Magyarország – 1936-06-21 / 141. szám
Mojzes Jánosnak ítélte a bíróság Teleki János gróf nagybaracskai mandátumát
Súlyos büntetéseket szabtak ki törvénysértésekért és hamisításokért
(A Magyarország tudósítójától.) Ma délelőtt zsúfolásig megtelt a közigazgatási bíróság tanácsterme: Torzsay-Biber tanácsa mára tűzte ki az ítélethirdetést a nagybaracskai petíció ügyében. Nagybaracskán kilenc szótöbbséggel gróf Teleki János NEP-párti képviselőt választották meg a független kisgazdapárti Mojzes Jánossal szemben. Mojzes hívei a választás, eredményét petícióval támadták meg. Az ítélethirdetésre rendkívül sok érdeklődő jött el, úgyhogy a szomszédos termet is ki kellett nyitni.
Pontban tizenegy órakor vonult be a tárgyalóterembe Torzsay-Biber Gyula elnök vezetésével a közigazgatási bíróság tanácsa. Az elnök megnyitotta a tárgyalást és kihirdette a közigazgatási bíróság ítéletét:
A közigazgatási bíróság a nagybaracskai választás ügyében a választástvédők által Mojzes János választójogának és választhatóságának felfüggesztése iránt benyújtott kérelmet elutasítja, ezzel szemben helyt ad a panaszosok kérelmének és a választásnak azt az eredményét, amely szerint Teleki János grófot választották meg országgyűlési képviselőnek, kiigazítja és Mojzes Jánost a nagybaracskai kerület megválasztott képviselőjének jelentette ki.
A közigazgatási bíróság kötelezte Teleki János grófot és a választásvédőket, hogy Pfeiffer Zoltánnak, a panaszosok képviselőjének 9800 pengő költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizessenek ki. Majd így folytatta az ítélet ismertetését az elnök:
— A közigazgatási bíróság Mayer Márton és Fejes Ferenc szavazatszedő küldöttség elnökök választójogát és választhatóságát 5—5 évre, Major Sándor választójogát és választhatóságát pedig két évre felfüggeszti. Az ítéletet a bíróság az érdekelt felekkel, a képviselőházzal és Bácsmegye alispánjával közli.
Ezután Torzsay-Biber Gyula belekezdett az ítélet rendkívül érdekes indokolásának ismertetésébe.
A nagybaracskai választókerületben kilenc szavazattöbbséggel választották meg Teleki János grófot. A közigazgatási bíróság megállapította, hogy Teleki gróf szavazataiból, 44-et le kell vonni, 249 szavazatot pedig hozzá kell adni Mojzes szavazataihoz, mert a szavazások alkalmával jegyzőkönyvhamisítások történtek. Több szavazatot rossz rubrikába írtak be.
Az egyik kerületben 17 szavazatot kell Mojzes javára írni, mert az illetők egyáltalában nem éltek szavazati jogukkal. Nyolcszavazatot azért kell átírni Mojzes javára, mert a szavazás lezárása után szavaztatták le a polgárokat. További 11 szavazatot azért kell átírni, mert jogosulatlan befolyás alatt állottak a szavazók, megvesztegetés történt, sőt egy elmebeteget is beírtak. A panaszosok kérték 249 szavazatnak Mojzeshez való csatolását, ebből 228-at akadályoztak meg a szavazásban csendőrökkel, 5, majd, 10, végül 6 szavazót pedig jogtalan letartóztatással akadályoztak meg.
A bíróság az ügy egész anyagának beható vizsgálata és tüzetes mérlegelés alapján a következő megállapítást tette:
— Amikor Mayer Márton a választási jegyzőkönyvet Nagybaracskára szállította, ezt a jegyzőkönyvet útközben Csátalja községben meghamisították. Hogy a hamisítást kik és kiknek az utasítására követték el, erre nézve büntetőbírósági ítélet nincs. Nem vitás azonban, hogy a jegyzőkönyvet Györgypusztán Fejes Ferenc vezette egy példányban és Mayer Márton szállította Nagybaracska községbe. Útközben Csátalján a választási jegyzőkönyvet még két példányban lemásolták.
Tényként állapította meg a bíróság, hogy Csátalja községházán új szavazási rovatos ívek készültek oly módon, hogy egyes választókat Mojzes János híveiből kihagytak, ezeket Teleki János javára írták át és ezenkívül 17 olyan választót írtak be Teleki gróf javára, akik egyáltalában nem gyakorolták választójogukat.
A bíróság megállapította, hogy a választási jegyzőkönyvnek a belügyminisztériumban levő példánya és többi példányai között eltérések vannak. Feltűnő, hogy amíg az eredetinek állított jegyzőkönyv hiányos, az előkészített további két példány már teljes. Ebből kétségtelen, hogy azokat újra készítették. Egyébként maguknak a választási jegyzőkönyveknek elkészítési módja is törvénytelen volt.
— A hamisítások megtörténteknek bizonyultak. Megállapítást nyert, hogy ifjú Kelm Jánost, a Mojzes-párt egyik vezérét, a csendőrök letartóztatták és egy ideig törvényellenes módon őrizetben tartották.
— A közigazgatási bíróság kimondotta, hogy Teleki János szavazataiból huszonötöt le kell vonni, Mojzes szavazataihoz 88-at hozzá kell adni, Mojzest 104 szavazattöbbséggel megválasztott képviselőnek mondotta ki.
— Az ellenpetícióra vonatkozóan is lefolytatta a bizonyítást a közigazgatási biróság, — hangzott az indokolás további része — azokra az állításokra, amelyek konkretizálva voltak. Ez a bizonyítás azonban nem vezetett eredményre.
Mojzes János természetesen a képviselőház mai ülésén még nem vehet részt, minthogy csak akkor lesz jogosult tagja a Háznak, ha az ítélet a képviselőház elnökségéhez megérkezik. Ez csak néhány nap mulva következik be. Közben nyári szünetre megy a Ház és így Mojzes János a parlamentben működését márcsak ősszel kezdheti meg.