Kis Ujság – 1934-12-23 / 290. szám

Kémeket küldtek át a szerbek a kiűzött magyarok közé

— A KIS UJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL —

Egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy a szerbek ne tettek volna át valakit a trianoni határon. Az egyetlen kiutasított egy kis tanoncfiú, aki Magyarbóly határállomásra érkezett. A fiú szülőit már két héttel ezelőtt kiutasították a szerbek és áttették a határon, a tanonc ebben az időpontban nem volt odahaza, hanem egy másik városban tartózkodott. Mikor aztán hazatért, szülőit már nem találta otthon. Még nagyobb volt a meglepetése, mikor röviddel utóbb elfogták és áttették a határon.

A Baja közelében levő Hercegszántóra is több magyar család érkezett a múlt héten, akiket kiutasítottak a megszállott területről. Közöttük volt egy Kakarkov és egy Matizev nevű szerb földmíves is. Mialatt a többiek szomorkodtak, ezen a két emberen látszott, hogy nem sokat törődnek a kiutasítással. Más okok miatt is gyanúsakká váltak, úgyhogy a hatóságok szemmel tartották őket.

A gyanú nem bizonyult alaptalannak, mert a két ember megszökött. Munkára küldték ki őket Frigyes főherceg karapancsai erdejébe és egy őrizetlen pillanatban visszaszöktek a határon. Odaát semmi bajuk sem esett, jeléül annak, hogy kémek voltak.

A londoni állatvédő egyesület elnöke táviratot intézett a jugoszláv állatvédő egyesület elnökéhez és azt a kérdést intézte hozzá, igaz-e az, hogy a kiutasított magyarok állatai éhen vesznek, vagy pedig kegyetlenül leölik azokat.

A jugoszláviai állatvédő egyesület elnöke nyomban válaszolt és hangsúlyozta, hogy a hatóságok állítása szerint a kiutasítottak jószágait kellő gondozásban részesítik. Természetes, hogy a szerb hatóságok állítását fenntartással kell fogadni, hiszen nem valószínű, hogy kímélik az állatokat ott, ahol az emberekkel is kegyetlenül bánnak.