Független Magyarság, 1930-03-11 / 58. szám

Bonyodalom Hercegszántón a Miletics-­induló miatt.

A Független Magyarság hasábjain a garai ipartestületi elnök s egy ottani iparos, majd pedig a mátételkei bunyevácok esetével kapcsolatban szóvátettünk bizonyos jelenséget s rámutattunk arra, hogy helytelen az, ha hatóságaink akár félreértések, akár pedig erőszakolt megvádolások alapján jelentéktelen nemzetiségi személyiségek feje köré szóra is alig érdemes ügyük felfújásával az „üldözött mártírok” koszorúját fonják. Bizonyos az, hogy a hatóságoknak éber szemmel kell őrködniök Bácska kevert ajkú népének nyugalma és békés egyetértése felett s ha szüksége merül fel, akkor drákói eréllyel kell eljárnia: fontos azonban tudni, mikor van itt ennek az ideje s hogy a jelenlegi külpolitikai légkör alkalmas-e ilyen eljárások és pörök megindítására. Mindenesetre kedvező jelként kell venni azt is, hogy a pécsi törvényszék, amely elé, mint táblai székhelyen működő törvényszék elé tartoznak az ilyen hazaárulási s a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett bűnügyek, — nem kezeli ezt a bűnügyet úgy, mintha valami világraszóló hazaárulásról volna szó.

A legújabb eset, ami kivirágzott itt Bácskában és tudomásunkra jutott, Hercegszántón történt. Hercegszántó vegyes ajkú község: szerbek is laknak ott. Nemrégiben megtörtént, hogy szerbek és sokacok tamburásokkal mulattak az egyik hercegszántói korcsmában s vigadozás közben a Miletics-­indulót húzatták. A Miletics-induló nem is szerb induló, hanem osztrák: a dallama is. Miletics Szvetozár dr. bácskai szerb ügyvéd volt s Pancsovát képviselte a parlamentben fél évszázaddal ezelőtt, mignem 1875-ben hazaárulás miatt letartóztatták.

Ilyen események tudása birtokában csakugyan nem vet valami jó fényt azok hazafiasságára a Mileticsről elnevezett osztrák zenéjű induló eljátszása, de hát ki az, aki Bácskában tudja, hogy ki volt Miletics Szvetozár és ki az, aki tudja ennek az indulónak a szövegét A zenészek sokszor csak a pattogó ütemű zenéje miatt játszák. Az egyszerű értelmű tanulatlan falusi zenészekről nem is lehet feltételezni, hogy tudnák az induló szövegét. És most a Miletics-indulót húzó zenészek ellen mégis megindult az eljárás, sőt az egyik eljáró közeg meg is tiltotta azt, hogy még egyszer szláv nótát játszanak.

Úgy érezzük; valahogyan nincsen rendjén itt a dolog. Nem volna szabad előfordulnia annak, hogy alantas közegek külpolitikai bonyodalmakkal járó intézkedéseket tegyenek, mert hiszen Hercegszántó a határon van és Béregre hamar átjut mindennek a híre. Az alantas közegek rosszul cselekednek, amikor a kormánynak és felettes hatóságaiknak helyzetét megnehezítik. Helyes viszont az, hogy azoknak a körmére koppintsanak, akik még mindig álmodoznak s azt hiszik, hogy itt még mindig szerb megszállás van. Az ilyen szláv rajongóknak meg van a lehetőségük, hogy átköltözzenek oda, ahova szívük húzza őket.