Budapesti Hírlap – 1902-07-09 / 186. szám

Sötét pontok

— Levél a szerkesztőhöz. —

Budapest, jul. 8.

A Budapesti Hirlap-nak több nap előtt Sötét pontok népességünk statisztikájában cim alatt megjelent egyik cikkelye hirül adja, hogy Széll kormányelnök több erdélyi megyéhez, a hol az oláhság — még pedig több helyt a magyarság rovására — erősebben szaporodott, kérdést intézett eme kedvezőtlen alakulás oka iránt.

Azt hiszem, a nélkül, hogy a feleleteket bevárnók, ezekre az okokra már előre is rámutathatunk.

Feltünt előttem, hogy a Királyhágón tul lévő egyes vármegyékben az 1890. évi népszámlálás alkalmával az egyéb anyanyelvüek százaléka aránylag igen nagy, igy például Kis- és Nagy-Küküllő vármegyékben 5.4, illetve 5.8, ellenben az 1900. évi népszámlálásnál ugyanazokban a vármegyékben az egyéb anyanyelvüek százaléka sokkal kisebb, és pedig 1.9, illetve 2.9.

A részletes adatok nem állanak rendelkezésemre, de azt hiszem, e vármegyékben s a legtöbb erdélyi vármegyében is az egyéb anyanyelvüek legnagyobb részét a cigányok, utánuk pedig az örmények tették ki, a kiket a legutolsó népszámlálás alkalmával már nem cigányoknak, örményeknek, hanem oláhoknak tüntettek föl. Meggyőződésem, hogy ez az egyik és főoka annak, hogy egyes erdélyi vármegyékben az oláhok aránylag nagyobb mértékben szaporodtak.

Ily eset az országnak még oly részeiben is fordul elő, a hol különben oláhok egyáltalában nem is laknak. Például a bács-bodrogmegyei Apatin községben 131 oláh van feltüntetve; ismerem őket jól; cigányok biz azok; ezeket az Alföldön s talán másutt is oláh cigányoknak hivják, s az összeiró talán tulságos lelkiismeretességből, talán tájékozatlanságból oláhoknak irta föl őket, pedig az a különös, hogy nem is görög keleti, sőt még csak nem is gör. kat. vallásuak, mert hiszen Apatinban még 55 szerbet is tüntettek föl, holott az összes lakosság közt csak 15 görög keleti és 14 görög katolikus van.

Áttérek erről egy másik sajátságos jelenségre, a mit szintén a bácskai összeirásnál tapasztaltam. A Bács-Bodrog vármegyében lévő 131 helység közül (a városokat is beleértve) 25-ben a szerbek és görög keleti vallásuak száma egyenlő; 35-ben a görög keleti vallásuak száma több, mint a szerbeké és pedig összesen 1122-vel; ellenben 71 községben a szerbek száma 2190-nel több, mint a görög katolikusok száma.

De nehogy valaki azt higyje, hogy az 1122 megmagyarosodott, vagy éppen megmagyarositott szerb.

Ezek közül 447 a görög keleti vallásra csak nemrégiben áttért sokác, akik még nem élték bele magukat annyira az uj viszonyba, hogy szerbeknek vallják magukat (413 már szerbnek vallja magát), a többi és pedig az apatini és bácsmonostorszegi 200 oláhnak vett cigányt nem számitva, — oláh, továbbá görögkeleti vallásu cigány, bolgár, görög, bosnyák stb. A 2190 — állitólag — nem görög keleti szerb (a mi nincs) a valóságban róm. kat. bunyevác, mert hisz alig is képzelhető, hogy például a jóformán tiszta magyar lakosságu Bácstopolyán, Tataházán, Temerinben, Bezdánban stb. valamely nem görög keleti vallásu lakos szerbbé válhasson.

A ki a bácskai, főképp a dunamenti viszonyokat ismeri, az igen jól tudja, hogy a Bácskában görög keleti szerbek, továbbá római katolikus bunyevácok és sokácok vannak, de római kat. szerb épp oly kevéssé van, a mint nincs ev. református, vagy evangélikus, de sőt még görög katolikus szerb se; viszont görög keleti bunyevác és sokác sincs, nem számitva az előbb már emlitett, s nemrégiben sajnálatra méltó tapintatlanságok következtében a görög keleti vallásra áttért 860 szántovai sokácot.

E jelenség megmagyarázására ismerni kell a bunyevác és sokác népet. Ha azt kérdezi az ember tőlük, „mi vagy?” a felelet rá bunyevác, sokác; deha azt kérdezik tőlük, „hogy (mily nyelven) beszélsz”, azt felelik rá „szerbül” (já govorim szrbszki). Ez utóbbinak ismét az a magyarázata, hogy a bunyevácok és sokácok nyelve a szerbek nyelvétől annyira nem különbözik, mint például a tiszamenti magyaré a székelytől. Nevükön kivül csak a viseletükben, vallásukban, leginkább pedig abban nyilvánul köztük a különbség, hogy a bunyevácok és sokácok a magyar államnak mindig hü fiai voltak, hozzá ragaszkodtak, s magyarajku testvéreikkel mindig együtt éreztek, együtt vérzettek, mig a szerbekről ezt még a legjobbakarójuk sem mondhatja el.

Itt tehát hiba történt az összeirásnál, és pedig talán az összeiró tájékozatlanságától, talán tulságos lelkiismeretességéből, lehet azonban, hogy felületességéből, közönyösségéből is, sőt az sincs kizárva, hogy egyes esetekben az összeiró szándékosságából, nevezetesen ott, a hol az összeirást a magyar államért éppen nem lelkesülő oly szerbajku emberekre bizták, a kik bizonyára siettek alkalmazásukat saját fajuk javára értékesiteni.

Íme egy példa rá, hogy fest az a magyar sovinizmus, a melyet nemzetiségeink annyiszor s oly szivesen hánynak szemünkre. Pedig a ki a népszámlálás adatait tanulmányozza, találni fog a magyar sovinizmusnak még több ily, vagy ehhez hasonló jeleire is.