodott a kiadásoktól. A tagok nagyon a lelkünkre kötötték, hogy ne verjük magunkat adósságba. Így aztán főleg saját erőből építkeztünk. Össze is szidtak a járásnál, mert 1960-ban túlléptük a megengedett határt. Tíz százalék helyett 30 százalékon felül költöttünk beruházásra. Emiatt aztán csak 26 forint 90 fillér jutott munkaegységenként. De egy év alatt lett közös majorunk! Istállók, ólak, kacsatelep, minden.

Nagy áldozatot hozott érte a tagság, de ma mindenkinek az a véleménye, hogy megérte. A közös jövedelem nagyobbik fele az állattenyésztésből származik. A tsz 6 milliós áruértékesítési tervét az idén is szépen túlteljesítik: 8,1—8,2 millió forint értékű árut kap innen az ország. Kétezer vagon helyett 4000 vagon almájuk termett; 1100 hízó helyett 1350 darabot adnak el. Külön büszkék rá, hogy 162 hízottmarhából 130-at az olasz hentesek mérnek ki…

Ezek a számok hűségesen tükrözik az árutermelés megalapozottságát. Például a sertésállomány utánpótlását 130 anyakoca garantálja. Egyelőre még csak 30 hold a termő gyümölcsös: csupa jonatán az egész. Néhány év múlva már 140 hold hoz gazdag termést.

Ki a gazda?

A közösen hozott áldozat, a munka és a pénz mind bőségesebben térül vissza. 1960-ban 26,90 és 1961-ben 27 forint volt a munkaegység értéke. Viszont 1962-ben ez az érték már 42 forintra szökött fel, s egy tsz-tag átlagosan 16 600 forint jövedelemhez jutott. Az idei terv nagyjából megegyezik a tavalyi eredménnyel, de az áruértékesítés alakulásából máris nyilvánvaló, hogy kellemes meglepetést ígér a zárszámadás. A növénytermesztés és az állattenyésztés tervét egyaránt túlteljesítik. Búzából ugyan volt némi kiesés, 14 mázsa helyett 13 mázsa termett holdanként.

Az utóbbi két évben szembetűnően meggyorsult a fejlődés. Ez mindenekelőtt a szövetkezeti demokrácia erősödésének köszönhető. 1960-ban a tagság negyede-harmada tájára sem ment a közös munkának. S ma? Nem lehet százalékban kifejezni a nem dolgozó, de munkaképes tagok hányadát, úgy megnőtt a munkakedv. A szövetkezeti demokrácia kibontakozását legfényesebben az anyagi érdekeltség hercegszántói útja példázza. Eleinte a szövetkezeti mozgalom régi, elavult hagyományaihoz és módszereihez igazodott a vezetőség. Mint mondják, „bandában” dolgozott a tagság, és szigorúan csak munkaegységre.

Azután kezdtek rájönni, hogy ez a módszer nem szolgálja megfelelően a haladást. Más, jobb szövetkezetek után mentek, amikor Hercegszántón is meghonosították a családi művelést és a premizálást. 1962 első hónapjai lázba hozták a falut. Akkoriban a legsűrűbben használt szó bizonyára a „prémium” volt. Kisgyűléseken, küldöttgyűléseken tárgyalták az emberek, hogy milyen legyen a jövedelemelosztás új rendje. A vezetőség nem restellte sokszorosíttatni a különböző elgondolásokat, hogy azok minden család otthonába eljussanak. A tervtárgyaló közgyűlésre már „felkészülten” mentek a gazdák.

1962-ig egy helyben topogott az állattenyésztés. Hiányzott az állatgondozók közvetlen anyagi érdekeltsége. Az új bérezés — az eredményességi munkaegységrendszer, amely szerint a hús és a tej kilói, literei után jár a munkaegység — fordulatot hozott. Az állattenyésztés eredményei a legvérmesebb reményeket is felülmúlták. Az elnök erről így beszél: „Az új bérezés legalább másfél millió forint többletjövedelemmel ajándékozta meg a szövetkezetet.” De Nagy András számára más tanulsága is volt annak a fordulatnak.

Jó kezekben a vezetés

A vezetőséggel együtt rádöbbent arra, hogy milyen óriási erő rejlik a gazdák közös bölcsességében és elhatározásában. Az elnök addig is tisztelte gazdatársai tudását, hozzáértését, de attól fogva még inkább keresi az alkalmat, hogy találkozhassék velük, kikérhesse véleményüket, megismerhesse javaslataikat. „Állandóan az emberek között vagyok” — mondja, de ez úgyis igaz, hogy a tagok látogatják meg az elnököt. Hétköznap, vasárnap be-betérnek hozzá egy kis beszélgetésre. Gyűlésen nehezen szólalnak meg az emberek, de négyszemközt vagy kisebb csoportokban kikívánkozik belőlük a mondanivaló.

A vezetés nehéz mesterség. Nagy András igen sokat tanult öt év alatt. Megtanulta, hogy őszinte beszéd és bizalom nélkül nem boldogulhat. Emberségesnek kell lennie, de ez összefér a szigorú igazságossággal. A parancsolgató elnök „hatalma” általában nem hosszú életű; aki a tagsággal együtt él és dolgozik, annak a munkáját siker koronázza. Ő maga is felismerte, hogy tanulnia kell. Most végzi az általános iskola nyolcadik osztályát.

1961 óta áll mellette Csobán Jenő egyetemet végzett főagronómus. A főkönyvelő szintén kiváló szakember. Az állattenyésztés meglepő fejlődése viszont elválaszthatatlan dr. Szálas László állatorvos nevétől.

Dr. Szálas László példája méltó arra, hogy állatorvos kollégái közül minél többen kövessék. A hercegszántói állatorvos ugyanis másodállásban a Lenin Tsz főállattenyésztője. Lelkiismeretes munkájáért havonta 40 munkaegységet kap a szövetkezettől. Elsősorban állategészségügyi intézkedéseivel és azzal vívta ki a tagság dicséretét, hogy tudományos alapokra helyezte a takarmányozást.

Ritka eset: a Lenin Tsz-ben minden poszton ugyanazokat a vezetőket látni ma is, akiket az alakuló közgyűlés választott. Ez egyfelől a tagság jó érzékét és a választás demokratizmusát dicséri, másfelől arról tanúskodik, hogy a kiszemelt vezetők rászolgáltak a tagság bizalmára.

Visszatérők

Sok apró és nagy dolog bizonyítja, hogy az emberek már hisznek a közösben, és magukénak érzik a tsz-t. Ilyen a visszatérők példája is.

Ez év elején 12 új tagot vett fel a közgyűlés. Akadtak köztük olyanok, akik már 1960-ban is beléptek, de csak papíron, aztán sietve odábbálltak. Egyik-másik gazda meg be sem lépett, csak elment a faluból, másutt keresett állást, munkát magának. Egyben azonban megegyeztek: mindannyian abban reménykedtek, hogy egy-két év múlva majd úgyis tönkremegy a tsz. Távolról lesték, figyelték, hogyan alakulnak a dolgok. A család, a rokonság hitelesen tájékoztatta őket. Lassan-lassan kezdtek más szemmel nézni a közösre. A tavalyi zárszámadás adta meg a végső lökést elhatározásukhoz. Számoltak és kiderült, hogy itthon is kereshetnek annyit, mint máshol. A szomszédokkal, rokonokkal üzentek az irodára: mit szólnának, ha jelentkeznének?

Aki ad magára, s igyekvő, az mindinkább megtalálja a számítását a közös munkában. S a fejlődésben nincs megállás. A termőre forduló almafák szinte jelképesen is mutatják, hogy a mostani munka eredménye később meghatványozódik. A Lenin Tsz szép csendben halad a hírnév felé…

Böcz Sándor