Bácskiskunmegyei Népújság – 1956-07-22 / 172. szám

Határmenti emlékezés

Aranyló búzatenger közepén állok, melyet időnként felborzol a gyenge nyári fuvallat. Előttem alig néhány méterre húzódik a magyar—jugoszláv határ. Hófehér határkövei csillogva fürdenek a nyári napfényben. A túloldalon Béreg jugoszláv község úgy húzódik meg fehér falu, pirostetős kis házaival a hatalmas lombsátor alatt, mint tyúkanyó szárnyai közt a kiscsibék.

Békés csend honol mindenütt. Milyen más most a hangulat, mint pár évvel ezelőtt. Régebben is gyakran álltam e helyen, de akkor még a határőrség tiszti egyenruháját viseltem. Gondolataim most úgy szállnak vissza a múltba, miként a távírópóznák sietnek a kiindulási pont felé, ha elindul és egyre szaporábban zakatol a vonat.

Május 1 volt, a nemzetközi munkásosztály harcos ünnepe. Járőrszolgálatban voltam kint a határon. Ünnepeltünk mi, magyarok, de ünnepeltek Jugoszláv szomszédaink is, csak akkor még szögesdrót, aknamező és bizalmatlanság volt közöttünk. A jugoszláv határőrs a »karola« tetejére mégis hatalmas fehér betűkkel rá voltírva: »Zivea privi máj právnik trud heniká.« Magyarra fordítva: Éljen május 1, a dolgozók ünnepe.

A laktanya Magyarország felőli oldalán Lenin és Tito elvtársak nagyméretű képei voltak láthatók. A zászlórúdon pedig a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság vöröscsillagos lobogója lengett ünnepélyesen. Sokat gondolkoztunk a látottakon, de ettől nem lettünk okosabbak. Még nagyobb lett azonban a csodálkozásunk, amikor a laktanya elé értünk, úgy átellenben, a szolgálatot teljesítő jugoszláv határőr vigyázzba kapta magát és feszesen tisztelgett. Tisztelgett, mintegy üdvözletét küldve ezzel nekünk, magyar határőröknek.

Nem értettem és nem értettük akkor, hogy miért van ez így. Hiszen Jugoszlávia nem egy úton halad velünk… Töprengő gondolataimat járőrtársam kérdő hangja zavarta meg:

— Hadnagy elvtárs, miért ünnepelnek ezek odaát? — én meg csak hallgattam, hiszen magamnak is ezt a kérdést tettem fel, anélkül, hogy válaszolni tudtam volna rá.

De most már tudok. Igen, kedves bajtársam, most már tudok válaszolni. Jugoszláv barátaink is azt ünnepelték, amit a határ innenső oldalán mi, magyarok. Ünnepelték, hogy a jugoszláv nép a kommunisták vezetésével kiharcolta éppen úgy, mint a mi országunk, hogy nem rabszolga többé saját hazájában. Akkor még nem értettük, hogy miért e felirat és miért van a jugoszláv határőr sapkáján is ötágú vörös csillag, éppen úgy, mint a miénken. De most már értjük. Értjük, mert a szögesdrót, az aknamező és a bizalmatlanság — ez már a múlté. Helyébe a kölcsönös megértés, egymás tisztelete és a bizalom lép egyre inkább.

Most, amikor a műszaki zár utolsó méterei is eltűnnek katonáink keze nyomán a közös határról, megnyugtatóan és egyre erőteljesebben rajzolódik ki előttünk a jövő együttműködésének lehetősége.

Lement a nap, este van. De a megértés, a szeretet és a kölcsönös bizalom hajnala nap-nap után újult erővel virrad ránk, a magyar és a jugoszláv nép kölcsönös megbecsülésére és barátságára.

Balám Miklós,
Hercegszántó.