Esti Kurir – 1936-03-20 / 67. szám
A nagybaracskai választás utójátéka a honvédtörvényszék előtt
Mért utasították ki a csendőrök a bajai közjegyzőt — Az ellenzéki választó megveretése
Baja, március 19.
(Az Esti Kurir tudósitójától.) A nagybaracskai multévi viharos választás, amelynek során gróf Teleki János kilenc szótöbbséggel „győzött“, már minden vonatkozásban szinte szakadatlanul foglalkoztatja a közigazgatási és birói hatóságokat. Most a választás izgalmas utójátékaként a pécsi honvédtörvényszék foglalkozik a nagybaracskai választás fejleményeivel s ennek során csendőrök kerülnek a vádlottak padjára.
Mult év október 25-én történt, hogy dr. Fehérváry Dezső bajai kir. közjegyző, aki nemrégiben még a NEP elnöke volt baján, dr. Mojzes János ügyvéd, volt független kisgazdapárti képviselő megbizásából megjelent Hercegszántó községben, ahol a független kisgazdapárt bajai vezetőinek jelenlétében kihallgatta az ellenzéki választókat, akik bizonyos nyilatkozatokat irtak alá.
Az történt ugyanis, hogy gróf Teleki János hivei az ellenzéki petició során becsatoltak 78 nyilatkozatot, amelyet hercegszántói választók irtak alá és amely szerint az aláirók az ellenzéki petició egyes állitásait tagadásba vonták. A nyilatkozatok becsatolása annál nagyobb meglepetést keltett a kisgazdapárt vezetőségének körében, mert azon egytől-egyig olyan nevek állottak aláirókként, akiknek párthüségéhez semmi kétség nem férhetett.
A kisgazdapárt tehát azt akarta, hogy a gróf Telekiék által becsatolt nyilatkozatok aláiróival a bajai kir. közjegyző vegyen fel jegyzőkönyveket és kérdezze meg tölük: valódi-e az aláirásuk a kérdéses nyilatkozatokon?
Dr. Fehérváry Dezső kir. közjegyző Hercegszántón több tanu előtt meg is kezdte a jegyzőkönyvek felvételét s ennek során 72 megjelent közjegyzői okiratban állitotta, hogy a kormánypárti képviselő által becsatolt nyilatkozatokon aláirásukat odahamisitották, mert ők semmiféle nyilatkozatot nem irtak alá.
Közjegyző és csendőr
Mikor már a 72-iknél tartott a közjegyző, váratlanul megjelent az ellenzéki gazda házánál Gonda András hercegszántói csendőrtörzsőrmester és felszólilotta a közjegyzőt, azonnal hagyja abba munkáját és távozzék a községből. Ezután a csendőrőrmester egy járőrrel a tiltakozó királyi közjegyzőt a községházára kisértette, ahol kihallgatta, majd utána kiutasitotta a községből.
Dr. Fehérváry Dezső kir. közjegyző a példátlan eset után azonnal feljelentést tett a csendőrőrmester ellen, egyben jelentette az esetet a közjegyzői kamarának, amely az igazságügyminiszternek tett távirati jelentést az ügyről.
Az ügy fejleménye az lett, hogy a honvédügyészség hivatalos hatalommal való visszaélés vétsége cimén vád alá helyezte Gonda csendőrőrmestert, akinek ügyében a pécsi honvédtörvényszék Bajára kiszállt tanácsa március18-ikán reggel 9 órakor kezdte meg a főtárgyalást a bajai törvényszék büntetőtanácsa termében.
Ugyancsak március 18-ikán tárgyalja a pécsihonvédtörvényszék Baján Komlós József hercegszántói csendőrtiszthelyettes ügyét, akit a honvédügyészség a kbbtk. 66. paragrafusába ütköző vétséggel vádol.
Komlós József mult év augusztus 20-ikán Szent István napján Hercegszántó községben nem tisztelgett dr. Velin Bertalan bajai ügyvédjelöltnek, aki az ünnepi alkalomra felvette a nemzeti hadsereg tartalékos zászlósi uniformisát.
Dr. Velin Bertalan a nagybaracskai választásokban nagy szerepet játszott, mint a független kisgazdapárt egyik vezető tagja s emiatt a NEP részéről nem nézték jó szemmel tevékenységét.
Dr. Velin feljelentette a csendörtiszthelyettest, aki nem tisztelgett neki.
A harmadik ügy a pécsi honvédtörvényszék Baján tárgyaló tanácsa előtt az előbbivel kapcsolatos.
Mikor Komlós József csendőrtiszthelyettest dr. Velin Bertalan tartalékos zászlós kérdőre vonta, az esetnek szemtanuja volt Albert Ferenc hercegszántói géplakatos, aki ugyancsak erős ellenzéki ember.
Albert állitólag gunyosan nevetett az izgalmas jeleneten s ezért később Komlós csendőr bevitte a csendőrségre, ahol borzalmasan összeverte.
Albert azonmód véresen Bajára jött, ahonnan tovább utazott Budapestre és ott Eckhardt Tiborral együtt megjelent a belügyminiszter előtt, akinek előadta a történteket. Albert hetekig hordta a kötéseket sulyos sérülésein.