Magyar Jövő – 1930-11-11 / 256. szám

Regőce

Pacsa után Regőce. Két pótválasztás egymásután és két ellenzéki győzelem egymásután. Az egyik kerületben választás közben lépett vissza a hivatalos kormánypárti jelölt, hogy elkerülje a csúfos bukást. A másik kerületben ugyanezen indokból akart visszalépni a kormánypárt hivatalos jelöltje. Mert nem tette, mert az utolsó pillanatig hitt valamelyes csodában, a kormányzati apparátus mágikus erejében, tehát ez a csúfos bukás bekövetkezett.

Mi nem ismerjük az ellenzéki jelöltet. Annyit tudunk róla, hogy 31 esztendős, hogy ügyvéd. A kormány elbukott jelöltjét ismerjük: korrekt, szimpatikus úr. Sem az egyénisége, sem a jelleme, sem a képzettsége ellen senkinek nem lehetett kifogása. Nem is a jelölttel volt a baj, hanem a jelölt programmjával, mint ahogy a fiatal ügyvédet is minden bizonnyal nem a két szép szeméért választották meg, hanem a programmjáért. Egyedüli ajánlólevele volt, hogy szemben áll azzal a kormányzati rendszerrel, amely a magyar élet fölött immár tíz év óta eluralkodik, de úgy látszik, a falvak népének ez ma már elég ajánlólevél.

Ugy hírlik, némely túlbuzgó közigazgatási közeg — nincs kétségünk afelől, hogy csak a kormányzat tudtán kívül és akarata ellenére —bizonyos erőszakot is megengedett magának az ellenzéki jelölt gyengítésére. Így egyik kortesének, egy csátaljai korcsmárosnak megvonták az italengedélyét. A főkortes erre bezárta a korcsmáját és még jobban agitált a jelöltje mellett. Egy másik ellenzéki primipilust, egy szántói gazdát vasraverve kisértek be a megyeházára. Azt mondják, ez többet használt a győzelmes jelöltnek, mint a legsúlyosabb ellenzéki szónoklat. Hercegszántón nem engedték meg, hogy az ellenzék jelöltje programmbeszédet tartson, mert ,,a mai idők nem alkalmasak ellenzéki programmbeszédek megtartására“. S az eredmény: ugyanebben a faluban16 szavazatot kapott a kormány jelöltje, 624 szavazatot az ellenzék jelöltje. Az idők jele ez s annak a jele, hogy eszme ellen, morális erő ellen lehet fizikai erővel harcolni, de csak bizonyos határig. Nos, ezen a határon már túljutott a magyar politikai élet.

És bár végeredményben örülnünk kellene az ellenzéki gondolat ilyen elementáris erejű megnyilvánulásának és győzelmének, nem lehet teljes az öröm, mert hiszen ezekből az ellenzéki megmozdulásokból hiányzik az egység, a céltudatosság. Gejzírszerű feltörései ezek az általános hangulatnak, amelyből sok azt sem tudja, mit akar, csak egyet tud, hogy ezt a mai rendszert nem akarja. Voltaképpen azonban ez is szükségszerű következménye annak a leszorítottságnak, melyben minden ellenzéki megnyilatkozás a kormányzat részéről részesült s nem kétséges, hogy most, amikor ez az erős ellenzékiség immár ellenállhatatlanul feltör és érvényesül, meg fog teremtődni az az egység is, ami föltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy gondolat, vagy egy program be tudja tölteni azt a szerepet, amely a parlamenti váltógazdaságban vár reá.