Budapesti Hirlap – 1903-09-13 / 251. szám
Vilmos császár vadászata
Mohács, szept. 12.
(Saját tudósitónktól.) Vilmos német császár 1893-ban néhai Albert szász királylyal és királyunk vejével, Lipót bajor herceggel Kőszegről, az itteni hadgyakorlatokról, 1897-ben királyunk társaságában a tatai hadgyakorlatokról érkezett Frigyes királyi herceg vadászterületére, ezuttal pedig holnap, vasárnap, csakis saját kiséretével jön Merseburgból Mohácsra, hogy onnét a rá várakozó hajón folytassa utját a karapancsai révhez. Ott kocsira ül s a vadászkastélyba hajtat, mely immár harmadszor üdvözli vendégül a németek hatalmas uralkodóját.
Délután két órakor érkezik a császár Mohácsra; Merseburgból már el is utazott ma délben egy órakor, s vonata Éger, Pilzen, Meidling, Nagykanizsa, Barcs és Pécsen át ér Mohácsra. Erős északnyugati szél fuj s az ég borus Mohács körül, de a vadászat sikerét az esetleges rossz időjárás sem befolyásolhatja. Vilmos császárt Mohácson Frigyes királyi herceg, mint házigazda, Saint Quentin gróf ezredes főudvarmesterével, Rampolt Adolf udvari tanácsossal, a vadászat főrendezőjével fogadja. A királyi herceg kiséretével már Mohácsra érkezett. A hatóság képviseletében Fejérváry Imre báró baranyamegyei főispán, Koszits Kamill alispán és Szinkovich Károly főszolgabiró üdvözlik a fejedelmi vendéget.
A császár kiséretében érkeznek: Eulenburg gróf főmarsall, Lőwenfeld à la suite vezérőrnagy, Iling dr. főtörzsorvos, Schwerin titkos udvari tanácsos, Seele külügyi udvari tanácsos, egy vadászhadnagy, két fegyverhordó, egy, a császár személyes szolgálatára rendelt vadász, csendőr és ruhatáros és az étkező kocsiban a szakács, a konyhaszolga, a pinceszolga és még egy szolga. A császár mindjárt megérkezés után Dokupil Adolf fővadászszal cserkészni megy. Eulenburg gróf St.-Quentin főudvarmesterrel a monyorósi vadászlakásban fog lakni. A grófot vadászatain Pfenningsberger Bódog vadász adjunktus fogja kisérni. Az első vadászatra a császárt elkiséri Frigyes kir. herceg is, de a császár vadászatának ideje alatt ő maga nem tesz lövést. A karapáncsai vadászlakás mellett májusban a fészkükből kiesett két réti sast neveltek föl, a melyeket ajándékba adnak a császárnak, hogy magával vigye Berlinbe. Hétfőn délelőtt a császár Kőriserdőn meglátogatja Izabella és Henriette kir. hercegnőket, hol egyuttal ebédre is marad. Keddre a budai révben sasvadászatot terveznek. Szelestey csendőrezredes ma délelőtt a Sophie gőzösön jelentkezett Frigyes kir. hercegnél. A mocsarak fölött, a melyek az erdőségben sürün föltalálhatók, gémek, szarkák, feketególyák röpülnek a nádasokból. A vadászterületre, a melyen a császár vadászni fog, napok óta nem bocsátanak senkit, hogy a szarvasokat föl ne riasszák nyugalmukból. Szóval megtörtént minden intézkedés, hogy a vadászat eredményes legyen. A karapáncsai vadászlakás mellett ugyanabban a barakkban, mint ezelőtt hat évvel, udvari táviró- és postahivatalt rendeztek be.
Mohács állomáson a déli vasuttársaság ujból fölállitotta azt a sátort, a melyet már 1897-ben, az akkori császári vadászaton is használtak. A vasutállomás a hajókikötőig nemzeti szinü zászlókkal és girlanddal van diszitve. Frigyes királyi herceg nejével, Izabella királyi hercegasszonynyal és leányával, Henriettával tegnap megtekintette a karapancsai vadászlakás berendezését, a hol a királyi hercegnő megtette az utolsó intézkedéseket. Ebben a vadászlakásban, melyet a régi hivatalnoki épületből rendeztek be a császár és szükebb kisérete részére, ma éjjel meghált Frigyes királyi herceg és családja, a kik ma délelőtt a Sophie gőzösön, a melyet a császár látogatása alkalmából újonnan endeztek be, Vörösmart állomásra utaztak. Onnan a királyi hercegi család Kőriserdőbe ment, hol a császári vadászat alatt Izabella és Henrietta királyi hercegnők lakni fognak. A karapáncsai vadászlakást ujból butorozták. Egyszerü falépcsők visznek az emeletre, a hol négy szoba áll a császár rendelkezésére. A butorozás is igen egyszerü s a padozatot egyszerü sásból font szőnyegek boritják. A dolgozószobában, a mely igen kicsiny, a császár asztalán a császárné két fényképe, a szekrényen a trónörökös és a császár anyjának képe van. A falakra a vadászterületen a császár által fölvett megnagyobbitott fényképeket helyezték el. Ebédlő, fürdőszoba, dohányzó-terem állanak még a vendég rendelkezésére. A Sophie gőzösön szintén külön lakóosztályt rendeztek be a császár számára, háló- és dolgozó-szoba áll rendelkezésére. A hajón külön lakóosztályokat rendeztek be, ezenkivül Frigyes királyi herceg és családja, meg a szükebb kiséret számára is. A hajó közepén 18 személy befogadására alkalmas étkező-terem van.
*
A német császár elutazásáról Merseburgból a következőket táviratozzák: Vilmos császár ma délelőtt háromnegyed tizenkét órakor Magyarországra utazott. A császárné kikisérte a császárt a vasutra, a hol megjelentek a hatóságok fejei. A vasut felé vivő uton aggharcos és egyéb egyesületek, valamint tanulóifjuság állt sorfalat és a közönséggel együtt lelkesen éljenezte az uralkodót.
Bécsből táviratozzák: A német császár megérkezésekor kivonuló csapatok Lipót Szalvátor királyi herceg vezénylete alatt fognak állani. Összesen 23 és háromnegyed zászlóalj fog kivonulni, valmint 18 lovasszázad és 10 üteg. Lipót Szalvátor herceg a déli vasut előtt fog a német császár előtt jelentkezni. A felségek közeledésekor az ezredek tisztelegnek és a zenekarok a német néphimnuszt játszszák. A midőn a felségek elérik a déli vasút kijáratát, valamint a Burgba való megérkezésükkor, az arzenál közelében fölállitott ütegek huszonnégy üdvlövést tesznek.