Bácskiskunmegyei Népújság 1951-06-02 / 126. szám

Szervezetlenség és nemtörődömség

jellemzi Hercegszántó községben a tanács munkáját a tojásbegyűjtés vonalán. Sem az előkészítéssel, sem a munkák menetével nem foglalkoztak eléggé. Kisgyűlést például, egyetlenegyszer sem tartottak még a begyűjtés érdekében. De legszembetűnőbb a tanács dolgozóinak viselkedése. Fejetlenül kezelik a begyűjtéssel kapcsolatos ügyeket, felvilágosításért egymáshoz küldözgetik az érdeklődőket; a tanácselnökhelyettes a közellátáshoz, az ott dolgozó tisztviselők pedig egymást kérdezgetik, de tudni senki sem tud semmit. Arra való hivatkozással, hogy a nyilvántartási lapokat most kapták meg, egyetlen olyan dolgozó parasztot sem tudnak kiemelni név szerint, aki begyűjtési kötelezettségét már teljesítette, vagy túlteljesítette. A tanács dolgozói nem ismerik annyira a község dolgozó parasztjait, hogy a vételi jegyek halmazából csak egyről is meg tudnák mondani, hogy hány holdja van és hogyan áll a beadással. Pedig hogy a dolgozó parasztság megértette feladatát, az kitűnik abból, hogy a község a járásban első a tojásbeadásban. De a tanács ellenőrző munkájának hiányát és nem kevésbbé a földművesszövetkezet hanyagságát is jelenti az, hogy amíg a Bevételi jegyre 50.207 darab tojás futott be, addig szabadon 69.764 darab az eredmény. Nem ez a baj, hanem az, hogy nem ellenőrzik: aki szabadon beadott, vajjon teljesítette-e már beadási kötelezettségét. Nyilvántartás, ellenőrzés nincs, tehát valószínűleg számos olyan gazda adott be szabadon tojást, aki a beadást viszont nem teljesítette, holott a rendelet világosan utal erre.

A tanács a hiányos apparátusra hivatkozik a tájékozatlanság, a nem megfelelő ügykezelés miatt. Inkább nemtörődömségről, lazaságról, fejetlen szervezetlenségről, fegyelmezetlenségről beszéljünk. Fogja végre kézbe a tanácsa legfontosabb munka, a begyűjtés kérdését s szűnjék meg a mostani lehetetlen állapot, hogy magán a tanácsházán belül nem tudja a balkéz, hogy mit csinál a jobbkéz.